Október 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A politika rabszolgákat tart a mi pénzünkből

Olvastam valami nagyon érdekeset. Történetesen csak számomra érdekes, de maga a tünet talán nem egyszemélyes. Arról értesültem, hogy erősen baloldali érzelmű vagyok. Ezen komolyan eltöprengtem, mivel nem tudtam sem bal, sem jobb, sem más irányú kötődésemről.

A másik tévedés, hogy író vagyok. Mesélő esetleg, de inkább csak egy olyan valaki, aki képes a benne megfogalmazódott gondolatokat olyan módon szavakba önteni, hogy az mások számára is emészthető legyen. Nem egy nagy tudomány. Van, aki kedveli az írásaimat és van, akit halálosan bőszít.

Itt árulom el azt is, perverz módon képes vagyok örülni annak, ha valakit a kulturált emberi kommunikáción messze túl hergel az, amit elmondok. Ilyenkor tudom, ideget értek a szavaim.

Vissza ama bizonyos bal oldalamra. Tehát, igazából számomra nem értelmezhető az irányultságom kiparcellázása, mivel nincs irányultságom. Illetve van, de az az emberség, becsület, tisztesség, szabadság és ehhez hasonló, már-már misztikus eszmék iránti elkötelezettség, ami szerintem oldalfüggetlen.

Nekem tökéletesen mindegy, ki vezeti ezt az országot. Önmagában mindegy. Ami nem mindegy az az, hogy hogyan teszi ezt. Ha történetesen a létező leginkább baloldal lenne kormányon (nem tudom, ők kik) és pocsékságot tapasztalnék, pont ugyanúgy ordítanék, ahogy most teszem.

Ha kormányváltás történik és folytatódnak azok a bátran betegnek nevezhető üzelmek, amelyek napjainkat jellemzik, ordítani fogok.

Akkor jobboldali leszek? Netán szélsőjobbos? Nem hinném.

Ahogyan nem vagyok oldali, nem szeretem a politikát sem. Nem én írom-szövöm bele a bejegyzéseimbe, az íródik-szövődik bele mindenbe. Bemászik az ágyamba, a bőröm alá. Ott van az oktatásban, a magánéletben a kultúrában, a vallásban, talán még a szexben is.

Persze, bizonyos mértékig ez elkerülhetetlen, de a mostani mérték minden, csak normálisnak nem nevezhető.

A politika beszüremlése a blogomba sorsszerű, mivel nem főzős, sminkelős, vagy gyerekidomító blog. Hirtelen indulatból született és minden bejegyzését bizonyos, általam megtapasztalt agresszió szülte. Politikai agresszió. Kivétel ez a bejegyzés, amit nem agresszió, csupán egy kedves ember magánvéleménye inspirált.

Lehet szeretni, vagy utálni, eltagadni azonban nem lehet azt, hogy a politika napjainkban messze túl a normális mértéken van jelen. Mindenhol, minden kis szeletében a az életünknek. Nem politizálni ezért szinte lehetetlen.

A politika mondja meg, mikortól ember a magzat.

A politika dönti el, mi nevezhető családnak és mi nem.

A politika irányítja az oktatást, a kultúrát, a médiát, a beruházásokat.

A politika dönti el, hány éves kortól tanköteles a gyerekem.

A politika mondja meg, melyik csatorna vehet részt a kampányban, mik a választókörzet határai, ki szavazhat és ki nem.

A politika nevezi ki a fontos funkcionáriusokat a jegybank elnökétől a köztársasági elnökön keresztül az alkotmánybíróságon át a médiahatóságon keresztül az iskolaigazgatókig.

A politika határozza meg az árakat, a forgalmi adótól a rezsidíjakig.

A politika mondja meg, mennyibe kerülnek a gyógyszerek, melyik önkormányzat, kórház, egyetem marad életben és melyik nem.

A politika határozza meg, hol vehetek cigarettát, kinek jut termőföld, ki kapja a nagy beruházási pénzeket.

A politika dönt arról is, mennyi pénzt vesz el a munkavállalótól, a munkáltatótól. Hogy mire költi ezt a pénzt.

Jelen esetben megengedi magának a politika azt, hogy ökörségekre költse a mi közös pénzünket.

MOL részvényt vesz a mi magánnyugdíj megtakarításunkból. A politika lop. Ez a pénz lopott pénz. A mostani negyvenesek vélhetőleg éhen fognak dögleni nyugdíjas korukban, mert elvették a majdani nyugdíjuk durván felét.

A politika gáztárolót vesz a mi közös pénzünkből, tönkreteszi a repülőtársaságunkat, senkinek nem kellő, iszonyat drága sportcsarnokokat épít. Közben gyermekek és felnőttek éheznek, emberek tízezrei nem jutnak orvosi ellátáshoz, idős emberek az otthonukban fagynak meg.

A politika játékvasutat és vadászházat épít, miközben a kórházakban nincs gyógyszer, a mentőautókban nincs üzemanyag.

A politika százmilliókért küldözget nekünk levelet (a mi pénzünkből), miközben rokkant, kiszolgáltatott emberek élethez való jogát kérdőjelezi meg, emberhez méltó életét teszi lehetetlenné.

A politika szobrokat helyez ide-oda, tereket állít vissza a történelem nem túl dicső korszakának megfelelően, mert úgy tartja úri kedve.

A politika ordít a templomban a szószékről, a televízióból, mindenhonnan.

A politika horribilis összegekért jelenik meg a sajtóban, a postámban, az utcán óriásplakátokon, a rádióban és minden létező helyen.

Az én, a te, a mi pénzünkből.

A politika milliós fizetésekkel jutalmaz kretén barmokat, csökött agyú, elvetélt zseniket, magukat lángésznek álmodó debilisek játékává alacsonyítva múzeumainkat, színházainkat, általában a kultúránkat.

A tiédet, az enyémet, mindenkiét.

A politika beleugat az életembe, a vallásomba, a világnézetembe, a gyereknevelésembe.

A politika rabszolgákat tart a mi pénzünkből.

A politika megosztotta ezt az országot. A politika elüldözött innen fél millió embert, negyed milliót közmunkán tart, a többit rettegésben.

Igen, minden írásomat átszövi a politika. Nem én szövöm bele, ő szövi bele önmagát.

Nekem tök mindegy, milyen oldali az ország vezetése, a szomszédom, a gyerekem, a párom, a sarki boltos. Nem érdekel. Az érdekel, hogy ebben az országban lehessen élni, senki ne mondhassa azt a másiknak, hogy takarodj el innen. Az érdekel, hogy hihessek és mindenki hihessen abban, amiben csak akar, de attól még tiszteljük egymást. Az érdekel, hogy szakmai kérdések szakmai fórumokon dőljenek  el, ahol  mindenkinek legyen szava, még a nagyon kicsi kisebbségnek is. Hogy aki zsidózik, cigányozik, buzizik, az pofán legyen vágva, hogy a parlament ne bolhacirkusz legyen, hogy aki könyvet éget, annak csavarja meg a hatóság a tökét.

Az érdekel, hogy próbáljunk segíteni az elesetteken, hogy ne éhezhessenek ebben az országban, hogy legyen mindenkinek lehetősége tanulni, gyógyszerhez és orvoshoz jutni, emberhez méltó életet élni. Dolgozni. Lakni.

Azt akarom, hogy a mindenkori politika ne tekinthesse magánvagyonának a mi pénzünket, a mi földjeinket, a mi országunkat. Azt akarom, hogy a politika számoljon el a tetteivel, a pénzünkkel, a lelkiismeretével. Mindig, minden politika. A politika takarodjon ki a magánéletemből és minden olyan területről, ahol nincs keresnivalója. Hogy senki senkire ne mondja azt, hogy ez bal, jobb, vagy akármilyen oldali. Azt mondhassa, ez jó ember, ez meg nem.

Ha ez baloldaliság, legyek baloldali.

Szerintem azonban nem vagyok baloldali.

Csak ember vagyok.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.