Viktor, meg vagyunk mi átkozva

Fotó: suhan78260 Fotó: suhan78260

Kedves Viktor!

Gondoltam, írok neked levelet, mert már régen nem beszéltünk. Pont a napokban jutottál eszembe, mert láttam rólad egy fényképet. Nem mondom, megemberesedtél. Az asszony mondta is, hogy a szomszéd tehene a múltkor beszabadult a lucernásba és úgy felfúvódott, hogy öröm volt nézni. Nem tudom, ez miről jutott az eszébe, de nem is lehet elmenni a nők esze járásán.

Viktor, te tudod, hogy én aztán nem vagyok egy vallásos ember, de kezdek hinni az átokban. Képzeld el, mi történt nálunk!

Kezdődött azzal, hogy a Terka – tudod, az a kis púpos asszony az alvégen – elesett az udvaron. Hogy mi a jó fenén csúszott el, azt ő sem tudta megmondani. Mert jég már nincs, mióta ellopták az utolsó tyúkját, azóta tyúkszar sincs az udvaron. Lényeg a lényeg: Terka elterült, mint az ólajtó. Óbégatott szerencsétlen, mert felkelni azt nem tudott, de szerencsére meghallotta a postás és szólt a szomszédnak, azok ketten bevitték a házba. Mivel csak jajveszékelt, kihívtuk a mentőt. Orvost ugye nem tudtunk hívni hozzá, mert a faluban nincs, a legközelebbi orvos meg csak kedden és pénteken rendel, ez meg szerdán történt. Ilyenkor az állatorvost szoktuk riasztani, de az meg nehéz ellésnél volt, nem tudott jönni. Szóval mentő.

Ameddig vártuk, hogy megérkezzen, leültünk egy kicsit a kocsmába. Tudod, olyan férfias tereferére. Ahogy ott beszélgetünk férfiasan, bebotorkál a küszöbön a Bélabá, aki annak idején bakter volt, most meg ezer éve nyugdíjas. Az öreg úgy röhögött, hogy a könnye is csurgott, alig bírt megszólalni.

Kérdeztük tőle, hogy mi lelte, de meg kellett várni, míg kinyeríti magát, aztán tudott csak megszólalni. Azt mondta, hogy most mondták a tévében a nyugdíjemelést és ő kiszámolta, hogy az emelést elrakosgatja minden hónapban, akkor egy év alatt össze tud spórolni annyi pénzt, amiből ki tudja váltani az egy havi szívgyógyszerét. Én meg nem mondom, mi röhögséges van ebben, de az öreg nagyon vígan volt. Aztán meg nem volt olyan vígan, mikor a ketyegője elkezdett össze-vissza kalapálni. Tettünk a mellére vizes borogatást, mert az néha szokott használni ilyenkor. Hát minek röhög az, aki nem bírja? Vagy, ha már röhögni akar, miért nem vár vele egy évet, amikor már összejött neki a pénz a gyógyszerre, akkor mégis bekaphatna egyet a csatakos rongy helyett.

Na, alig voltunk túl Bélabán, jött a Feri. Ebben a hónapban ő az egyik közmunkás. A háromból. Úgy szoktuk, hogy minden hónapban kisorsoljuk, ki kap közmunkát, mert munkahely itt nincs, a fiatalok elköltöztek, aki meg maradt és még nem nyugdíjas, az nem nagyon tud megélni. Szóval most Feri az ügyeletes közmunkás. Az meg azzal toppant be, hogy ároktisztítás közben hallotta a tévében (nem az árokba vezették be a tévét, hanem nyitva volt a ház ablaka, ami előtt az árok van és úgy hallotta a Feri), hogy mostmár a jegybank elnöke kétszer annyit keres, mint ő és ezen ő fel van háborodva. Mert szerinte egy bankosnak nem kell hajnalban kelnie és nyáron tűző napon, vagy télen a fagyban kint dolgoznia. És hogy ez így igazságtalan.

Gondolhatod, néztünk rá, mint borjú az új kapura, hogy ez meg miről beszél. De csak mondta a magáét, hogy így Matolcsy, meg úgy Matolcsy és ő panaszt fog tenni, mert az ő munkája nem fele értékű, mint a Matolcsyé.

Erre a kocsmáros mondta a Ferinek, hogy ne beszéljen már vadakat, a Matolcsy nem kétszer annyit keres, mint egy félállású közmunkás (mert hogy több család tudjon enni, ezért a falura jutó másfél közmunkás posztot meg szoktuk felezni, úgy vannak hárman).

Feri már kezdett is megnyugodni, mire a kocsmáros még hozzátette, hogy mert a Matolcsy hússzor annyit keres. Feri csak bámult ki a fejéből, az ujjain akarta kiszámolni, mennyi pénz is az, de hát nincs neki annyi ujja. Pláne, mióta fahasogatás közben lecsapott kettőt. Számolta, számolta, majd megmerevedett és eldőlt, mint egy deszka.

Hiába csináltunk akármit, csak nem mozdult. Már kezdtünk megijedni, amikor nagy szirénázással megérkezett a mentő, amit még reggel hívtunk ki. Először felszedte a Terkát. Mondta a mentős, hogy alighanem eltört a combnyaka (tudom én, hogy a combnak nincs nyaka, engem nem vesz hülyére). Akart is indulni, de mi addig erősködtünk, míg végül csak felvették Bélabát, mert nagyon kékült neki a szája. Állítólag majd a kórházban talán kap gyógyszert, de ez lutri, mert csak akkor tudnak adni azok is, ha valaki visz be és abból csórnak egy szemet, mert a kórháznak nincs rá pénze.

Végül begyűrtük a mentőbe a Ferit, bár nem volt egyszerű, mert nem nagyon hajlott semmije. Megoldottuk azért, rástócoltuk a Terkára. Legyen annak is valami öröme, ha már vénlány maradt.

Teszerinted Viktor, valami átok van a falun? Mert az asszony szerint igen. Szerintem meg az lehet, hogy túl sok tévét néznek a népek, az árt nekik. Be kéne tiltani a masinát, vagy legalább ne mondjátok be se a nyugdíjemelést, se a Matolcsy fizetését, mert csak a baj van belőle.

Na, most be kell fejezzem a levelet, mert még segítek ácsolni egy ládát. Ugyanis a Terkát kidobják a kórházból, mert letelt a tíz nap, amit ott lehet, de közben meg nyakig gipszben van. Azt találtuk ki, hogy berakjuk a ládába, a templom elé és úgy aki arra jár, az megeteti, megitatja.

Megyek is, de tudd Viktor, én nagyon szurkolok neked és mindig ott állok mögötted. A kapával.