NEHAZUGGY

Az élet nem Oravecz Nóra

Tamás Róbert | 2016. Április 28, Csütörtök | 7:27

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Korán reggel van, álmos vagyok, hideg van és általában undormány minden körös-körül. Mélázva kortyolom a kávémat, amikor Bálint kolléga felnyerít, mintegy kettő centiméternyire a fülemtől.

Mi van, te nagyonhülye? – érdeklődöm szelíden, miközben igyekszem kármentesíteni az íróasztalomat és a gatyám elejét. Hogy miért is nem teáztam inkább, az nem hagy ilyen foltot.

Láttad? Olvastad? Mit szólsz?

Jelzem, Bálintnak van egy sajátos elképzelése arról, hogy amennyiben ő lát egy hírt a laptopján (tökéletesen függetlenül attól, hogy öt centire, vagy ötezer kilométerre tenyészik ő is és a laptopja is), azt az az ember is látja, akivel ő aktuálisan kommunikál. Arcból arcba, telefonon, csevegőn. Rutinosan nem magyaráztam el neki, hogy fogalmam sincs, miről beszél. Ilyenkor vagy elfelejti és ejti az ügyet, vagy elmondja, miről is van szó. Most elmondta.

Az általános suliban tananyag lett Oravecz Nóra! Namitszólsz?

Hát ugye szólnék én mit, ha lenne halvány foglamam arról, kicsoda Oravecz Nóra. De nincs. Ámde most! Befoltozom műveltségem tátongó réseit. Kiművelem magam Oraveczből. És lőn.

Fiatal, vigyori lány. Nagyon jó üzleti érzékkel árulja a cukrozott taknyot. Van rá vevő, tehát jól csinálja. De hogy tananyag? Jó, nem tananyag, csak egy kétmondatos idézet. Már nem is tudom, ide másolhatom-e, vagy ne tegyem. Nincs pénzem a jogdíjra, abból inkább veszek valami finom zenét. Rózsaszínű fikát nem kérek.

Lehetne hosszan beszélni erről. A gagyiárúsokról. A brazil szappanoperákról, a nájlonotthonkás áhítatról, a főhős sármos mosolyáról, a hősnő mindig hibátlanul lakkozott körméről.

A mély érzéseket helyettesítő vásári gumicukorról, a valóság helyett választott műanyag tulipánról. Nem mondhatnám, hogy értem a fogyasztókat. Azt sem, hogy azonosulni tudok azzal az életérzéssel, amikor az egésznapos szulejmánbámulás után (fél kézzel vacsorát főz, másik kézzel nyomkodja a távirányítón a hangosító gombot, le ne maradjon valamiről) csábosan félretaposott vietnami papucsban várja valaki a romantikát.

Futkosok Oravecz Nóra közösségi oldalán, mint pók a falon. Pocsék érzés. Mint a Való Világ, vagy melyik volt az első ilyen kukucssó. Úgy érzem, meglesek embereket egészen intim tevékenység közben. Bocs, de jelen esetben szarás közben.

Tudtad, hogy van külön Oravecz Nóra idézetek oldal? – Bálint, persze. Rohaggyismeg.

Amúgy tényleg van. Nem mondom, hogy narkó, mert nem az. De valami hasonló, kicsit silány, kicsit ócska. Mi a fene olyan jó ebben? Mitől érdekesebb, izgalmasabb, vonzóbb egy marék üres lózung, mint mondjuk segíteni egy ingyenkonyhán?

Miért elragadó és könnyes-taknyos érzelmeket kiváltó a rózsaszínű naplamentében a végtelen irányába lovagoló ifjú ember, lehetőleg szélborzolta hajjal? Mit vált ki, mit lehet vele helyettesíteni?

Vagy nem helyettesíteni kell, hanem eltakarni? Mit? A valóságot? Mert az fáj? Ronda? Mert? Szar az életünk? Nem jött be a nagybetűs? Mégsem kacsaláb van és latinamerikai szobalány? Törlesztőrészlet van, lenőtt haj, kapcsoldleavillanytmernemingyenvan, főzelék feltét nélkül, ráncok a szemed sarkában?

Na és akkor? Öregszel, igen. Mindenki amúgy. A tévében a szemránckrémet reklámozó kislány azért néz ki húszévesnek, mert tizenhat. Húsz év múlva aranyér, vagy reumakenőcsöt fog reklámozni ugyanez a kislány. Így élünk. Szemránckrémtől reumakenőcsig. Életérzés sörtől prosztatagyógyszerig. Soha el nem múló fiatalságtól műfogsor ragasztóig. Oravecz Nórától Oravecz Nóráig.

Pedig az élet szép amúgy. Akkor is, ha öregszünk. Kit érdekel? Ha ránc van a párod arcán, akkor már nem szereted? Nem pont úgy nevet rád, mint akkor, régen? Nem jó megfogni a kezét? De, pont olyan jó. Akkor is, ha ráncos és akkor is, ha nem.

Francnak kell menekülni műálmokba, a szalonnaízű vattacukor hazugságokba, pénzért árult látszat-boldogságba? Miért kell lábszagú balerina, a velúr rózsa, a kurvanagy átverés?

Az élet nem pihe-puha felhőcske, nem nagy lelki magömlések sorozata, nem folyamatos lebegés. Csak olyan kis valóságos. Kelkáposztafőzelék-szagú lépcsőházzal, koszos utcákkal, a ráncokkal a szemed sarkában. A párod érintésével, a gyereked ölelésével. Ennyi. Ez sok és értékes. Nem érdemes elcserélni gagyi műanyagért.

Na, mit szólsz? – Bálint, nyilván. Vigyorog.

Kapd be! Közben megszáradt az összekávézott nadrágom, indulhatok haza.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!