Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Ki a f*szom ez a sok idióta? (dajcstomitól szabadon)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Van, amin már meg sem lepődöm. Például azon, hogy ártunk és ormányunk szinte minden tagja olyan szintre vitte a pofátlanságot, a szemét hazudozást és az ország minden egyes lakójának hülyének nézését, ami minden létező ingerküszöböt porrá rúgna bárhol, ahol minimális polgári öntudat létezik a társadalomban.

Nálunk persze nem, mert már miért is ne védhetné önmagát és a vezérét az, aki ezért kapja a fizetését.

Azért, basszus, mert tőlünk kapják a fizetést! Nem másért. De ameddig léteznek olyan hülyék, akik kimondottan azt követelik, hogy mindazok, akik kritizálni merik ezt a rablóbandát, mondjanak le minden alamizsnáról – amik egyébként pontosan ezeknek az agykárosult szektatagoknak lettek kitalálva – emelyeket végtelenül nagylelkű istenségeink biztosítanak, az ellenzék fizessen dupla adót, magasabb rezsit és nem tudom, még mit, addig csodák itt nem lesznek.

Ahogy értelmes ember igyekszik magánál okosabb vezetőt választani, épeszű kormányfő pedig olyan szakpolitikusokkal veszi körül magát, akik jobban értenek egy adott területhez, mint mondjuk ő, addig nálunk ez fordítva működik.

Nálunk kontraszelektálás van, korrupció, kútsötét ostobaság és egészen elképesztően pimasz, pökhendi senkiháziak osztják az észt.

Jutott ez eszembe a tegnapi Varga Mihály interjúról.

Nem fogom most elemezni sem részleteiben, sem egészében a beszélgetést, tessék meghallgatni. Azt viszont nem hagyhatom szó nélkül, hogy a kormány egyetlen olyan tagja, akin még valahogy kinéz az öltöny és akár kultúrembernek is nézheti az óvatlan szemlélő, hogy képes ilyen arrogáns, tapló, hazug módon belesz*ni mindannyiunk képébe.

Nem a riporterébe, nem a műsorvezetőébe. A sajtónak az a dolga, hogy kínos kérdéseket feszegessen, az újságírónak az, hogy elviselje a bunkókat is. Na de!

Az újságíró engem képvisel! A politikus nekem tartozik elszámolással. Én fizetem a k*va öltönyét, a csecse szemüvegét, a manikűrösét, a fodrászát. Amikor a sajtónak nyilatkozik, hozzám beszél.

A kezdetleges létformák, mint Deutsch, Kövér és társaik már meg sem lepnek a tahóságukkal. Nekik ez a szerep jutott a kormányzati színjátékban, ők a megmondóemberek, a büdös tahók.

Varga Mihály azonban egészen idáig szinte normálisnak tűnt. Persze, csak a többihez képest, de mégis. Most pedig, amikor nyilvánvaló hazugságokkal szembesíti az újságíró, amikor tényeket sorolva bizonyítja a sunyiságot, ferdítéseket, nyílt hazudozást, akkor a mi Misánk megsértődik.

Besz*rok, esküszöm! Hát ki a búbánatos franc ez az ember? Tovább megyek. Ki a jó fene a többi? Egytől egyig, kivétel nélkül. Kicsoda Orbán Viktor, Kövér, Harrach és az összes, közpénzből pofátlan, büdöslábú, surmó, beképzelt, öntelt tahó?

Hogy jönnek ezek ahhoz, hogy így beszéljenek hozzánk, hogy így viselkedjenek bárhol, bármikor, ameddig minket képviselnek? Hogy mernek a pofánkba hazudni, leugatni a másikat, ha az kínos kérdéseket tesz fel? Nekem, nekünk üzennek. Hozzánk beszélnek a kamerán keresztül. A mi kérdéseinkre válaszolnak.

Pontosabban a mi kérdéseinkre nem válaszolnak. A mi szemünkbe röhögnek, a mi fejünkre sza*nak. A mi pénzünkből. A mi felhatalmazásunk alapján. A mi országunkban, a mi nappalinkban, a mi tévénken keresztül.

Csak az érthetőség kedvéért. A műsor vezetője, Mészáros Antónia igyekezett kicsikarni a választ arra a kérdésre, vajon mióta tud Lázár, Varga és Rogán arról, hogy eltörlik a vasárnapi boltzárat és amennyiben tudtak erről a bejelentést megelőzően, miért hazudták azt folyamatosan, hogy nem is gondolkodik ezen a kormány, majd miért hazudták azt, hogy már egy hete ezen dolgoznak, végül most miért hazudják azt, hogy nem hazudnak?

A kérdés lényege: miért hazudnak folyamatosan a politikusok bele az emberek arcába, akiktől a fizetésüket kapják. Misink ezen kapta fel az iszapot, amit meg is értek. Ha egy kérdésre nem lehet válaszolni, mert olyan mélységesen belesüppedt már minden a fekáliába, akkor meg kell sértődni és ki kell kérni magának. Az a tuti.

Üzenem Vargának és az összes élősködőnek: nyugodtan sértődjenek meg, teszek rá és szerintem az ország többsége tesz rá. De mielőtt elhúznak a véreres francba, tessék elszámolni, a nem becsületes úton szerzett javakat visszaszolgáltatni, aztán a bíróság kérdéseire válaszolni, a kiszabott büntetést leülni, majd örökre eltűnni az életünkből!

Egytől egyig.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.