Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


El kell számolni. Név szerint is. Hamarosan

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha vasárnap, akkor Hollik István, a KDNP élő lekiismerete sajtótájékoztatót tart. Azt helyből nem értem, hogy miért éppen a keresztényi erényekkel ékes, a vasárnapi munkavégzés tilalmáért síkraszálló parazitapárt ragaszkodik ahhoz, hogy újságírók az ő kedvükért vasárnap is dolgozzanak. Nagy tömeg persze nem lehet ilyenkor sem, de akkor sem világos, miért mindig vasárnap jön rá Hollikra a bejelenthetnék.

Most éppen arról értesítette a közt és a véleményt, hogy a Fidesz és a KDNP arra kérik a kormányt, ugyan, vizsgálja már ki a baloldali kormányok tanácsadói szerződéseit.

A KDNP magyar hangját leginkább az bosszantja, hogy a Gyurcsány-kormány négy év alatt összesen 432,2 millió forintot fizetett ki a Political Capitalt elemzőcégnek.

Helyes, vizsgálják ki, ellenőrizzék. Mindjárt szorosan a Századvégnek 2010-2013 között kifizetett 4,7 milliárd forintos szerződésekkel, az azóta létrejött új megbízásokkal és a teljesítést bizonyító dokumentumokkal együtt.

Valamint – ha már vizsgálódnak – a kormány összes közpénzköltését is vegyék elő, különös tekintettel a közpénzből finanszírozott reklámköltések célzott, kizárólag a Fidesz-kormányt dicsőítő anyagokat megjelentető, amúgy minimális olvasottságot/nézettséget felmutató médiatermékekre, a szintén közpénzből fizetett, politikai megrendelésre íródott cikkeket sem kifelejtve a vizsgálódásból.

Továbbá – kiemelt figyelemmel Hollik István keresztényi gyökereire – szeretnék látni egy pontos felmérést arról, hogy hány ember vallja magát kereszténynek ebben az országban és ehhez képest egészen pontosan mennyi adófizetői pénz ömlik az egyházakhoz, ezt mire fordítják? Ugyanis annak ellenére, hogy nagyon magas Magyarországon a szegények száma, ritkán futottam bele kimondottan keresztény szervezetekbe akkor, amikor ezeknek az embereknek a megsegítéséről van szó. Civil csoportokba, Krisnatudatú Hívők szervezeteibe annál gyakrabban. Ez azért is érdekes, mert az egyházaknak juttatott pénz forrása – az adók, járulékok és egyéb fedőnéven szedett sarcok – jókora hányada nem vallásos emberek befizetéseiből tevődik össze, de engem például a büdös életben nem kérdezett meg senki, hogy hozzá kívánok-e járulni az egyház anyagi gyarapodásához. Ezzel szemben élesen emlékszem arra, hogy a pap nem volt hajlandó eltemetni egy elhunyt rokonomat mindaddig, ameddig ki nem fizettem az általa ilyen-olyan jogcímen követelt, nem kis összeget. Az egyházi fenntartású idősotthonok szintén pénzdíjasak, tehát ott sem találom a fenenagy keresztényi szellemet.

Vizsgálódás közben ki ne felejtsék valahogy a KLIK nevű szervezetet sem, ugyanis ott sem stimmel valami. Az idén februárban kibukott 17 milliárdos tartozás rendezésére a kormány 38 milliárd forintot utalt az intérményfenntartónak és most, áprilisban ott tartunk, hogy a felhalmozott tartozások 64 százalékát tudta rendezni a szervezet. A többit vajon miért nem? Hol a pénz – úgy általában – és ki lop? Szintén általában.

Ha már KLIK, érdekelne a 2013-ra felhalmozott 17,4 milliárdos tartozás és az, ki, miért és milyen alapon titkosította az ehhez az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat?

Azt is célszerű lenne vizsgálni (szerintem nem csak engem érdekel), hogy kicsoda nagyon pontosan Habony Árpád, milyen jogkörrel kavar a kormány körül, mi az, amibe betekintése van és milyen alapon, van-e szerződése a kormánnyal, milyen jogcímen, milyen összegben és ha nincs, mit keres Orbán Viktornak és társainak, valamint államtitkok, nem közérdekű adatok és úgy általában a döntéshozók környékén?

Van még egy csomó kérdésem, de türelmes vagyok. Hollik Istvánnak, a KDNP-nek és külön Semjén Zsoltnak azt tudom javasolni, hogy jelentkezzenek Juhász Péter politikusnál, biztosan hasznát veszi a szorgos kezeknek.

Jó, tudom én is, miről szól ez. Egyre több helyen reped a gát, szivárog minden, minden irányból. Sokan feszegetik a miniszterek elnökének, az ő családjának, szomszédjának vagyonosodását. Naponta kerül elő egy Orbán, vagy Mészáros nevén lévő, nagyértékű ingatlan. Ráadásul előkerültek az eltűntnek hitt, Rogán Antal működését bizonyító iratok. Itt az offshore-botrány is és még messze nem tudható, kiknek a nevei fognak felszínre bukni. Közben pedig fogy a türelem, a társadalomnak kezd elege lenni a hazugságokból. Az egészségügy helyzete tarthatatlan, az oktatás állapota szintúgy és már a migráncsos-háborús retorika sem képes tartósan elterelni a figyelmet arról, hogy nagyon nagy baj van.

Szerintem a társadalom döntő részét egyáltalán nem fogja az zavarni, ha a kormány kivizsgálja az elmúlt időszak, a volt kormányok ügyeit is, de ez nem fogja mentesíteni a jelenlegi társaságot attól, hogy bizony nekik is el kell számolniuk. Név szerint is. Hamarosan.