November 17,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Peti! Emlékszel, mikor a Viktort nyakon vágták?

Se tegnap, se ma, se holnap nem lennék Szijjártó helyében úgy egyáltalán se, de olyankor főleg nem, amikor Európa nyugati felében égeti rommá magát. Külső segítséggel, de legalább nem alaptalanul. Szijjártó, nemzetileg nemzetközi toporzékolásaink minisztere Dániában, a Copenhagen Business School-ban tartott előadást az Európai Unió jövőjéről. Ez már önmagában is képtelenség egy olyan ország diplomatának alig nevezhető külügyminiszterétől, aki szinte csak az élő fáktól nem kérte ki magának az alanyi jogon járó több tiszteletet a magyaroknak és Magyarországnak.

Tehát Szijjártó Péter elment Dániába, ahol kedves, baráti fogadtatásban volt része. Történt ugyanis, hogy formailag a kormánypropaganda analógiájára készült, tartalmilag a Kétfarkú Kutyapártéhoz hasonló, célzott üzeneteket tartalmazó poszterekkel dekorálták ki előadásának helyszínét az ott tanuló magyar diákok. A tájékoztató plakátok egyebek mellett azt üzenték a jelenlévőknek: csak Szijjártó beszédének ideje alatt négy diák hagyja el Magyarországot; a helyi diákmunkások a kétszeresét keresik a magyar átlagfizetésnek; ők azért tanulnak külföldön, mert Magyarországon tönkretették a felsőoktatást. Nem utolsó sorban Felcsútnak üzenték, hogy a reformok működnek: Dániában.

Szijjártó az Unió jövőjéről ömlengett, olyan igazi magyaros stílusban, ahogy szokott: arról panaszkodott, hogy az európai közösség nem tesz megfelelő lépéseket az energiafüggetlenség érdekében, ezért Magyarország kénytelen az orosz energiára támaszkodni. Mivel ez nem egy olyan fórum volt, ahol egy nagymonológ után csak úgy el lehetett volna oldalogni a felmerülő kérdések elől, toporzékügyinek válaszolnia kellett az elhangzott felvetésekre. Kitörő sikere konkrétan annak a költői kérdésnek volt, hogy amennyiben Magyarország számára oly fontos a határvédelem (merthogy erről is részletesen mesélt kiselőadásában), miért fordítanak tízmilliárdokat stadionépítésekre. Ha nem tévedek, Szjjártó az „authentic humor” formulával igyekezett bagatellizálva elvenni a kérdés élét, de azt hiszem, tök mindegy, hogy mit válaszolt. Nincs az az érv – még Dániában sem, ahol nem élnek együtt a sokasodó stadionokkal – amivel ezt az elszabadult kormányzati intézkedést védeni lehetne.

Nem is erről akarok megemlékezni, hanem az egész szituációról. Arról, hogy magyar fiatalok, akiket már nem szorít a túlcsorduló magyar demokrácia napi keserve, elmennek kicsivel nyugatabbra – tanulni, világot látni, dolgozni – és egyszerűen a helyzet súlyához mérten összehoznak egy ilyen akciót. Teljesen mindegy, hogy a plakátokat a szervezők igyekeztek rekord idő alatt eltávolítani, teljesen mindegy, hogy az MTI miként számolt be az eseményről és mit hallgatott el belőle. Ha úgy emlékeztek meg róla, hogy a háttérhatalmak támogatását élvező Soros-bérencek zavarták meg Szijjártó egyébként vastapssal és virágesővel fogadott előadását, az sem fontos. Ez akárhogyan is egy tökös, gerinces kiállás volt és főleg egy megkerülhetetlen kritika azoknak, akik gyűlölik és senkitől nem viselik el a bírálatokat. Nem kell túllihegni, de nem is szabad elhallgatni. Nem hősöket kell ünnepelni, hanem beszélni kell arról, ami nem magától értetődő. Vannak értelmes, közügyek iránt érdeklődő, tájékozott, idegen nyelveket beszélő magyar fiatalok. Igen, vannak és elég nagy szívfájdalom: a legtöbben már külföldön.

Az a baj, hogy tetszik vagy sem, érdemes belátni: egy ilyen tiltakozás megszervezése Magyarországon nem egyértelmű és egyre kevésbé magától értetődő. Leírtuk tegnap, hogy mi a helyzet azzal a mindent megnyomorító függőséggel, a félelemnek azokkal a vélt és valós okaival, amelyek miatt egy, a hatalomra nézve következmények nélküli országban az általában vett (beleértve a fentihez hasonlókat is) véleménynyilvánításnak számtalan és beláthatatlan következményei lehetnek. A csírájában elfojtott pedagógus-lázadásnál jobb példa most nem jut eszembe. De talán nem is kell.

Szóval egy olyan környezetben, ahol a félelemnek az árnyéka sem vetül az emberek mindennapjaira, ott ez egy mindennél természetesebb, őszinte és szabad véleménynyilvánítási módozat. Ahol az esetleges retorzióktól való félelem nem bénítja meg a cselekvőképességet. Ahol nem az a kérdés, hogy vajon, ha megüzenem a kormánynak, amit gondolok, akkor átmegyek a vizsgákon, esetleg ellehetetlenítenek, megaláznak, kirúgnak? Lehet fanyalogni persze azon, hogy ezeknek a diákoknak nincs mit veszíteniük, könnyen plakátolnak, üzengetnek ott a messzi Dániában. Felelős kormány azonban ilyenkor nem összeesküvés-elméleteket gyárt, hanem odafigyel a kritikára. Nem keres külső magyarázatokat, nem menekül az ellenvélemény elől, hanem önvizsgálatot tart. Mert demokrácia és fejlődés ott van, ahol az ilyen kritikák értő fülekre találnak, ahol lehet érveket ütköztetni és nem az a kormányzat első reakciója, hogy csuklóból lesöpör mindent arról a nemzeti asztalról.

Attól tartok, ezeket a kérdéseket ma Magyarországon egyetlen diák sem tehetné fel az illetékeseknek. Ott, ahol az újságírókat is felsőbb utasításra tiltják ki a parlamentből, mert nem akkor, nem ott, nem úgy és nem arról mertek kérdezni, amikor, ahol, ahogyan és amit kellett/illett volna, ahol a vezető politikusok elbújnak, sértetten elvonulnak a hozzájuk intézett kérdések elől, ott egy ilyen akció súlya felértékelődik. Mert van az a fertőzött európai levegő, amely mellbevágja az embert, ha kis ideig azt szívja és hangot ad annak, amit gondol. Ahelyett, hogy csendben elfogadná és beletörődne, hogy ez van.

Meg sem próbálom szétszedni, vagy megérteni Szijjártó beszédének Oroszországra kacsintó, másokra mutogató, vagy a migránsveszély tematizálására irányuló vonatkozásait. Semmi új nincs benne, csak a szokásos fojtogató, penetráns lábszag, az önreflexióra képtelen, teljesen indokolatlan arrogancia. Amely nem érti, hogy a kalandvágyból Dániába kényszerült magyar fiatal gyomra már nem veszi be, hogy a magyar reformok működnek és szerintem azt sem, hogy az Unió jövőjét Oroszországban érdemes keresni.

Nem lennék Szijjártó és az egész magyar kormány helyében. Európában előbb-utóbb elfogynak az olyan helyek, ahova úgy mehetnének okoskodni, hogy ne állna fenn a veszélye annak, hogy szénné égetik őket. Pontosabban ők saját magukat. Hacsak nem Azerbajdzsánban, Mongóliában vagy Kínában keresik az önbecsülésüket, máshol elég veszélyes lesz kódorogni. Mert nem mindenhonnan lehet a kellemetlen kérdések elől mereven előre szegezett fejjel elsunnyogni. Én Petike helyében nem áltatnám magam azzal, hogy ez is csak a szokásos, alaptalan mocskolódás és lejáratási kísérlet volt eltévelyedett, megvezetett fiatalok részéről. Pedig ez lesz.

És így nyer értelmet az is, hogy miért nem szavazhatnak levélben a Nyugaton kalandozó magyarok és miért nem kellenek tanult, tájékozott, önállóan gondolkodni képes fiatalok ennek a kormánynak. Hát ezért. Mert van véleményük. Mert pontosan látják, hogy mi folyik itt és nem félnek bemosni a propagandának.

Amúgy Peti, emlékszel, amikor Juncker nyakon vágta Viktort Brüsszelben? Na, ez is pont olyan volt. Csak még olyanabb. Mert a sajátjainktól jött. Ki lehet magyarázni, de inkább ne fáraszd magad. Abból a trágyadombból, amit magatok köré emeltetek már nem lehet tisztán és illatosan kimászni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.