Szeptember 24,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Kovácsék pedig dögöljenek meg

Matolcsy György élvezi Orbán Viktor teljes bizalmát. Tök mindegy, hogy mi történik, Orbán kacagva jelenti ki, hogy itt mindenki a feje tetejére is állhat, az unortodox zseni azt csinál, amit akar. Most és mindörökké. Ámen.

A Jegybank jól gazdálkodik. A nyereségéből hozta létre az alapítványokat. A nyereségéből vásárol ingatlanokat, költ 70 milliót a Matolcsyról szóló könyvre, juttat százmilliókat Matolcsy rokonainak, barátainak.

Abban biztos vagyok, hogy jut abból a pénzből másnak, más rokonainak is.

A Jegybank nyeresége abból származik, hogy a devizahitelek forintosításánál jó üzletet kötött. Megvásárolta a svájci frankot 140 forintért és eladta a devizahiteleseknek 256 forintért. Lehet, hogy nem pontosak a számok, de a lényeg ez.

A devizahitel kockázatos dolog. Akkor is, ha ezt nagyon kevesen látták át akkoriban. De ameddig Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként a város nevében szintén devizahiteleket vett fel, majd pedig a kormány a mi pénzünkből rendezte ezt a tartozást, addig a Kovács család lakása elúszott. A Jegybank nem a Kovács család hiteltörlesztését szorította le oly módon, hogy a 150 forintért svájci frankot eladta a Kovács családnak 152 forintért (ez a forintosítás), hanem a 150 forintért vásárolt svájci frankot 256 forintért adta el. Kovácsék lakását elvitte a bank, ők jobb esetben albérletbe, rosszabb esetben az utcára kerültek.  Matolcsy György pedig jól dolgozott, mert egy frankon keresett 106 forintot. Ebből lehet alapítványokat létrehozni és a pénzt ész nélkül költeni.

Matolcsy György fizetése a duplájára emelkedik, mert megérdemli. Jól dolgozott. A Kovács család nem járt ilyen jól.

Nem elég, hogy elveszítették az otthonukat, hanem még mindig több pénzzel tartoznak a banknak, mint amennyit eredetileg felvettek, holott közben már majdnem a teljes összeget vissza is fizették. Ha dolgozik valaki a családból, a fizetését viszi is a bank. Az adósság öröklődik. A gyerekük sem szabadul.  Soha az életben nem másznak ki a gödörből. Magyarországon nincsenek bérlakások, ahol emberi körülmények és megfizethető bérleti díjak lennének. Nincsenek olyan fizetések, amiből egy normális albérletre és megélhetésre is futná. Főleg úgy, hogy a bank viszi a fizetést. Olyan csapda ez, amiből nincs kiút.

Közben Matolcsy György megdicsőülten bújik Orbán Viktor ölébe és a kormány fennen hirdeti: mennyire jól dolgozott, bezzeg a szocik!

Az nem nagyon jut eszébe senkinek, hogy a Jegybank nem üzleti vállalkozás. Nem feladata nyereséget termelni. Nem dolga sem a könyvkiadás, sem az ingatlanvásárlás, sem a közpénzek szétlopása. Ezt persze a szakemberek pontosan tudják és tudja Matolcsy György is. Ezért bujkál, ezért kell a magántestőrség, ezért nem mer az utcára sem kilépni, ezért nem áll szóba sem a sajtóval, sem senkivel. Mert tudja, hogy nem tisztességes, amit csinál.

Talán azt is tudja, hogy a Kovács család tönkrement azért, hogy neki duplájára emelkedjen a fizetése, hogy ezer és ezer Kovács család került reménytelen, teljesen kilátástalan helyzetbe a Jegybank nyereségének érdekében.

Amiért máshol börtön jár, azt nálunk ünnepelni szokás. Amiért máshol lemondatnak, kirúgnak, feljelentenek, beperelnek embereket, azért itt fizetésemelés, kitüntetés, teljes védettség dukál.

Amiért máshol vasvillával kergetnek el politikusokat, azért nálunk bálványozni, csodálni illik a bűnözőket.

Jól van ez így.

Kovácsék pedig dögöljenek meg.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!