Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Bőven itt lenne az ideje, hogy Magyarország nevét megváltoztassuk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Bőven itt lenne az ideje, hogy Magyarország nevét megváltoztassuk. Lehetne mondjuk Magánország. Amúgy is az, csak nevében tűnik úgy, mintha itt emberek közössége élne.

Családi biznisz, semmi más. A létező legaljasabb módon az. Ehhez képest még a maffia is úriemberek gyülekezete. Azok tisztelik a családot és nem csak a sajátjukat, a másét is. Nem fosztják ki a végtelenségig azokat, akikből élnek. Nálunk ez nem így megy. Itt a néhány kivételezett visz mindent, a többinek kuss van.

A mai biliborulás is Matolcsy nevéhez fűződik. A Jegybank nagyhatalmú elnöke a közpénzből létrehozott alapítványokon keresztül pénzelte az unokatestvére bankját, amely bank aztán magának a tulajdonosnak, valamint a rokonságnak, haveri körnek juttatott a pénzből. Itt az egész szemétdomb, érdemes elolvasni.

Azért röviden összefoglalom. Egészen pontosan az van, hogy a devizahitelesek megmentéséből származó nyereséget ami 260 milliárd forint körüli összeget tesz ki, a Jegybank nem fizette be az államkasszába. Amit egyébként tennie kellett volna, hiszen az közpénz, a költségvetést illeti. Pontosabban lehetett volna lényegesen kedvezőbb árfolyamon forintosítani és így megmenteni a bajba került devizaadósok otthonait. De a Jegybank nem adta olcsóbban a devizát a forintosításhoz, így lett egy jókora nyereség. Ezt a nyereséget használta fel arra Matolcsy, hogy létrehozza az alapítványokat. Ezekbe tette be a pénzt, majd ezek az alapítványok a pénz egy részét Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a bankjában helyezték el. Szemerey pedig bő kézzel hitelezett a pénzből önmagának, rokonainak, barátainak.

Tehát a devizahitelesek nyomorán, utcára került családok kilátástalan helyzetén keresztül vezetett az út a gazdagodás felé. Ugyan mindezt Matolcsy György tette lehetővé, de Matolcsyt Orbán Viktor nevezte ki a Jegybank élére, ő adott neki szabad kezet, teljhatalmat és védelmezi a mai napig.

Ez ebben az országban elég is. Orbán Viktor védelme bárkit érinthetetlenné tesz. A legfőbb ügyész – Polt Péter – eddig is megvédte akit kellett, ezután is meg fogja védeni. Mivel minden feljelentés rajta keresztül kerül a bíróság elé, nem is jutnak el abba a stádiumba az ügyek.

Azonban hiba csúszott a gépezetbe, amikor Matolcsynak nem sikerült időben titkosítani a közpénzek saját célú felhasználását és ki kellett adnia az ezekre vonatkozó adatokat. Nem véletlenül rohant pánikban Orbánhoz, hogy védje meg a lelepleződéstől. Addigra túl késő volt, nem sikerült a manőver.

Az iratok nyilvánosságra kerültek (és ez még nem a teljes anyag), sorra derülnek ki az elképesztő disznóságok. Mindez a kormány, Orbán Viktor tudtával, szeme láttára, védelme alatt. Pofátlanul, gátlástalanul, az erkölcstelenül, pökhendien, lenézve minden egyes embert ebben az országban.

Ahogy az Orbán-kegyenc Matolcsy szabad kezet kapott a herdálásra, a Quaestor ügy kulcsfigurája, Tarsoly Csaba is meg fogja úszni, úgy pofátlanodnak el egyre jobban az elvtársak. Ilyen a világon nincs, mint ami ebben a nyomorult kis országban történik.

A nyomorultat szó szerint értem. A négymillió feletti létminimum alatt élő egy elvileg tízmilliós, gyakorlatilag talán ha kilencmilliós országban azt jelenti, hogy az ország fele él létmunimum alatt. Akik fölötte élnek valamivel, azok sincsenek jó helyzetben. Miközben az ország döntő része a túlélésért küzd, Orbán Viktor, Matolcsy György és rokonságuk, baráti körük röhög a képünbe. A kormány naponta teszi közzé a jóságáról szóló propagandaszövegeket.

CSOK a fiatalok otthonteremtése érdekében, több pénz az éhező gyerekeknek, áfacsökkentés. Mindezt a mi pénzünkből, adónkból, lenyúlt nyugdíjunkból, a megtakarított filléreinkből. A mi jelenünkből, a gyerekeink jövőjéből. Ebből szórnak pár morzsát és a hívek röfögve vetik magukat a lehullott adományra. Mert a kormány remek, Matolcsy egy zseni, Orbán Viktor pedig nagyon jó miniszterelnök, ember és édesapa.

Bárhol máshol már börtönben ülne az, aki annak a töredékét is meg merné magának engedni, amit ezek csinálnak. Nálunk pedig nem elég, hogy gennyesre gazdagodnak, még bőkezű fizetést is kapnak tőlünk. Matolcsy azért kap 5 milliós fizetést tőlünk, hogy aztán a mi pénzünkből meggazdagodjon a rokonsága. Hát nem gyönyörű?

De a magyar ember már csak ilyen. Ilyen barom. Elég neki azt mondani, hogy aki hazafi, aki igaz magyar, az ezt a bűnbandát támogatja. A többi hülye meg, aki nem támogatja a rablókat, az kussol. Mert mit is csináljon ő, szegény pára? Igaz is. Semmit. Indulás a sarokba éhen dögleni!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.