December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A hazafiasság szőrös mellkasa

Vasárnapi boltzár, a kormány taposóaknája. Vagy nem. Az MSZP megkezdte az aláírásgyűjtést, a KDNP pedig megkezdte a mosakodást. Állítólag a kormány azon agyal, hogy jöhetne ki a legjobban az ügyből. Akikről ez az egész szól (elméletben), a Magyarországon élő alattvalók pedig kapkodhatjuk a fejünket, amely fej felett döntenek majd, ahogy mindig is szokták.

Amit én most kimarkolok ebből a trágyakupacból, az a KDNP néven futó képződmény. Ők voltak azok, akik foggal-körömmel harcoltak a vasárnap zárva tartó üzletek szent ügye mellett, könnyesbús történeteket meséltek a megtört családanyákról, akiknek ezen a napon is a pénztárgép mellett kell ülniük, vagy parizert kénytelenek szeletelni, a gyermekeik pedig már lassan meg sem ismerik őket. A KDNP verte a hazafiasság szőrös mellkasát akkor is, amikor a kormány úgy döntött: legyen meg az ő akaratuk, elrendeli a vasárnapi nyitvatartási tilalmat.

A sánta kutyát nem érdekelte akkor sem – jelzem, most sem – hogy az a kilencmillió-párszázezer ember, aki egyébként nem olyan édesanya, aki a kereskedelemben dolgozik, mit szól ehhez. Diadal volt ez is, sikertörténet, jólteljesítés. Megint be lehetett bizonyítani a népnek: nektek kuss van. Itt az történik, amit a kormány akar. Izomból, senkire nem hallgatva, pofátlanul, lánctalpas törvénykezéssel.

Most, hogy képtelenség annyi milliárdos megbízást adni, amiből akár a Századvég is ki tudná hozni, hogy a magyarok többsége akarja a zárvatartást, most elkezdenek agyalni, hogy lehet arcvesztés nélkül kijönni ebből a baromságból. Illetve töprengenek azon, hogy lehetne politikai nyereséget kovácsolni az ügyből. Mert ahogy két éve, négy éve, hat éve, vagy húsz éve is tökéletesen érdektelen volt az emberek vélemény, pláne akarata, úgy most is érdektelen.

„A KDNP minden olyan népszavazást támogat, amelynek célja az emberek véleményének megismerése” – mondta a vének gyülekezete. Hát persze, eddig is marhára érdekelte őket az országban hemzsegő sok idióta.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője odáig fajult, hogy szerinte „a fogyasztói szemlélet képviselői” kampányolnak az üzletek nyitva tartása mellett. Az a Harrach Péter, aki röhögve teszi zsebre a nyugdíját és a képviselői tiszteletdíját (ezt a megnevezést igen sebesen meg kellene szerintem változtatni, mert tiszteletről nincsen szó), miközbe ezt egy pedagógus, orvos nem teheti meg. Harrach Péternek azonban ez jár. Na, nem üzleti szemlélet vezeti ezt a drágajó embert, amikor mindkét bevételt természetesen elteszi, hanem a végtelen hazaszeretet, önzetlenség és az a hit, hogy ő feltétlenül jobb, több, különb mindenki másnál. Pedig olyannyira nem, hogy arról külön cikket lehetne írni. Vagy egy egész sorozatot.

Hollik István, a KDNP frissen kinevezett megmondóembere egyenesen odáig ment a kinyilatkoztatásokban, hogy bizony ők a kormánypárttal közösen igyekeztek meggyőzni a népet a vasárnapi boltzár remek mivoltáról (tehát nem ők az egyedüli bűnösök) és amennyiben az derülne ki, hogy nem jól sikerült a meggyőzés, akkor majd ők ketten (mármint a KDNP és a Fidesz) közösen eldöntik, mi legyen.

Mivel engem sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben nem kérdez a kormány, elmondom, én mit gondolok erről.

Szerintem a két kormánypárt – amennyiben a senki által meg nem választott, szabad szemmel nem is látható, túlfizetett nyugdíjasok melegedőjeként használt KDNP-t is pártnak tekintem – menjen a fenébe. Külön Semjén Zsolt. Fejezzék be a bohóckodást, mindenki takarodjon a politikából, aki túl hülye, túl nagyképű, túl mohó, túl piti, túl alkalmatlan emberként, szakemberként és politikusként, túl hazug és lenézi az embereket.

Miután ilyen módon kivétel nélkül mindenki elhúzott a közéletből, főleg az ország vezetéséből, majd mi keresünk magunk között olyan szakembereket, akik képesek normálisan elvezetni egy országot és még értenek is ahhoz a területhez, amit felvállalnak.

Aki pedig most, vagy a jövőben kereskedőnek áll, az vegye tudomásul, hogy az egy ilyen szakma. Ahogy az orvos, a buszsofőr, a vasutas, tűzoltó, mentős, étteremben dolgozó, múzeumi teremőr, színész, rendőr, taxisofőr, villamosvezető, metrónál dolgozó és még számtalan szakma képviselője tisztában van azzal, hogy vasárnap is munka van, úgy a kereskedelmi dolgozó is ennek tudatában válassza ezt a megélhetési formát. Ha ez problémát okoz, akkor el kell menni olyan munkahelyre, ahol szombat-vasárnap szabadnap van. Ennyire marhára egyszerű ez.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.