Október 1,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Minden idők legkorruptabb pártját

Perszehogy nem érdemes mérget venni semmire, ami a tegnapi időközi választások eredményeiből következik. Már ha egyáltalán következik azokból bármi is. Következik.

Abádszalókon például „hatalmasat ment” a Fidesz, már amennyiben a 40%-os részvétel mellett sikerült a szavazatok 81,6%-át besöpörnie az állampárt jelöltjének. Egy hozzávetőleges számolás azt mutatja, hogy 40% 80 százaléka az nem annyira kétharmad, mint amennyire egyharmad, dehát Orbán Viktortól azt tanultuk, hogy a focit gólra játsszák, vagyis aki otthonmaradt, az nem rúgott labdába. Hogy a demokratikus ellenzék hol volt és mit cselekedett, azt nem tudom.

Aztán ott van Paks, ahol alig 25 százaléknyi ember vette a fáradságot, hogy az atomerőmű árnyékában véleményt nyilvánítson a település leendő vezetésével kapcsolatban. Itt is matekozzunk egy picit. A Fideszt most támogató Néppárt (a Fidesszel összeveszett fideszesek tömörülése) jelöltje 2014-ben 33, a Néppárt 43, míg a baloldal 7 százalékot kapott. Ez az arány most (a Fidesz-MSZP viszonylatában) 48-38-ra módosult, vagyis egy keményen fideszes körzetben a jelenlegi kormánypárt jelentősen visszaesett.

Szalacsi Sándor falujában, Kocsordon 58%-os részvétel mellett a Fideszt megverte a Jobbik, ám ez a nem feltétlenül pozitív előjelű bukta sehol nincs a lakitelki ruha mellett. A rendkívül magasnak számító 61%-os részvétel következtében Lezsák Sándor népies főiskolájának helyszínén, az ország egyik szellemi fővárosában (már akinek) a független Zobokiné Kiss Anita elsöprő fölénnyel nyerte meg újra a polgármesterséget. Mindezt úgy, hogy csak független jelöltek jutottak be a helyi képviselőtestületbe, ők mind Zobokiné támogatói. Fontos részlet, hogy 2014-ben a független jelölt még csak kis fölénnyel nyert, a 7 tagú testületben pedig 4:3 arányban többségben voltak a lezsákisták. Akik természetesen megbénították a testület munkáját, és azt állították, nem kap a falu az uniós támogatásokból, ha Zobokiné marad a polgármester.

Az állampárt legnagyobb pechére Lakitelek, az egykori fideszes ellenzéki fészek magasról tett a fentről jövő zsarolásra. A történet picit hasonlít az esztergomi melodrámához, azzal a nagyon jelentős különbséggel, hogy a helyiek nem voltak hajlandóak bambán végignézni, hogyan tesz tönkre néhány elmebeteg egy komplett települést, hanem simán elzavarták a zsarolókat a fenébe.

Azt hiszem, az eléggé egyértelmű, hogy a felcsúti kisvasút nem mostanában fog Lakitelek felé kacskaringózni és igen nagy valószínűséggel a kormányzati és uniós támogatásokat sem fogják talicskával odaszállítani. Ugyanakkor miközben nem érdemes önmagán túlmutató jelentőséget tulajdonítani néhány többezres település időközi választásaiból kirajzolódó eredményeknek, azért van néhány tanulság.

A demokratikus ellenzéknek ugyan nem sikerült egyetlen polgármesteri tisztséget sem megszereznie (ahol nem is indultak, ott főleg nehéz lett volna), de azért többé és kevésbé látványosan erősödni látszik az a balliberális térfél. Kérdés, hogy ez mire lesz ez elég. Ha egyáltalán.

Ami ennél sokkal fontosabb viszont, hogy a Fidesz akkor is zuhanórepülésben van, ha most két kézzel kapaszkodik Paksba és megpróbálja azt hatalmas győzelemként eladni. Látni kell, hogy alacsony részvétel mellett jellemzően a Fidesznek áll a zászló, magasabb részvétel mellett a Fidesz veszít. Ez a legnagyobb tanulsága ennek a jelentéktelennek tűnő, ám mégis jelentős időközi választásnak. Bár az önkormányzati választások jóval nagyobb mértékben szólnak személyekről, mint pártokról, a Fidesz bázisa szemmel láthatóan csökken. És bár semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy 2018-ban a jelenlegi kormánypárt akár szavazók nélkül, a törvényesség határát súrolva is megpróbál majd választást nyerni, továbbra is az a kérdés, ki fogja megszólítani azokat, akik inkább vásárolni mentek és tévét néztek tegnap, mint állampolgárilag véleményt nyilvánítani.

Továbbra is az a kérdés, hogy a migránsokkal riogató Fidesszel szemben a Jobbikon kívül tud-e bárki alternatívát kínálni. Az ugyanis nem kérdés, hogy Orbánék virtuális kétharmada ma már legfeljebb egyharmados többséget jelent, az időközi választások egyértelműen mutatják a szektatagok folyamatos, lassú lemorzsolódását. A nem fideszes települések kivéreztetése viszont most kezdődik csak igazán és ha eddig folyamatos háborúban állt az ország, akkor 2018-ig csak ennél rosszabb lehet a helyzet. Ha ezzel a mindent elsöprő korrupcióval a háta mögött a Fidesznek sikerül behúzni 2018-at, akkor reszeltek ennek az országnak.

És ebben az lesz a legocsmányabb, hogy minden idők legkorruptabb pártját nem a saját szavazói segítik majd hatalomra (túl sokadszorra), hanem mindenki más, aki el sem megy szavazni. Vagyis a közönynek nevezett magyar népbetegség. Bár nem vagyok optimista, addig azért még van idő megfontolni a nincs kire szavazni dilemmát és felemelkedni az egyre vékonyodó vasárnapi rántotthús mellől.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!