Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A nap híre: Kövér László kiállt a melegek jogaiért

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kövér László+Nemzeti összetartozás napja = garantáltan nyolc napon túl gyógyuló agydugulás.

Kövér László a Karc FM rádió Magyar hangok című műsorában pénteken azt mondta. Sorolom és ide a rozsdás bökőt, hogy megrohamozzuk együttesen a még ki sem nyitott Lipótmezőt. Ez kell nekünk, fajmagyarok és hazaárulók! Kezdődjék hát a Lipótmezei csata! Turulra fel!

Kezdésnek a mi Lászlónk döngetett egyet bozontos mellkasán – két féltéglával, ahogy szeretett kollégám mondani szokta – merthogy Trianon, tragédia, soha be nem gyógyuló seb. Lendüljünk tovább. Jön a sikertörténet.

Márminthogy az önmagában sikertörténet, hogy megmaradtunk. Most jönnek a székelyek, akik. Kövér László szerint Erdélyben csak székelyek vannak – mármint olyan kisebbségként, akik magyarnak vallják magukat – szerintem meg nem csak székelyek. Hogy Kövér miért nem tartotta érdemesnek megemlékezni azokról a Romániában élő magyarokról, akik pont nem székelyek, azt én nem tudom. Talán nincs tisztában vele, talán nem érdekli, vagy egyszerűen csak jobban hangzik így.

Tehát székelyek, székely himnusz, ami nem véletlenül hangzik el a magyar után és a székely zászló. A székely zászló szerinte nem utolsósorban a románok agresszív politikájának az eredményeként vált a trikolór mellett egy nemzeti jelképünkké. Hát így. Most pedig szó szerinti idézet következik az MTI által kiadott közleményből. Figyelem honfitársak, nem akármi jön!

Azt mondta, azért döntött úgy, hogy az uniós helyett a székely zászló lobogjon az Országgyűlés épületén, mert méltánytalan az az elbánás, amiben az unió részesíti a magyar nemzeti közösségeket a határainkon kívül, de méltánytalan és felháborító az is, ahogy az unió intézményei viszonyulnak 40 milliónyi kisebbségben élő európai polgárhoz. „Ha az unió úgy bánik a kisebbségi sorban élő polgáraival, mint bizonyos alternatív szexuális szokásoknak hódoló emberek jóval kisebb tömegével”, akkor a helyzet megérik arra, hogy a székely lobogót ott használják, ahol arra okvetlenül szükség van – fejtette ki.

MTI

Kiemelés tőlem, ugyanis szerintem ez az évszázad mondata. De előtte még csukott szemmel suhanjunk át azon a baromságon, hogy 40 millió magyar élne Európában. Ha az összes Romániában élő románt is nagyvonalúan hozzáadjuk a székelyekhez, ide számoljuk a nem székely romániai magyarokat és a más földrészeken élő magyarokat, akkor sem jön ki ez a 40 milliós szám. Mivel Kövér kifejezetten és kimondottan mindvégig a magyarság sorstragédiáján vergődött, semmi másra nem gondolhatott kisebbségek terén, csakis a szórvány-magyarságra. Ha mégis az Európában élő összes kisebbségre gondolt ő, akkor bocs, azok lehetnek ennyien, nem néztem a statisztikát. Akkor viszont meg kellene tanulni fogalmazni.

Ami ennél nagyságrendekkel érdekesebb, az a vastaggal kiemelt rész. Ha jól értem a nemzeti bajusz büszke tulajdonosának nemzeti szájából kifordult nemzeti mondatokat, a házelnök azt bírta mondani, hogy az Unió pont úgy üldözi a magyarokat, mint a melegeket. Kövér nyilván szíve és esze szerint buzit mondana, de én nem vagyok Kövér, hála az égnek. Tehát mégegyszer: az üldözött magyarok jogai éppen úgy korlátozva vannak, mint a melegek jogai, ezért mi – pontosabban ő – kitűztük a székely zászlót a parlament épületére. Az Uniós lobogó helyére. Gondolom, majd holnap, de legkésőbb hétfőn a házelnök saját két kezével ki fogja tűzni a harmadik, szivárványszínű zászlót is.

Az ilyen gesztusok azt üzenik, van bennünk elég erő, hogy megvédjük magunkat, önazonosságunkat. A határon túl rekedtek, idegen államok impériuma alatt élő közösségek tagjai pedig azt érzékelhetik, hogy van Magyarországon irántuk együttérzés, szolidaritás – közölte.

Namost. Szerintem mostanában már nem nagyon rekedt senki sehová. Jön-megy, ki merre akar. De nekem az tűnt fel, hogy a más országokba szakadt magyarok valahogy nem errefelé veszik az irányt, ha rájuk jön a menés, hanem a hanyatló nyugatot célozzák meg. Az még csak egy dolog, de az a párszázezer – lassan millió? – magyar is arrafelé tart ebből a tejjel-Kövér Lászlóval folyó Kánaánból. Róluk elfelejtett megemlékezni a házelnök, de tartok tőle, igény sincs rá.

Végül még Kövér migráncsozott egyet, mert anélkül nálunk nincs még óvodaavató sem, nemhogy összetartozás. Végül fényezte egy sort a kormányt, amiért egységbe kovácsolta a szétszakadt népet.

Ha engem is kérdezett volna ez a szellemi szkanderbajnok, akkor elmondtam volna neki, hogy szerintem ekkora rombolást a külhoni magyarok és a magyarországi magyarok között senki, még Gyurcsány a hülye beszólásával sem tudott tenni, mint a mindenhová odatrappoló, kampányoló Fidesz. Azt pedig magyarországi magyarként kikérem magamnak – most meg lehet dobálni erdélyi kürtőskaláccsal és igazi csíki sörrel -, hogy az engem érintő kérdésekben szavazati joga legyen olyan embereknek, akik egy percig sem éltek itt és nem tapasztalhatták meg a saját bőrükön Kövér László és bűntársainak áldatlan ténykedését.

Szerintem Kövér Lászlót bőven ideje lenne orvoshoz vinni, mert vagy súlyos problémák vannak a tudatában, vagy végtelenül gonosz, vagy embertelenül cinikus. Hogy egyik sem politikusi erény, az teljesen biztos.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.