December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Nagyon gáz vagy, Friderikusz

Igaz, hogy 48 perc nem kevés, de megerőltettem magam és megnéztem Friderikusz Sándor tegnap esti műsorát az ATV-n, amelyben Gerő András történésszel beszélgetett és amelynek – számomra a gyomorszájon megsérülés erejével ható – felütése így hangzott: múlt héten nem egészen három nap alatt megsemmisítettek egy embert. Lenullázták az egész életét, mindenki szabad prédájává tették. Kiss Lászlóról van szó, aki az úszók páratlanul sikeres szövetségi kapitánya volt, a múlt hétig.

Ezek Friderikusz Sándor, a magyar média morális fogódzójának és vasöklének szavai, aki felrúgott elemi emberiességi szabályokról, gondolkodási követelményekről és erkölcsi normákról őrjöngött, szűkölt és köpködött egy olyan műsorban, ahova interjúalanyát szerintem csak azért hívta meg (lehetett volna bárki), hogy engem meggyőzzön arról, jó helyen volt ő a TV2 című erkölcsi fertőben, igazán kár volt otthagynia.  

A friderikuszi alapvetés az, hogy a Kiss László-ügynek lényegében sehol a világon nem lett volna szabad üggyé válnia, ám Magyorországon azzá tették. Ha nem láttam volna a fejet és a hozzá mozgó szájat, akkor azt hittem volna, Bayer Zsoltot szalajtották el rossz helyre. De nem.

Friderikusz mondja-mondja az ő morális magaslatáról: az „erkölcsileg nihilista” „sajtóhiénák” és a bosszúszomjas közvélemény ebben az „állandó erkölcsi kivégzésekhez szoktatott országban” „meglincseltek” egy drága jó embert, aki szerinte jogi és erkölcsi értelemben egyaránt megbünhődött (!) – „Ha van büntetés, ami példásan elérte a célját, akkor Kiss László esetében ez a büntetés példásan elérte a célját” – csak nem tudjuk, hogyan kinek a segítségével és kinek az érdekében történt mindez. Mármint az, hogy egy „bulvárlapnak sem nevezhető honlap meglehetősen kétes hírű szerkesztője” nyilvánosságra hozott egy ilyen fiatalkori botlást. A 888 a PestiSrácokkal köbreemelve és beszorozva a Magyar Időkkel sem tudta volna ilyen szépen visszaadni a mentegető, összeesküvést vizionáló hozzáállást Kiss ügyéhez.

Akkor most én, a „bosszúszomjas, azonnal ítélkező magyar népi lelkület” én, aki a magam „erkölcsi nihilizmusával prédikálok nap mint nap erkölcsöt”, elmagyarázom, miért ég a pofám Friderikusz helyett és miért tartom borzalmasnak, amit tegnap este művelt.

Szerintem van annak valami, nem is annyira diszkrét bája, ahogyan a bulvársajtót fikázó (Berki Krisztiánnal összezárva csacsogni az magaskultúra, mi?) Friderikusz Sándor eleve azzal a koncepcióval ül le beszélgetni, hogy interjúalanyára megpróbálja ráerőltetni a saját véleményét. Miközben azon van kiakadva, hogy a sajtó milyen erkölcstelen módon hozott nyilvánosságra egy pitiáner ügyet, egy apró-cseprő botlást, ami a nem közéleti szereplő, hanem a közszereplő Kiss László szakmai sikereire való tekintettel senkire nem tartozik. Nekünk elég kellene legyen annyi, hogy egy remek szövetségi kapitány, akit sajnálatos módon a hiénák szétcincáltak. És olyan spekulációkba bocsátkoztak, amelyekre nincsen bizonyíték és kábé szinte semmire nincs bizonyíték, kis túlzással a sajtó erőszakolta meg azt a szerencsétlen lányt, nem pedig mindannyiunk példaképe, Kiss.

A szemforgató Friderikusz Sándornak üzenném innen, a hiénák közül, hogy az elfogulatlan gondolkodást számonkérni bárkin úgy, hogy egy közel egy órás műsort a saját sztereotípiáinkra építünk és megbélyegzünk mindenkit, aki a másik oldalon áll, nem a beszélgetőpartnerünk véleménye érdekel, hanem az, hogy a sajátunkat miként nyomjuk le a torkán, az nem csak nevetséges, de hiteltelen is.

Friderikusz Sándor semmit nem értése nyilvánvaló: nem fogja fel az agya, hogy a közvélemény ötven év után milyen jogon veszi elő az ügyet és hurcolja meg újra a drága jó Laci bácsit. Hát pont ez a probléma, Sándor! Hogy a széles közvélemény előtt nem volt ismert az ügy. Sem ötven éve, sem 30 éve, sem két hónapja. Következésképpen, mint minden közfelháborodásra számot tartó bűncselekmény esetén (és emberünk nem csokit lopott a sarki közértben), amikor az nyilvánosságra kerül, afölött ítélkezni fog a köz. Az volna a morálisan elfogadhatatlan, ha nem tenné. Ha azt mondaná: oké, tényleg?, hát sebaj, majd elmúlik.

Elkeserítő és szomorú, hogy Friderikusz szándékosan nem beszél azokról a mozzanatokról, amelyek a közfelháborodást olyan szintre emelték, amilyenre. Ezt az embert nem a bosszúszomj és a lesajnált magyar néplélek nullázta le és semmisítette meg, hanem 50 évvel ezelőtti aljassága és azok az elfogadhatatlan reakciók, amelyek 50 elsunnyogott év után előtörtek belőle.

Egészen megdöbbentő, hogy az egyetlen igazság birtokosa és az egyetlen morálisan követendő út világítótornya, bizonyos Friderikusz Sándor nem érzi kellemetlennek, hogy egy szövetségi kapitányról, egy mesterdzőről, egy olimpiai aranyakban mért nemzeti hősről egyszercsak kiderül, hogy csoportos szexuális erőszakért elítélték (már korábban megerőszakolt, saját kezével lefogott ájult lányt erőszakolt, amikor rá került a sor, majd jól benyugtatózta). Fölöttébb lesújtó, hogy Friderikuszt ez teljesen hidegen hagyja, ellenben azon mélyen filozófál, hogy vajon kinek az érdekéből és megbízásából derült ki ez éppen most.

Hiénázás és álszenteskedés helyett legalább egyetlen gondolatot illett volna az események egymásutániságának szentelni, Sándor! Kiss első lépésben elismerte tettét, állítólag meg is bánta, úgy érezte, megbűnhődött, új életet kezdett és jó fiú lett, sikert sikerre halmozott. Majd mintha ez el sem hangzott volna, magyarázkodni, vádaskodni kezdett, sértetten lemondott, elküldte a picsába az újságírókat, és egy büdös kurva hamis vádaskodására hivatkozva koncepciós pert emlegetett és perújítást helyezett kilátásba. Hát többek között ezzel van a gond, Friderikusz Sándor és a nagyfene objektív újságíróskodás közepette csodálkozom, hogy egy nyomorult szót nem ejtett erről a példátlanul pofátlan reakcióról. És akkor még a gyorstalpalt bűnhődésről nem is beszéltünk.

Kiábrándító ez az ostobaság, amivel Friderikusz ugyanúgy mosdatja a szerecsent, mint mindazok, akik szerint egy életmű felmentést nyújt bármilyen gyalázatos bűncselekmény következményei alól. A kutya nem vonta kétségbe az életművet, Sándor, de az ember, a hős, a példakép megbukott. Mert akit hősként és példaképként csodál egy nemzet, az nem lehet bűnőző, védtelen, ájult nőket erőszakoló és mindezt 50 évig eltitkoló gazember. Ez nem egy elévülő ballépés, egy véletlen botlás. Melyik részét nem érted, Friderikusz? Miféle erkölcseid vannak neked, hogy azt sugallod, egy ilyen hatalmas kiválóság múltbéli, ártatlan félrelépéseit nincs jogunk számonkérni? Szerinted csak a bosszúszomj vezérelhet embereket, amikor a gyomruk felháborodik ettől az álszent erőszakolótól?

Körülbelül akkora csalódás vagy nekem, mint amekkora csalódást okozott Kiss László minden egyes jóérzésű magyarnak. Akiket onnan fentről, az erkölcsi magaslataidról, ahol ülsz és lenézel ránk, síkhülyének nézel. Ez az egész balhé nem lett volna, ha a te lenullázott hősöd megbánást tanúsít és szó nélkül lemond. Ha nem sértetten és támadóan lép fel, ha nem küld el mindenkit a picsába, ha nem hazudik bele az arcunkba. Akkor megőrizhette volna a méltóságát, akkor talán az úszószövetség sem maszatol és nem csinál magából hülyét, akkor talán még lett volna kit védened minden józan ész határain és minden erkölcsi megfontoláson túl tegnapi esti agresszív, helyenként gyomorforgató műsorodban.

De nem így történt, nem ez történt. Ezzel szemben Kiss László ügye nyilvánosságra hozta – Aczél Enrde és mások után – egy újabb közszereplő, showman és médiaszemélyiség legsötétetebb oldalát. Egy olyanét, akiről nem gondoltam volna, hogy képes ilyen mélyre süllyedni. Friderikusz, nagyon gáz vagy. Mondhatnám azt is, hogy undorító.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.