Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Mi folyik ebben a tetves országban igazságszolgáltatás címszó alatt?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akkor beszéljünk nem politikáról. Tegnap a Magyar Narancs cikke alapján volt tele a fél magyar sajtó azzal, hogy hét hónapja van előzetesben az a 18 éves fiú, aki tavaly októberben ellopott egy 130 forintos kakaós csigát. A lap a fiú édesanyjának elmondása alapján írta meg, hogy Bélának priusza is volt, 16 évesen egy kortársától memóriakártyát tulajdonított el. Mindkét esetben rablás miatt emeltek vádat, mivel a fiú erőszakoskodott is.

A teljes történetet, annak mellékszálaival együtt mindenki olvassa el, akit érdekel. Itt és most csak a téma szempontjából releváns információkat rögzítsük:

Három hete adott ki közleményt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy vádat emelnek az októberben, még fiatalkorúként kakaós csigát rabló fiú ellen, mivel az ellenállt az őt pulóverénél fogva megállítani akaró boltosnak, a csuklóját szorította, így az nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett ugyan, de a 130 forintos kár nem térült meg. A főügyész végrehajtandó fogházat indítványozott, és azt, hogy a korábban jogerősen kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést is le kelljen töltenie Bélának.

Akkor most tekintsünk el azoktól az enyhén szólva is hatásvadász címektől, amelyek alatt ez a történet a sajtóban megjelent, értsd: 7 hónap előzetes egy kakóscsigáért. Ha másodszorra is nekifutunk a sztorinak, látjuk, hogy nem csupán egy kakóscsigáról van szó, hanem büntetett előéletről, rablásról és korábbi felfüggesztett börtönről, nem sima lopásról, hanem a lopást súlyosbító erőszakos cselekedetről. Az erőszakos cselekedet tekintetében a kakaós csiga nem oszt és nem szoroz. Lehetett volna fél millió forintos aranyozott lófasz is.

Egyáltalán semmi kedvem relativizálni egy törvénytelen, pláne erőszakkal is járó cselekedet súlyát. Nem örülök annak, hogy egyesek szerint „csak” egy kakaóscsigát, „csak” egy rúd szalámit, „csak” egy kiló krumplit ellopni rendben van. Ettől független álljon meg a harci f*sz! Konkrétan a magyar igazsászolgáltatás jogszolgáltatás harci nemiszerve. Már ha egyáltalán van még ilyen Magyarországon. Bármi, ami szolgáltatásnak nevezhető.

Nem tudom, felfogható-e, hogy ebben a rendkívül szövevényes, zavaros, átláthatatlan bűnügyben, amelyben egy egész kakaóscsiga tűnt el, a péksütemény tulajdonosának csuklója megsérült és – jézusmária – ráadásul a 130 forint sem térült meg, alaphangon is hat hónapnak (= fél évnek) kellett eltelnie ahhoz, hogy a mélyen tisztelt ügyészség vádat méltóztasson emelni. Egy elfogása pillanatában még kiskorú elkövető ellen. Nem tudom, van-e valaki, akinek még most sem tűnik fel, hogy mi folyik ebben a tetves országban igazságszolgátatás címszó alatt?

Egyáltalán nem lehet elbagatellizálni a fiú zűrös múltját-jelenét, és érdemes eltekinteni a láhatóan zavart édesanya által kiszínezett történet mellékágaitól: ettől függetlenül felháborító, hogy ma Magyarországon hat hónapba telik egy ilyen pitiáner ügynél eljutni a vádemelésig úgy, hogy a vádlott ítélet nélkül (!) ül az egyébként is túlzsúfolt magyar börtönök valamelyikében.

Milyen ócska, szájbatekert igazságszolgáltatási módszer az, hogy az elkövetőt lecsukjuk, majd hosszú hónapokig tologatjuk az ügyét? Mennyire életszerű, hogy nem védekezhet szabadlábon? Miért kell egy alighogy nagykorúvá vált fiatalt (akinek esetében még bőven lehetne értelmes, az úgynevezett jó útra térítését elősegítendő fegyelmezési célzatú intézkedést szem előtt tartani) elvetemült, aljas bűnözőként kezelni és hagyni, hogy anélkül rohadjon meg a börtönben, hogy legalább ítéletet mondtak volna fölötte?

Ez az az a pont, amikor az ember már nem tud elvonatkoztatni attól az országtól, ahol mindez történik. Lehet demagógozni és bűnpártolással jönni, de nem érdemes. Mert kérdezem tiszteletlenül: hol van az arányosság ebben a kurva rendszerben, elvtársak a Polt Péter-féle ügyészségben? Nem, nem gondolom, hogy itt a bűncselkemény súlyával arányos eljárás született. És nem érdekel, hogy lopásról, garázdaságról, testi sértésről, rablásról fog szólni az ítélet. Igen, tettlegességre került sor (a súlyát innen megítélni nem lehet és nem is kell), de mi a franc tart fél éve ezen az ügyön?

Ez az a pont, ahol – lehet demagógozni és bűnpártolással jönni – nem lehet nem párhuzamot vonni a fehérgalléros bűnözéssel. Nem tudom, az átjárón nyugdíjasokat hasba rúgó munkanélküli vitrinőr, vagy az élettársa arcát szilánkosra törő fideszes tahó polgármester hány hónapot ült előzetesben? Ja, egy napot se, mert ők nem loptak kakaóscsigát? Ez persze rögtön más. Közben földeket, kastélyokat, trafikokat, milliárdokat lenyúlni nem csak hogy előzetest nem ér, de egy sima nyomozást sem. Miért is? Mert nem figyelt be sehol egy kakaóscsiga?

A mimózalelkű bálványimádók kedvéért ismételjük át még egyszer: 130 forintos kakaóscsigát vagy félmilliós karórát ellopni egyaránt bűncselekmény. Az elárusítót fellökni és a csuklóját szorongatni szintén. Az elkövető ellen vádat kell emelni, a tárgyalást le kell folytatni és a bűncselekmény súlyával arányosan el kell ítélni. Pont.

Tehát ha kétévente 1000 forintos kárt okozol (16 évesen ellopsz egy memóriakártyát, 18 évesen egy kakaóscsigát) és közben erőszakoskodsz is, azaz bűncselekményt követsz el, és meghurcolnak, ahogy köztörvényeseket kell; ha közben rendben van, hogy pitiáner ügyekből ilyen típusú látványpereket lehet csinálni, hogy lehet, hogy százmilliárdos sikkasztásokért még nyomozás sem indul? Milyen igazságszolgáltatás ez, elvtársak? Milyen jogállam az, ahol a családok százait kilátástalan helyzetbe taszító, fehérgalléros bűnözők ügyeit a szemfényvesztés kedvéért hosszú időn át kerülgetik, a fehérgalléros bűnözők politikai és civil ellenfeleit pedig egyik napról a másikra elítélik? Milyen rohadt ország az, ahol a korrupt politikusok évekig szabadlábon védekezhetnek, de egy kakaóscsigán lebukott fiatalkorú bűnözőt fél évig rács mögé lehet vetni?

Mennyivel jelent nagyobb veszélyt a magyar társadalomra ez a fiú (aki nem mellesleg elismerte tettét), mint az a részegen vezető, a nyilvánosság előtt hazudó, élettársát bántalmazó, agresszív vadállat, aki 420 ezer forintos pénzbírsággal megúszta gyalázatos bűncselekményét és polgármesterként él és virul mai napig? Hány ember életét tette tönkre ez a 18 éves fiatal és hány ember életét tapossák el azok, akik saját maguk törvénytelenül meghozott törvényei alapján hazudnak, lopnak, csalnak és nyomorítanak meg emberi életeket?

Hatalmas nagy baj van itt az arányokkal és egyre nehezebben tudom leírni az igazságszolgáltatás szót mindazzal a tragikus színjátékkal kapcsolatban, ami itt zajlik. Mert ahogy a drámaíró is írja: …aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít. Vagy valami hasonló.

Amúgy, ha minden jól megy, alig 10 napon belül Tarsoly Quaestor Csaba szabadul. Nem ült sokkal többet, mint ez a fiú. Kakaóscsigát sem lopott. Nem szorongatta emberek csuklóját. Hogy hány családot tett tönkre, az senkit nem érdekel. Nem ide tartozik, csak úgy mondom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.