A maffiállam tankönyvpolitikája

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Az év elején indult tanármozgalom egyik fő követelése, hogy állítsák vissza a régi rendszert, amelyben több tankönyvkiadó volt, és több tankönyv közül lehetett választani. Ritkán van akkora egyetértés, mint a tankönyvek ügyében: a régi széles tankönyvválasztékból jobban tanítható könyveket lehetett választani, mint amilyenek az iskolákra most ráerőltetett, ráadásul hibáktól hemzsegő egyentankönyvek.

Már-már érthetetlen, hogy a tanárok és a szülők szinte teljesen egyhangú tiltakozása ellenére miért tart ki a kormány ilyen makacsul az állami egyentankönyvek mellett.

Első látásra elfogadható magyarázatnak tűnik, ami a 2013-as kormányhatározatban volt olvasható: „a nemzeti köznevelés hatékonyabb megvalósítása érdekében szükséges a tankönyvellátás színvonalának további emelése, az egységesen magas minőségű tankönyvekkel való ellátás megvalósítása, ennek érdekében ki kell alakítani az egységes elveken és követelményeken alapuló, nem piaci elven működő, állami feladatként ellátandó és központi irányítású köznevelési tankönyvfejlesztés és tankönyv-előállítás rendszerét”.

Csakhogy a kormányhatározat minden szava hazugság. Ha a színvonal és a tankönyv-előállítás között van valami összefüggés, akkor az épp fordított: a piaci elven működő tankönyv-előállítás magasabb színvonalú termékeket produkál, mint az állami. Erre tömegével találunk bizonyítékokat az elmúlt három év tankönyvtermésében.

Az sem igaz, hogy csak az állami tankönyvellátás biztosítja az egységes elveket és követelményeket. Ugyanis az alapokat régen is az állam által kidolgozott tantervek határozták meg, a könyveket pedig az állam által felállított apparátus vizsgálta és engedélyezte az állam által meghatározott kritériumok alapján. Csak az lehetett tankönyv, amit az állami hivatal annak nyilvánított. Persze a színvonalat mindig lehet emelni, de ehhez nem szükséges államosítani a könyvkiadást, elég a tankönyvvé minősítés kritériumait változtatni.

De miért annyira fontos a tankönyv, hogy ilyen vaskos hazugságokkal kelljen körülbástyázni egy kormányhatározatot? A kérdés megválaszolásához egy kicsit a dolgok mögé kell nézni. És akkor azt is megértjük, miért ez a makacs ragaszkodás az állami tankönyvkiadáshoz.

Azért, mert ezzel egy csapásra három legyet lehet ütni.

A legfontosabb „légy” az agymosás, amelynek leghatékonyabb színtere az iskola, és legmegfelelőbb életkora az iskoláskor. Persze ehhez még nem kellene államosítani sem a könyvkiadást, sem a könyvterjesztést. Hiszen megtehetné a miniszter, hogy csak egyetlen, saját szája íze szerinti tankönyvet engedélyez, aztán az előállításán marakodjanak a kiadók, a terjesztő vállalatok pedig terjesszék úgy, ahogy eddig.

De ha csak ennyit tennének, akkor megmaradna a lehetősége a tanultságnak és a tájékozottságnak, ami mindig is bázisa az autonóm gondolkodásnak. A tudás és az önálló gondolkodás képessége pedig minden diktatúra legfőbb ellensége. Ezért agyatlan rabszolgákká kell nevelni a felnövő generációkat.

Ez történik immár hatodik éve, amióta a második Orbán-kormány megkezdte regnálását. És rögtön itt a másik „légy” is: az önálló, államtól független egzisztenciák kiirtása. Mert az önálló egzisztencia az állampolgári bátorság alapja. Nem fenyegethető állásvesztéssel. A körülbelül hetven könyvterjesztő vállalatban és hatvan tankönyvkiadóban több ezer ember dolgozott. És ami a legnagyobb baj: csupa államtól független önálló egzisztencia.

Ráadásul a könyvkiadásban nem is akármilyen egzisztenciák dolgoztak, hanem többnyire értelmiségiek. Ráadásul nem is akármilyen értelmiségiek, hanem többnyire magasan képzettek, tehát nagy valószínűséggel képesek önálló gondolkodásra. Megannyi potenciális veszélyforrás az Orbán-maffiára. El kellett tehát venni létalapjukat, és az arra alkalmasakat vazallussá vagy a vazallusok lótifutijává kellett tenni. A többi pusztuljon!

Nem ők az egyetlenek akikkel így elbántak. Harmincezer önálló egzisztenciával rendelkező trafikost tettek tönkre, hogy párezer vazallusuknak osszák ki a trafikokat. Vállalkozók ezreit tették tönkre, hogy hozzájuk hű embereket hozzanak helyzetbe. Talán sokan emlékeznek még a makacskodó Kovács Attila MLSZ-elnökre, aki az első Orbán-kormány idején Deutsch Tamás sportminiszter „visszautasíthatatlan” kérése ellenére sem volt hajlandó lemondani az elnökségről. Ráküldték az adóhatóságot és az ügyészséget. Mire kiderült az ártatlansága, addigra vállalkozása tönkrement, és soha senki nem kárpótolta.

A harmadik „légy” a pénz. A tankönyv-biznisz egy 17 milliárd forintos piac. Ráadásul biztos piac, mert tankönyvet venni muszáj. Minthogy az áruk fogyasztóhoz juttatása – azaz a kereskedelem – általában kulcspozícióban van, először a tankönyvterjesztésre csaptak le. 1990 után Magyarországon a semmiből, pusztán a vállalkozás lehetőségének megnyílásából, létrejött egy jól működő tankönyvterjesztői hálózat. Raktárakat építettek, teherautókat vásároltak, informatikai rendszert fejlesztettek, alkalmazottakat vettek föl. Kialakult a tankönyvellátás pontos rendje, amelynek eredményeképpen a tanév kezdetekor a gyerekek mindig időben és hiánytalanul kézbe vehették tankönyveiket.

Ezt a jól működő rendszert szüntette meg egyik napról a másikra az a törvény, amely 2013. január 1-től állami kézbe vette a tankönyvterjesztést. Lebonyolítására a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t (KELLO) jelölték ki. Első lépésként leváltották a teljes vezetőséget, és egy bukott fideszes polgármester, Meggyes Tamás esztergomi csapatát nevezték ki. Ügyvezető igazgató Arany Tamás lett, aki korábban a város tulajdonában lévő Strigonium Zrt. Holding vezérigazgatója volt. Szakmai igazgató, oktatási és kommunikációs vezető Bakos Erika lett, Meggyes Tamás volt kabinetfőnöke, Kövér Szilárd volt felesége, Orbán Viktor beszédeinek kiadója. Általános igazgatási vezető Steindl-Arató Vera lett, az esztergomi Fidesz-frakció vezetőjének felesége. A KELLO honlapjából nem tudható, hogy milyen pozícióba, de odakerült még Takács István, Meggyes korábbi sajtófelelőse, valamint Magassy Júlia az esztergomi Fidelitas volt alelnöke is.

Ezt a csapatot valószínűleg két közös vonása tette alkalmassá: az egyik, hogy mindegyik tagja esztergomi fideszes kötődésű, a másik, hogy soha korábban tankönyvvel nem foglalkoztak. Az eredményen egy egész ország sírt és röhögött. Az első évben voltak iskolák, ahová több hónapig nem jutottak el a tankönyvek. A második évben besegített a rendőrség, de még így is akadozott a tankönyvellátás, amely a mai napig nem érte el a korábbi terjesztés színvonalát.

Miután megszerezték a terjesztést, a kiadók kiszolgáltatott és egyre rosszabb anyagi helyzetbe kerültek. Jöhetett az állami fölvásárlás. Így most már minden egy kézben van: az agymosás, az egzisztenciális függés és a pénz. Hát ezért nem fognak önként lemondani az állami tankönyvről.