December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Mikor pusztultok ki végre?

Igen, ez ugyanaz. A másik oldala ugyanannak.  

Van biztosan olyan, aki képes felépíteni a jövőjét itt. Talán okosabb, ügyesebb, találékonyabb, mint mások. Van, aki külföldön tudja ezt megtenni. Van, aki sehol és van, aki bárhol.

Nem az a hazafi aki marad, sem az, aki megy. Pontosabban nem tudom, ki az. Nem is érdekel, nem is erről beszéltem.

Sokan vagyunk, sokfélék. Nem csak diplomások vannak ebben az országban. Van, aki nyolc általánost végzett, vannak szakmunkások, érettségizettek, diplomások, több diplomások. Ügyesek, ügyeskedők, haszonlesők, keményen dolgozók, leszakadók és elbukottak. A politika – a mindenkori politika – bűne nem az, hogy nem osztja két marokkal a segélyeket. Egy optimális világban nem is kellene segély, de ez a világ soha nem fog eljönni. Nem is az a bűnük, hogy a fizetésüket nem adják a náluk szegényebbeknek, mert ez meg marhaság. Az a bűnük szerintem, hogy nem látják és nem is keresik a megoldást arra, hogy mindenki ebben az országban megtalálhassa a lehetőséget az aktuális problémájára. Azt gondolom, beszorultunk ezernyi szabály, törvény és eszement előírás közé, mint tyúk a ketrecbe.

„Ó, hát itt mindenki boldogulhat, aki elég tanult, okos és dolgozni akar!” Szerintem ez nincs így. Az a bizonyos hölgy, a horgolt angyalkával, nem fog boldogulni. Nem fog boldogulni az ötvenes éveiben járó szakmunkás sem, aki ledolgozta a fél életét egy gyárban, ami ma már nincs. Mit tegyünk vele? Képezzük át marketing szakemberré? Ugyan már! Mi legyen azzal a 49 éves, érettségizett nővel, aki adminisztrátorként dolgozott egy helyi cégnél, de hirtelen már csak két diplomával és három nyelvvizsgával rendelkező, húsz évvel fiatalabb ember képes ellátni pont ugyanazt a feladatot? Tanuljon, a francba is! Lusta! Egy diploma megszerzése nem kevés idő, sok pénz. Nem gond! A hölgy eladja a lakását/házát, albérletbe költözik a – mondjuk – középiskolás gyerekével, férjével és tanulni kezd. Vagy csak ő költözik albérletbe, hátrahagyva a családot. Mert Rimócon, ahol él, pont nincs egyetem. Az utiköltség, a napi 5-6 órányi buszozás meg nem megoldás. Ha szerencséje van, ügyes és szorgalmas, 54-55 éves korára diplomája és nyelvvizsgája is lesz. Addigra a férje elvált, a gyereke elköltözött, emberünk (asszonyunk) pedig a híd alatt lakik, mert miből is fizetne akár csak egy apró albérletet is? Kezébe veszi hát a boldogságba vezető diplomát és akkor mi van? Nincs gyakorlata, viszont öreg. Nem kell.

Mi legyen az 52 éves férfival, aki a mára megszűnt helyi Tsz.-ben dolgozott, mint raktáros, traktoros, akármi? Ott a háza Borsodivánkán (mondjuk), ahol viszont munka nincs.

Mi legyen azzal az 49 éves nővel, aki  diplomás ugyan, de a férjével dolgozott egy cégben, közben ellátta a háztartást, felnevelte a gyerekeket. Aztán a férje elvált/meghalt, a gyerekek kirepültek, az eddig megélhetést biztosító vállalkozás nem képes talpon maradni.

Mit csináljunk azzal az 50 éves férfival, aki 2 éve kiesett minden rendszerből? Nem volt munkája, a felesége, rokonok, barátok fogtak össze, hogy valahogy túlélje a család. Most ki szeretné váltani a vállalkozóit és belevágni valamibe, amiből el tudná tartani a családot, önmagát. Közösen, az asszonnyal. Visszakaphatná az önbecsülését. Elmegy hát a hivatalba, ahol megtudja: akkor kaphat vállalkozói engedélyt, ha visszamenőleg befizeti a két év alatt nem fizetett TB-t. Fizetné ő, de miből? A rengeteg egyéb költséget is miből? Nem lehetne, hogy apránként, a bevételből? Nem, azt nem lehet!

Mi legyen azzal a 40-50 éves emberrel, aki hiába keres, nem és nem talál munkát. Már és még nincs védett korban. Olvassa a hirdetéseket, egyre keserűbben. „Feltétel: nappali hallgatói jogviszony.” Na de hogyan? Egyetemi hallgatóként hogy tudna valaki napi 8 órában, heti 5 napban dolgozni? Másik hirdetés: „ Megváltozott munkaképességű alkalmazottat foglalkoztatnánk”. Ezt legalább érti. Mit csináljon? Tiszta sor! Beiratkozik az egyetemre, de biztos ami biztos alapon levágja a fél lábát?

Viccnek is fájdalmas.

Mi legyen az 53 éves asszonnyal, aki a helyi iskolában dolgozott a konyhán, de elveszítette az állását? Elballag a hivatalba és előadja, hogy ő bizony vállalkozna. Mivel van gyakorlata, tud is sütni, ezért arra gondol, hogy majd mostantól rétest süt. Vagy túrós lepényt. Pogácsát. Keres neki piacot, bemegy a közeli városba, megkérdi a cukrászdát, vennének-e tőle házi sütit. Esetleg meghirdeti, hiszen vannak, akik meg tudnák fizetni, vennének is, mert nincs kedvük, idejük elkészíteni. Ezt találta ki. A hivatalban aztán megtudja, hogy ehhez végzettség kell. Fél,- egy év alatt megszerezheti, alig fél millióból. Aztán mindenféle hatóságtól engedély, hatástanulmány, szintén soknyi pénzért. Külön helyiség, külön konyha, külön tűzhely, gépek. Millióknál járunk. Na de otthon nem lehet? A konyhámban? Tiszta, jöhet ellenőrizni, aki akar!

Nem lehet!

A végzettség minek kell? Hiszen 30 éve sütök, eddig jó volt. Csak! Mert kell! Hazamegy asszonyunk és nem érti.

Lehetne sorolni hosszasan, sokáig. Ezek az emberek nem segélyt, alamizsnát, nem segítséget akarnak. Csak lehetőséget. Egy komplett generáció, akik abból az időből jönnek, amibe úgy születtek bele, hogy van munka, dolgozni kell és jó, az érettséginek, szakmunkás tudásnak értéke van. Felnevelték a gyerekeiket, még nincsenek nyugdíjas korban, de leírta őket egy társadalom. Elmenni onnan, ahol az otthonuk van, nem tudnak. Nincsenek bérlakások, nincs társadalmi mobilitás. Nem az ő hibájukból. Jó esetben segítik a szüleiket, de még támogatniuk kell a gyerekeiket. Vagy csomagolniuk kell nekik. Közben lehet vitatkozni, hogy az a gyáva, aki megy, vagy az, aki marad?

Ők az átbaszott generáció.

Ez csak egy szelete, bár nem kis szelete a mai magyar valóságnak. Más társadalmi rétegeknek, korosztályoknak más jellegű problémákkal kell szembesülniük. Mindenki azt látja tisztán, amiben van, ami őt nyomasztja.

A mindenkori politika bűne az, hogy ebbe nem lát bele, nem is akar belelátni. A számok egy papíron, vagy a monitoron ezeket nem adják vissza. A lehetőség megteremtése nem mindig, nem feltétlenül pénz kérdése. Sok esetben csak hozzáértés, akarat és megfelelő jogszabályi háttér megteremtése elegendő lenne. De nincs akarat.

Esetleg halk szurkolás: mikor pusztultok ki végre?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.