Október 22,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ti mit csináltok? Mit tesztek velünk?

Nem a Kiss László ügyről fogok írni, hanem arról, amit ez a botrány a felszínre kavart. Arról, hogy döbbenetes ez a társadalom, vagyis annak egy része. Mert vannak jóérzésű, becsületes férfiak és akarom hinni, hogy ők vannak többségben.

De vannak olyanok, akik nem értik. Semmit nem értenek ebből az egészből. Abból, hogy egy 73 éves asszony vállalja a nyilvánosságot, kiáll és elmondja.

Sorra, naponta írják le magukat a rendes emberek listájáról olyanok, akikről nem gondoltam volna. Csalódás ez, veszteség.

Az erőszak embertelen dolog. A szexuális erőszak nem bocsánatos bűn. Azt soha az életben nem lehet jóvátenni, nem lehet elfelejteni, megbocsátani. Nem lehet levezekelni, leülni, megfizetni. Soha az életben. Jogilag igen, erkölcsileg soha.

Aki megerőszakol egy nála gyengébbet, az beteg. Beteg a lelke. Sérült, rothadt, fekete. Nem gyógyítható. Aki védi az ilyen erőszaktevőt, az nem különb. Lehet, hogy ő maga is erőszakolt már meg valakit, aki nála gyengébb, kiszolgáltatottabb. Lehet, hogy nem is tudja, mit csinált. Talán fel sem fogja.

Az erőszak nem buli. Nem bocsánatos botlás. Nem fiatalkori csínytevés. Nem véletlen eltévelyedés. Nem olyasmi, amit elfelejt az ember, mert benne van, mert örökre benne marad. A lány is akarta, csak kellette magát. Nem ügy, a nő csak hisztizik, de minden nő ilyen. Amúgy is, egy férfi ösztönlény lesz, ha felhúzzák, de ez természetes. Aki így gondolkodik – legyen az férfi, vagy nő – maga is beteg és még csak nem is tud róla.

Nincsenek kategóriák, nincs minősítés. Egy szűz lányt megerőszakolni pontosan akkora bűn, mint az út szélén felszdett kurvát megerőszakolni. A lényeg: a nő nem akarta. Ennyi. Pont ennyi.

Ezek a férfiak – Kiss László, Aczél Endre, Friderikusz Sándor, Csapó Gábor és mindenki, aki legyint, hogy régen volt, leülte – semmit nem értenek. Semmit. Az sem ért semmit, aki az áldozatot próbálja hibáztatni. Mert miért nem védekezett. Hiszen csak el kellett volna húzódnia. Odébb mozdítani a poharat. Jézusom!

Már régen nem a fél évszázados bűncselekményről van szó, hanem a fél évszázados lapításról, az elfogadott kiváltságokról, az átvett kitüntetésekről, az erkölcsi megdicsőülésről, annak elfogadásáról. Aztán pedig a bocsánatot kérek helyett előböfögött sértődésről, tagadásról, mártírkodásról.

Az erőszakot nem lehet kiheverni. Akkor sem, ha monogám hajlamú volt az áldozat és akkor sem, ha szeretett kefélni.

A társadalmunk nem egészséges. Tudom ezt, mindig is tudtam. Tudtam, amikor 8-9 hónapos terhesen poén volt utánam füttyögni: de megdugnálak, anyus! A gyermekemmel a testemben, ilyen emberekkel körülöttem.

Tudtam akkor is, amikor a munkám során bementem egy kisvárosi étterembe, mert szédelegtem az éhségtől. Egyedül egy nő. Ez felhívás volt. Többnyire előkerült a falu bikája és nem értette, hogy azért ülök ott egyedül, mert enni szeretnék és nem vágyom az ő lábszagú társaságára. Nem értette, hogy csak egy tál ételre vágyom. Ő sem értette, a körülöttünk röhigcsélő haverjai sem. Biztosan csak kéretem magam. Ennyi.

Ez Magyarországon természetes. Egy nő hamar megtanulja, hogy inkább vegyen két kiflit a boltban és egye meg a kocsiban, de egyedül ne üljön be egy étterembe. Megtanulja, hogy a szakmájában kétszer annyit kell letennie az asztalra ahhoz, hogy egy fél férfival felérjen. Megtanulja, hogy bármikor ráfüttyöghetnek a kétfogú, mocskos alakok és azt el kell viselnie. Terhesen is. Kicsi gyerekét vezetve is. Bárhogy. Nálunk egy nő megtanulja, hogy neki kötelességei vannak, a férfinak jogai. Ő szülhet, a férfi alkot. Egy nőt lehet ütni, verni, gyalázni. Meg lehet erőszakolni, mert ő provokálta ki. Ma hetente ver agyon egy nőt a párja. Naponta erőszakolnak meg nőket az otthon falai között és azon kívül. A rendőrség, a bíróság, a társadalom egy része a nőt hibáztatja, ha erőszak áldozatává válik.

Magyarországon, a huszadik, huszonegyedik században ez természetes. Abban a társadalomban, amelynek tagjai átélten hörgik bele a világba: nem tűrjük, hogy asszonyainkat muszlim hordák üldözzék.

Kérdezem nőként: ti mit csináltok? Mit tesztek velünk? Feltűnik egyáltalán, hogy természetes és elfogadott dolog egy nő után füttyögni, obszcén szavakat suttogni, vagy ordítani a nyílt utcán? Aztán harsányan röhögni is természetes. Mert miért is ne? Így férfias, így szokás.

A megerőszakolt nő nem csak a fizikai erőszakot szenvedi egy életen keresztül. A lelke hal meg és ezt nem lehet kiheverni. Nem gyógyul be, nem múlik el. Örökre nyomot hagy. A testét lemoshatja az előre kikészített ectes vízzel. A lelkét nem.

Azok a férfiak, akik kiállnak egy erőszaktevő, sunyi, ötven évig lapító szar alak mellett, nem különbek semmivel. Azért nem, mert észre sem veszik, mit csinálnak. Fogalmuk sincs róla, hogy talán az ő anyjuk, feleségük is erőszak áldozata volt valaha, de soha nem mert beszélni róla. Mert ma ebben az országban, amelyik a muszlimoktól, vagy a fene tudja kiktől védi az asszonyait, egy nő megtanul hallgatni.

A képmutatás ott van mindenhol. Az aljasság, az embertelenség is. Ott van és a versenysport világában talán még jobban ott van, mint gondoltuk, mint hittük. Kiss László szégyene mindannyiunk szégyene. Mindenki, aki védi, társa lesz a gyalázatban. Mert igen, leülte. De nem bánta meg. Soha. Most sem. Mert természetes neki és természetes másoknak, sokakanak. Amikor Kósa Lajos azt mondja: nem fognak vizsgálatot indítani, hogy kiderüljön, mi zajlik a versenysportban a színfalak mögött, akkor ő sem különb Kiss Lászlónál és nem különb egyetlen köztörvényes, vagy soha el nem ítélt bűnözőnél. Ő és politikustársai éppen olyan legalja szemetek, mint az, aki fizikailag is részt vett egy, vagy ki tudja hány erőszakban.

Azért mert képmutató, mint a társadalom jókora része. Mert fontosabb a mocsok eltakarása, mint az, hogy megvédjék azokat a fiatal lányokat és igen, fiúkat az erőszaktól, akiket még meg lehet védeni.

Ameddig ez a gondolkodás nem változik, addig ne merészelje egyetlen politikus, közszereplő sem azt harsogni: megvédi a nőket, a lányokat, az asszonyokat. Mert semmit nem véd meg, csak a saját mocskát takargatja. És semmivel, semmivel nem jobb és nem több, mint azok, akiktől annyira félti a lányait, feleségét.

Semmivel.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!