Október 15,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Elcseszett hely az, ahol egy csokor virágért elesett embereket meg lehet hurcolni

Hosszan bámultam magam elé, amíg sikerült az első szavakat leírni. Mielőtt a további szavakat is leírnám, ide teszem ezt a videót:

Ez egy 82 éves néni története, aki azért jár fel Budapestre Gyöngyös mellől, a kertjéből szedett virágokkal, hogy az eladott áru ellenértékéből félig vak lányának szemcseppet vásároljon. Vagy bármit, ami nehéz napjait könnyebbé tehetné. A nol.hu írta meg, hogy a Kossuth téri metró bejáratánál egy közterület-felügyelő és egy biztonsági őr – a törvény szellemében – elkobozta a néni nárciszait. Az újságírók megvásárolták volna a virágot, ám a rend embere ellentmondást nem tűrően közölte:

„Nem adhatom oda, a virágot lefoglaltam, az intézkedést befejeztem”

– mondja, sarkon fordul és társával együtt elsétál a bűncselekmény nyomán elkobzott áruval. A két zacskó diót és egy bokornyi ágat nagylelkűen meghagyja az idős asszonynak. Mert az számára valószínűleg értéktelen. Nem lehet vele meglepni a barátnőt, feleséget, szeretőt. A lényeg, hogy a feladatát elvégezte, büszke magára, diadalmaskodott egy kiszolgáltatott, idős embertársa felett.

Az ember ül és néz maga elé, pedig egy látszólag jelentéktelen történet ez a nagy nyomorúságok kis országában. Igen, a néni törvényt sértett: szabálytalanul árult. Felháborító, gyalázat, de tényleg nem kért engedélyt két zacskó dió és néhány csokor virág árusításához, azaz jogtalanul foglalta a közterületet.

Igen, Magyarország jogállam: ahol a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Még a 82 éves, saját kertjükben termett virágot áruló nénikre is, akik két családot tartanak el egyedül, akik súlyos cukorbeteg lányuknak, unokájuknak és a fél oldalára lebénult vejüknek segítenek a virágárusítással A törvény, az utca, a közterület őreinek pedig kötelességük megvédeni a tisztességes állampolgárt az ilyen elfajzott bűnözőkkel szemben.

Mégis az elemi igazságérzet és a mélyben pislákoló emberség most tehetetlenül üvölt és egy másfajta igazságért kiált. Nem az intézkedés jogosságát vitatom, de valahol mégis. Tény, hogy az egyéni sors nem mentség, nem magyarázat, nem indok a törvénysértésre. Tény, hogy a hatóság (Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelete) szerint jogszerű intézkedés történt. Valóban. A hatóságnak nem dolga mérlegelni, figyelmeztetni, szépen megkérni, elmagyarázni, hogy ezt nem lehet, különben kénytelenek leszünk intézkedni. A hatóságnak végképp nem dolga – a jogszerűség betartása mellett -, hogy emberséget gyakoroljon. Ellenben kötelességének érzi visszataszító módon kompenzálni és a morális túlkapás gyomorforgató húrjait pengetni.

Egy hamis, torz és hazug rendpártiságra berendezkedett országban, ahol az utolsó nyomorult közterület-fenntartónak is a szó legszorosabb értelemében vett harcot kell vívnia a létért, a mindennapiért, az egzisztenciáért, ahol folyamatosan túl kell teljesíteni azért, hogy biztos legyen a holnapi nap is, nem marad idő az emberség gyakorlására. A tekintélyelvűség beteg dimenziójában majdhogynem szükségszerű, hogy az egyébként támogatásra szorulókat tapossák el elsőként, de legalább könyörtelenül.

Ez a történet nem erről a két emberről szól, hanem arról a rendszerről, amely ugyanúgy maga alá gyűrte a 82 éves nénit, mint a vele szemben erőszakosan, agresszíven, ellentmondást nem tűrően fellépő rend embereit. Joguk volt hozzá, megtették. Nem mérlegelték, hogy vajon a retorzió mennyire van arányban a szabálysértés súlyával. Senkit nem érdekel egy falhoz lapuló, kezében virágcsokrot szorongató néni nyomorúsága, akinek az élete és hozzátartozóinak élete függ attól a párszáz nyomorult forinttól.

Szégyen, gyalázat. És senki ne mondja nekem, hogy ez a jelentéktelen történet teljesen független attól, hogy úgy általában milyen közállapotok, milyen hatalmi játszmák által vezérelt jogrend uralkodik ebben az országban. Mert egy olyan országban, ahol a periférián, a nyomor legalján vergődők, a közterületen élők vegzálását alaptörvénybe lehet foglalni, ahol a – mindenkire egyformán érvényes – törvények betartása és a jogkövetés kötelezettsége csak egyesekre vonatkozik, ahol maga a jogalkotás is jogszerűtlen, agresszív erőfitogtatássá silányult, ott minden szorosan összefügg ezzel az elmebeteg hatalommal. Az a hatalom, amelynek elkövetett törvénytelenségei és mocskos húzásai a mindennapok részévé váltak, 82 éves virágárus nénikkel szemben bizonyítja, hogy Magyarország jogállam.

Nem, nem lehet mindent a hatalom számlájára írni. De azt feltétlenül, hogy az embertelen, érthetetlen utasítások, rendeletek, előírások végrehajtására idomított, alattvaló-szellemiséggel felvértezett, kiszolgáltatott néptömegek kinevelését tűzte ki célul. Ahol a leggyalázatosabb intézkedéseket hozó, a saját maguk alkotta törvényeket is naponta leszaró mindenhatók havi több millió forintos nyomorban tengődnek úgy, hogy közben egyik napról a másikra élő idős emberekre uszítják a hatóságokat. Sőt, már uszítani sem kell őket.

Elcseszett hely az, ahol egy csokor virágért az elesett embert így meg lehet hurcolni. Valószínűleg nem lenne annyira szembetűnő és felháborító ez az egész, ha egy ilyen történetre nem jutna további öt, ami arról szól, hogy gátlástalan hazudozók, hatalmuktól megrészegült milliárdosok rabolnak keresztbe-kasul mindent, ami a kezük ügyébe akad. Igen, minden okunk megvolt rá, hogy kibontsuk azt az üveg bort és a visszataszító, önelégült embertelenség egészségére koccintsunk.

Ennek a 82 éves néninek (az egyáltalán nem egyedülálló) történetét véginézve egyetlen dolog vigasztal: az emberek zöme nem ilyen. Az emberek akkor sem lesznek ilyenek, ha ez az elszabadult rezsim még egy jó ideig nem hajlandó eltakarodni a nyakukról és egymás ellen fordítja a kiszolgáltatottakat. Mindig lesznek, akik megveszik Julika néni virágait, reményt adnak neki és a hozzá hasonlóknak, hogy az emberséget nem lehet kiirtani a legelvetemültebb hatalom erejével sem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.