Április 26,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Budapesten és Moszkvában, ahol a korrupció mértékegysége a talicska

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kitörő megdöbbenéssel olvasom, hogy David Cameron miniszterelnök, Orbán Viktor távoli barátja olyat tett, amire a brit politika történetében eddig nem volt példa: a nyilvánosság elé tárta több évre visszamenőlegesen adóbevallásait.

Az igazsághoz nagyon is hozzátartozik, hogy nem önként-dalolva tette, de ettől még nyomorult, kelet-európai szemmel nézve, megér egy kisebb értekezést a dolog. Nem csupán azért, mert Cameron nagy valószínűséggel olyan precedenst teremtett Nagy-Britanniában, amelyet a jövőben várhatóan minden miniszterelnöknek és pártvezetőnek követnie kell majd. Hanem mert ilyenkor az ember óhatatlanul reflektál arra, ami ehhez képest szűkebb-tágabb pátriájában történik.

Ezt a lépést azért volt szükséges megtennie, mert a panamai offshore-botrány kirobbanása után az ő személyes pénzügyeivel kapcsolatban is találgatások merültek fel. Igaz, egyáltalán nem ő az egyedüli. Itt van például Orbán Viktor közeli barátja, Vlagyimir Putyin, akinek egész környezete fetreng a botrányban (2 milliárd dollárt tüntettek el!), ám ő teljesen másképp intézte el a dolgot. Kiállt és azt mondta, minden egyes része hazugság az offshore-botránynak, mármint főleg az, amely őt, illetve környezetét érinti, és valójában az ellenzék próbálja destabilizálni Oroszországot.

Ha korábban nem láttuk volna, milyen az, amikor egy közönséges fideszesről derül ki, hogy érintett ugyanabban a botrányban, akkor Cameronról sem volna különösebben érdekes megemlékezni. Ha nem tudnánk, milyen az, amikor a magyar kormány(párt) apraja és nagyja következetesen az elmúlt nyolc évre mutogat, bármilyen mocskos ügyletére derül fény, ha nem az lenne a bevett szokás, hogy provokációnak neveznek és lesöpörnek az asztalról minden jogos számonkérést, akár a fényre táguló lakásokról, akár a bevallani elfelejtett milliárdokról, akár a gombamód szaporodó ingó és ingatlan vagyonról, akár luxusmunkanélküliekről, akár mindig ugyanazoknak a kitartott seggnyalóknak a pofátlan helyzetbe hozásáról van szó, akkor kit érdekelne Cameron. Így viszont.

A brit miniszterelnök már korábban felfedte a nyilvánosság előtt, hogy édesapja 2010-ben bekövetkezett halála után 300 ezer fontot örökölt, ám adóbevallásaiból kiderül az is, hogy 2011-ben édesanyja még 200 ezer fontot adott neki. Mivel a brit törvények szerint az örökség csak 325 ezer font felett adóköteles, e 200 ezer font után David Cameronnak nem kellett örökösödési adót fizetnie, hiszen ez a pénz hivatalosan édesanyjától származó ajándékként került feltüntetésre. Ebből az következik, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke – akinek teljes jövedelme a 2014-2015-ös pénzügyi évben valamivel meghaladta a 200 ezer fontot (78 millió forint), ami után 76 ezer font (kb. 29,6 millió forint) jövedelemadót fizetett – megspórolta a 325 ezer font fölötti 175 ezer font utáni adófizetést, vagyis – forintban kifejezve – közel 30 milliót nem utalt át a brit államkasszába. Az adótörvények kerülgetése, a kiskapuk megtalálása nem büntetendő, csak morálisan elfogadhatatlan. Egy miniszterelnök esetében főleg.

Az offshore-botrány pedig úgy jön képbe – és ez Cameron bevallásában is szerepel -, hogy mielőtt 2010-ben miniszterelnök lett volna, eladta 140 ezer fontnyi (kb. 55 millió forint) részvénybefektetését, benne azt a több mint 31 ezer font (12, 1 millió forint) értékű részvénycsomagot is, amelyet édesapja offshore cégében vásárolt 1997-ben. A kormányfő néhai édesapja ugyanis társalapítója, társtulajdonosa és társigazgatója volt egy offshore befektetési cégnek,  amelyet bahamai és svájci székhellyel hoztak létre. A The Guardian szerint ez a cég három évtizeden át „egyetlen penny” adót sem fizetett Nagy-Britanniában.

Az ügy kínossága nyilvánvaló és három napig tartott, amíg Cameron elszánta magát arra, hogy – példátlan módon – a nyilvánosság elé álljon több éves adónyilatkozataival. Annak dacára, hogy olyan vádak lényegében nem hangzottak el vele szemben, hogy az édesapja cégével összefüggő pénzügyi tranzakciói törvénysértők lettek volna. Ettől függetlenül morálisan elfogadhatatlan, hogy az a politikus (de lényegében bármely politikus, miniszterelnök vagy nem miniszterelnök, tökmindegy), aki egyébként zászlajára tűzte az adóelkerülést nagyban elősegítő offshore cégek elleni szigorú fellépést, ő maga trükközik a törvényi kiskapukkal, vagy – hallgatólagos szemethunyása mellett – közeli hozzátartozója vagyonosodik ennek nyomán.

Cameron lényegében ugyanazt csinálta, mint bármely mezei politikus (a remélhetőleg sok-sok kivételnek tisztelet és megbecsülés), aki visszaél a rábízott közfeladattal és magára nézve nem tekinti érvényesnek mindazt, amit közönséges polgárra nézve nagyon is. Nem tisztem Cameront megvédeni, hasra esni a legkevésbé sem akarok a gesztusa miatt. Azt viszont hadd állapítsam meg – a politikával kötelezően együttjáró korrupció evideniciája mellett – ez a történet is rávilágít arra, hogy európai mércével mérve Magyarország miért tekinthető a legmocskosabb banánköztársaságnak.

Ahol a miniszterelnök közvetlen környezete néhány év alatt gennyesre gazdagodta magát,  a Hentes&Hentes nevű nemzeti nem offshore már lassan csak űrkutatásra nem nyert túlárazott közbeszerzést, ahol mindenki jól jár, aki ismeri Orbán Viktort, ahol a korrupciós ügyek nyomába eredőkre kilövési parancsot adnak ki, ahol egyetlenegy kérdésre nincs megnyugtató magyarázat. Ahol egyre reménytelenebb élni, ahol azokért az összegekért, amelyek Cameron adóbevallásában szerepelnek, már le sem hajolnak a minden hájjal megkent magyar politikai elit tagjai. Vagyonnyilatkozataikat ismerjük: azokba azt írnak bele, és azt felejtenek el beleírni, amit jólesik. Nincsen következménye. Sajnos ez már rég nem kizárólag azoknak a bűne, akik korrupcióból építettek maguknak várat, hanem azoknak is, akik önként-öntudatlanul-tudatosan hordják az építőanyagot hozzá és egyáltalán nem zavarja őket.

Londonban magyarázkodnak, majd előbb-utóbb a nyilvánosság elé állnak, Budapesten és Moszkvában – ahol a korrupció mértékegysége a talicska – vagdalkoznak, fenyegetőznek és másokra mutogatnak. Az átláthatósági modell, amire a skandináv országok versenyképes gazdaságai épülnek, sem Londonban, sem Budapesten nem népszerűek. Mégis London és Budapest, Cameron és Orbán között az az óriási különbség, hogy az előbbi – ha késve is – felfogta, hogy van az a szint, ahol az ember nem engedheti meg magának a cselezést, a kiskapuzást, az ügyeskedést.

Az offshore-botránnyal összefüggésbe hozott brit miniszterelnök következésképpen nyilvánossá tette több éves adóbevallásait, Orbán Viktor, egyélőisten, aki hat éve alatt Disneylandet épített Nárcisz kutya szálláshelye köré, bement a Kossuth rádióba és imát mondott:

– Ön körbekérdezte a kormánytagokat, a pártban kötelezővé tette, hogy kérdezzék körbe, valakinek van-e érintettsége a panamai offshore ügyben?
– A kérdés is képtelenség. Magyarországon van egy világos átláthatósági szabály és rend. Mindenkinek, élükön a miniszterelnökkel, minden parlamenti képviselőnek és kormánytagnak minden évben vagyonbevallást kell készíteni. Ott fel kell tüntetni minden érdekeltséget, ha offshore, ha nem offshore. Tehát a kérdés önmagában is képtelenség, mert ezzel azt föltételezném, hogy a minisztereim nem a valóságnak megfelelően töltötték ki a vagyonbevallásukat, ami törvénysértés, elképzelhetetlen.

Megteheti, hogy a pofája se rezdüljön és ilyet mondjon? Meg. És mindaddig, amíg megteheti, London lesz a második legnagyobb magyar város. Egy idő után az első.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.