Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Ma is van nemzetiszínű nyalóka, csak most sokkal többe kerül

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Emlékszel? Volt nemzetiszínű nyalóka. Lehetett kapni kicsit és egészen nagyot. A nagy talán ötven fillér volt, a kicsi húsz, de ez nem biztos. Mire elszopogattuk, véresre vagdosta a nyelvünket, mert a cukor pengére olvadt nyalogatás közben. Aztán a végén még a fa hurkapálcikából pár szálka is a szánkban maradt. De azért imádtuk.

Az iskolatej. Minden nap egy ócska mikrobusz hozta, műanyag rekeszekben, négyszögletes pohárban volt, mint a tejföl. Járt hozzá szívószál, ami kellett is, mert – nálunk legalábbis – a poharakat mindig vastagon lepte valami gépzsír. De a tej finom volt, jobb, mint bármi más tej. A kifli, amit adtak mellé, kívül ropogós volt, belül foszlós. Mindenkinek járt, nem rászorultsági alapon.

Emlékszel? Nem volt divat zsidózni, sem cigányozni. Sőt, nem volt ciki cigánynak lenni és nem volt sértés cigánynak nevezni azt, aki cigány származású volt. Nem volt benne semmi megalázó. Együtt jártunk suliba, együtt játszottunk, a szüleink együtt dolgoztak. Nálunk cigány köszörűs járt minden héten. Akinek kicsorbult a kés, olló, az odavitte és az ember tekerte a bicajból átalakított köszörűt, megfente, amit a kezébe adtak. De megjavította az ereszt is ha kellett és befoltozta a lábast, ha lepattant a zománc és lyukat mart bele a rozsda. Egy alumíniumszínű, gomba alakú szöget ütött a lyukba és elkalapálta mindkét oldalon. Tadam!

Ha boltba küldtek, mentél. Gyalog, vagy bringával. A zsebben ott volt az almányira összetekert hálós szatyor, az alján lévő kis zsebbe belehajtogatva, rágombolva. Cetlire írva, mit kell venni – de hozd vissza fiam, mert a másik felére még fér! – és ha sampont kértél, sampont adott a boltos. Nem kérdezte, hogy milyet, mert egyféle volt. A cetlid aljára írta a blokkot, hogy anyád lássa, annyi volt az annyi.

Éretlen szilvát ettünk és tejet ittunk rá, kutya bajunk sem volt. Papsajtot szedtünk az árokban és az volt a csemege. Meg a vajas-mézes kenyér, alul vastagon a vaj, rajta a sűrű méz, ami persze folyt minden irányban, mi meg igyekeztünk gyorsan körbenyalni, kárba ne vesszen.

Nyáron jöttek az IFA-val a dinnyések. Senki nem hallott akkor kicsi – 2-3 kilós – dinnyéről, de meg sem vettük volna. Hatalmas, 10-15 kilós, sötétzöld héjú dinnyéket cipeltünk haza, lékkel fölfelé, hogy ki ne essen a gyümölcsből. Bele a vödörbe, le a kútba, hadd hűljön. A jobbmódúak és a városiak vödör vízbe, vagy a kádba tették. Nagyanyám kenyérrel ette a dinnyét. Meg a szőlőt, körtét is. Valamiért mégsem hízott el.

Ha valaki építkezett, nem csak a rokonok mentek segíteni. Sokan összejöttek, hamar készen lett a munka. Aztán volt este szalonnasütés, krumplit és almát is dugtunk a hamuba, hogy ameddig a kormos-zsíros kenyeret ettük, amire a kisült zsírt csorgattuk a szalonnából, megsüljön az is. Bokorról ettük a ribizlit, a piszkét. Eszünkbe sem jutott megmosni.

Tudtuk, hogy tanulni kell, mert máshogy nem lehet bejutni a gimibe. Tanultunk, mint a güzü, mert nem a jó jegy, hanem a rossz jegy volt ciki. Szombaton is volt tanítás. Tekertünk, hogy legyen majd érettségink, mert azzal már jobb munkát lehetett találni. Közben szinte észre sem vettük, hogy betiltották a Bambit, mert egészségtelen, viszont lett helyette gyümölcsjoghurt, ami nagyon fura volt elsőre. Nem passzolt össze a joghurt és a lekvár, amit fel kellett keverni és úgy enni.

Zöldalma illatú Fa szappant tettünk a ruhásszekrénybe, mert olyan jó illata volt tőle a pulcsiknak. Annak a kettőnek, amit magunkénak mondhattunk. A szappan opálosan áttetsző volt. Néha egy világlátottabb társunk szerzett valahonnan Tic-Tac cukrot. Mekkora csoda volt! Banánt még mindig csak karácsonykor lehetett kapni, de akkor is résen kellett lenni.

Emlékszer a tornacipőre? Mi dorcónak hívtuk, nálatok mi volt a neve? Sötétkék, vékonytalpú, akár mezítláb is taposhattad volna a kavicsot. Volt, akinek futotta teniszcipőre. Az is ócska tornacsuka volt, de akkor maga a csoda. Volt talpa, de még betét is benne és két színben is árulták. Fehér és kék. Aki meg tudta venni, az véletlenül sem sportoláshoz hasnálta, a vörös salak amúgy sem tett jót neki. Divatcipő volt, Prada. Esténként körömkefével sikáltuk a kolesz mosdójában, hogy másnap hófehér legyen a Piramis koncertre.

A gimiben is rengeteget kellett hajtani, hogy jó legyen a bizonyítvány. Négyes átlag alatt gondolni sem lehetett az egyetemre, főiskolára, de fölötte sem volt mindegy. De már az érettségi is rangot jelentett. A kollégiumban tízkor villanyoltás volt, ezért a folyosón, vagy a vécében tanultunk éjjel. Szigorúan külön épületben a fiúk és a lányok. Mindenkinek járt a kolesz. A menza is, bár valamennyit fizetni kellett érte, de azt ki lehetett bírni.

Akkor már nem volt kötelező belépni a KISZ-be, sem a pártba. Abba az egybe. Sokan nem is léptünk be, mert nem érdekelt, mert a fiatalságunkkal, a tanulással és a szerelemmel voltunk elfoglalva. Aki belépett, az karriert akart építeni. Már akkor is tudta, amit mi nem. Valaki önerőből nem lehetsz, csak ha a PÁRT ott van mögötted.

Emlékszel? Mert van, aki nem emlékszik.

Látod? Ma is van nemzetiszínű nyalóka. Csak most sokkal többe kerül.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.