December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akkor kellett volna sikoltozni, amikor banánalapú-köztrágyaságot kezdett építeni a kormány

Demján Sándor levelét megírta. Orbán Viktornak címezte, mert nálunk nincs egyszemélyi vezetés, csak ez a név jutott eszébe Demján úrnak. Nyilván.  A levél lényegében arra hívja fel a félrevezetett és félretájékoztatott miniszterelnök figyelmét, hogy éppen kifosztják a Takarékszövetkezeteket. Nem harisnyaállarcos rabló fosztogat, hanem – Demján szerint – a Spéder Zoltán vezette konzorcium többségi tulajdonába került Takarékbank.

Hja, kérem! Mi a meglepő ebben, már amennyiben? A magánnyugdíj-kasszában lévő megtakarításokkal mi történt? A Quaestor-pénzekkel? Az állami tulajdonban lévő földekkel? Az önkormányzatok vagyonával? Ezernyi más magán-, illetve közvagyonnal?

Nem most kellene sípolni, mert régen késő. Akkor kellett volna, amikor András juhász trágyáját egyszerűen elvitte és a saját földjeibe szántotta be a felcsúti disznótenyésztő. Akkor kellett volna, amikor beszántották Kishantost. Amikor az első paraszt föld nélkül maradt, mert kellett valamelyik politikus fodrászának a föld. Amikor az első állat éhen pusztult, mert nem maradt legelő. Akkor kellett volna háborogni, amikor Orbán Viktor vejének traktora felbukkant az ellopott erdőben.

Akkor kellett volna sopánkodni, amikor ártunk és ormányunk át akarta venni az irányítást a bíróságok fölött. Amikor bekebelezték és saját hulladékukkal tömték meg az alkotmány védelmére felesküdött testületet. Amikor megszűnt a sztrájkhoz való jog. Amikor a Munka Törvénykönyvét a munkavállalók ellen fordította a hatalom. Amikor kiüresítették a Parlamentet.

Akkor is lehetett volna háborogni, amikor átszabták a választási körzeteket és a választási törvényt. Vagy akkor, amikor saját szájuk íze szerinti alaptákolmányt barkácsoltak. Esetleg akkor, amikor felszámolták a piaci versenyt, földönfutóvá tették a trafikosokat és mindenki mást. Akkor is lehetett volna szót emelni, amikor néhány ember kezdett diszponálni ezermilliárd forint közpénz sorsa felett.

Amikor Matolcsy György elkezdte saját perselymalacának nézni a Magyar Nemzeti Bankot. Esetleg akkor, amikor nyilvánvalóvá vált: pénzszivattyúkat hoz létre a kormány. Vagy akkor, amikor elkezdték a demokráciát korrupcióra cserélni és banánalapú-köztrágyaságot létrehozni egy jobb sorsra érdemes ország hűlt helyén.

Akinek lehetne hangja és lehetett volna szava, az mélységesen kussolt akkor is, most is. Ameddig nem őt fosztogatják, hanem mindenki mást, addig nem érdekes. Ameddig nem az ő érdekei sérülnek, addig mindenki más érdekeit lehet lábbal tiporni. Pedig az egyik lépést mindig követi a másik. Szép sorban mindenkin átgázol a hatalom, ha teheti. És teheti. Mindenki sorra kerül. Az is, aki szerint Orbán Viktor tehetséges ember, csak éppen félretájékoztatják. Hát nem.

Egyébként elképzelésem sincs, mit remélt Demján Sándor ettől a levéltől. Talán azt, hogy a fejéhez kap valaki, valahol és felsikolt: hú, ezt már mégsem szabad engedni! Ilyesmi nem fog bekövetkezni. Az történik, ami történni szokott ilyenkor. Jelen esetben már meg is történt. A Takarékbank kiadott egy közleményt, miszerint Demján Sándor állításai, amelyeket levélbe foglalt, egytől egyig hazugságok. Valamint a Takarékbank megteszi a szükséges jogi lépéseket, praktikusan feljelenti Demjánt.

Hát így. Így jutottunk el András juhász ellopott trágyájától a Takarékszövetkezetek részvényeseinek magánvagyonáig. Akkor azt szánotta be az erősebb, most ezt szántja be. Ilyen nagyon egyszerű ez.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.