Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kövér László állapota szemmel láthatólag súlyosbodik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kövér László állapota szemmel láthatólag súlyosbodik. Az egy dolog, hogy veszi magának a bátorságot és nyilatkozik mindenki nevében. Ez is egy tünet, nincs egyedül ezzel a kórképpel. Az viszont, hogy már látható módon teljesen elrugaszkodott a valóságtól, ráadásul képtelen meghatározni saját helyét és szerepét az országon és a társadalmon belül, ennek következtében mindenhatónak érzi önmagát is, a kormányt is, az túlmegy minden írott és íratlan szabályon.

Baj van, nem is kicsi.

A házelnök interjút adott a Gosc Niedzielny című lengyel katolikus hetilapnak, az MTI pedig részleteket közölt a cikkből. Ha azt mondom, hogy a végletekig felkavaró kijelentéseket engedett meg magának a parlamenti portás, még egyáltalán semmit nem mondtam. Kiemelések tőlem.

A keresztény kultúrájú Európában még az ateisták is valójában keresztények, hiszen a nyugati civilizáció értékrendje kihat mindnyájunk gondolkodására, nyelvezetére és magatartására.
Az uniós szinten az Európai Néppárt, és ennek tagjaként a Fidesz is éppen „az ilyen civilizációs szabályok megőrzéséért szállnak síkra” , és a családon alapuló társadalom mellett állnak ki. „Az emberi méltóságot csak az ilyen társadalom garantálja” – szögezte le Kövér, hozzátéve, hogy az európai törésvonal túloldalán a korlátlan személyes szabadságot valló tömörülések állnak.

MTI

Kövér László, közpénzből fizetett, a demokratikus alapjogok védelmére felesküdött, különféle kiváltságokkal felruházott közszolga azt merészeli állítani, hogy itt az van, amit ő és a kormánynak kinéző családi vállalkozás mond.

Ha ők úgy akarják, akkor mindenki keresztény. Ha akarja, ha nem. Nincs választás. Demokrácia sincs. Mert a demokrácia az európai törésvonal túloldalán álló csürhe és az általuk létrehozott káosz. Szemben a vallásra csimpaszkodó megélhetési keresztényekkel, a volt MSZMP párttagokból álló bigott, vaskalapos, félművelt, arrogáns hatalommániásokkal, akiknek mára meggyőződésévé vált, hogy felhatalmazásuk van beleugatni mindenbe. A családok életébe, az emberek legszemélyesebb ügyeibe. Teszik mindezt olyan erkölcsi magaslatról, amely magaslatra ők soha a büdös életben fel nem juthatnak.

A keresztényi erkölcsbe nem fér bele a kiszolgáltatottak, idősek, gyermekek megnyomorítása. Nem fér bele a másik ember megalázása. Sem az uszítás, a gyűlöletkeltés. A kizsákmányolás sem. A lopás, hatalommal való visszaélés, korrupció, a parazita életmód sem fér bele. A hazugság sem.

Márpedig ezek jó ideje művelik mindezt. Teszik úgy, hogy harsogva, fröcsögő nyállal hányják magukra a keresztet.

Kövér László azt merészeli állítani, hogy kizárólag a keresztény ember az ember. Kizárólag a házasságban élők nevezhetők családnak.

Nem, Kövér! Ez rohadtul nem így van. Nem attól ember az ember, hogy hányszor jár, vagy hányszor nem jár templomba egy héten. Attól ember, hogy erejének megfelelően segít az elesetteken, nem lop, nem hazudik, nem akar másokat sem elnyomni, sem mások munkáján élősködni. Egyszóval az egész tetves kormányban egyetlen egy keresztény embert sem látok. Egyet sem.

Mondott ennél súlyosabbat is Kövér. Javaslom, nagyon figyeljünk oda erre a mondatra. Azt gondolom, sokkal nagyobb a jelentősége, mint amit elsőre gondolhatunk.

A keresztény, illetve a konzervatív értékektől eltérő szemlélet terjesztésében jelentős szerepet tölt be a nehezen szabályozható, ugyanakkor a nemzetközi tőke és a nagy cégek által ellenőrzött internet és média – fejtette ki Kövér, a demokráciát veszélyeztető „halálos fenyegetésnek”, és a szemünk láttára alakuló „új totalitarizmusnak” nevezve ezt a jelenséget.

Ennél nyíltabban megfenyegetni egy társadalmat nem lehet. Ennél aljasabban, a maga primitívségében és sunyiságában is agyafúrt módon azt állítani, hogy az az egyetlen terület, amit a kormány képtelen a saját akarata alá hajtani, amit nem tudnak sem megvásárolni, sem megfenyegetni, sem elhazudni – az internet – fenyegetést jelent a demokráciára.

Mi köze a Fidesznek, vagy Kövér László rikácsoló portásnak a demokráciához? Miért kell ilyen lábszagú, otromba, mocskos hazugságokat felböfögni? A kormány nem demokráciát akar. Ha rajta múlna, már régen betiltotta volna a gondolkodást is. Amit ők építgetnek, az még csak nem is diktatúra, hanem vegytiszta rablógazdaság. Családi biznisz. Kövér László ezt nagyon pontosan tudhatja. Az üzlet felépítésétől kezdve ott van a tűz és a közpénzek közelében a testvére, Kövér Szilárd.

Kövér Szilárdnak sok vállalkozás fordult meg a kezei között, és azok végül gyakran Schlecht Csabához, majd Kaya Ibrahimhoz vagy Josip Tothoz jutottak el. Kövér Szilárd volt például az egyik társtulajdonos abban a Quality Invest Rt.-ben is, amelyben Simicska Lajos is érdekelt volt, s amely felbukkant az Orbán-bánya ügyben; utóbbi privatizálásakor a Quality Invest Rt. a Dolomit Kft.-be is befektetett.

Miféle erkölcsi alapja lehet Kövér Lászlónak? Bármihez.

Igen, az internet szabad és ezen nem képes változtatni semennyi bűnöző, kevés hozzá bármelyik kormány. Sem befolyásolni, sem elfoglalni nem lehet. Aki el akarja mondani a véleményét, itt megteheti. A munkahelyén, lakóhelyén, akár a baráti körben is megfélemlíthető valaki, de az interneten nem.

Az a baja Kövérnek és az a baja a kormánynak, hogy hiába tömik a közpénzt a kormánypropagandába, az internet megmutatja a valóságot. A sorra előbukkanó mocskos üzelmek, a mutyik, a sunyi lopások nem maradnak titokban. Soha. A múlt és a jelen hozzáférhető bárki számára.

Az a rossz hírem van Kövérnek, hogy ha megfeszülnek, ha éjjel-nappal a templomban térdelve imádkoznak, akkor sem tudják korlátozni, ellenőrizni, befolyásolni az internetet.

El fog jönni az a pillanat, amikor nekik is el kell számolniuk mindazzal, amit ezzel az országgal tettek. Ez elől nem tudnak elbújni, bármennyire szeretnének. Sem a templomban, sem a keresztényi erkölcs mögé, sem egyéb álságos hazugság árnyékában nem tudnak elsunnyogni a felelősségrevonás elől.

Abban, hogy ez a nap elkövetkezzen, komoly szerepe lesz az internetnek.

Update! Közben kiderült, hogy az MTI hibásan fordította a nyilatkozatot. Sajnos ettől a helyzet nem javult, hanem romlott.