December 11,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Akinek az egyik lába rövidebb, a másik hosszabb

Miközben folyamatosan figyelem, hogy vajon leigázott-e már a kibertér ismeretlen ellensége kormányzatilag és informatikailag pedig még nem, olvasom, hogy a közmédia-kormányzat tengely újabb farbát kapott elő hátsó zsebből a migráns-alapú népnemzeti agylágyulás előidézése céljából.

Azt írja a hirado.hu, hogy egyetért a kerítésépítéssel Gyurcsány egykori államtitkára, akinek múlt héten mutatták be A migráció kockázatai című könyvét. Ez alkalomból rángatták be a Kossuth Rádióba is megdícsérni a magyar kormány nagyszerű migráció-ellenes intézkedéseit. Igen, meghallgattam a hét és fél percben előadható – önmagukon és Nógrádi Tanárúr Györgyön is jóval túlmutató – extrabölcsességeket, elöljáróban nézzük mit ír a hirado.hu Kondorosiról:

Jogászként jutott arra a következtetésre, hogy a migráció veszélyeket hordoz. Ezek szerint mégis csak van olyan baloldali politikus, aki meglátja és felméri a bevándorlás veszélyeit.

Egyfelől valaki nagyon belefoshatott nem csak a ventillátorba, de a centrális erőtérbe is, ha már a bukott baloldallal, úgy értem, Gyurcsányhoz köthető elemekkel kell bizonygatni – a vasárnapi rántotthús előtt – a kormányzati politika létjogosultságát és hatalmas sikerét. Másfelől próbálkozik vadul és izzadva, de valahogy nem megy a közmédiának a sima tájékoztatás. Nem sikerül azt a fideszes sajtótájékoztató-generátort sehogyan sem kikapcsolni. A közmédia véleményt nyilvánít, pedig nem ez a dolga: ugye hogy a baloldali politikusok között is van olyan tisztességes ember, mint amilyen az egész kormánypárt reggeltől estig? Na, ugye.

Kondorosi Ferenc, Gyurcsány igazságügyi és rendészeti államtitkára (MTI-fotó: Soós Lajos)

Megadom a szót Kondorosi Ferencnek, leendő Nógrádi Tanárúr-díjas szakértőnek, a Horn-kormány helyettes államtitkárának, a Gyurcsány-kormány igazságügyi és rendészeti államtitkárnak, akiről az MTI, illetve az MTI tenyeréből táplálkozó média lányos zavarában elfelejtette megemlíteni, hogy 2013-ban – a 2006-os tévéostrommal összefüggő rendőri vezetők elleni büntetőperben – kvázi Gyurcsány Ferencnek tulajdonította a rendőrségnek adott közvetlen utasításokat. Vagyis mondhatni, Gyurcsány ellen vallott, amitől aztán csak még nevetségesebbé válik a történet és még kevésbé érthető, mi a frászért került képbe megint a gyurcsánybaloldal.

Kondorosi tehát jogászként mondta a következő cáfolhatatlan igazságokat:

  • a muszlim vallás nem akar idomulni a nyugati értékrendhez, s a két rendszer, a két kultúra között kibékíthetetlen ellentétek vannak;
  • a társadalmi támogatásokat, kedvezményeket elfogadják, viszont „sose felejtik el honnan jöttek, egy pillanat alatt engedelmeskednek a vallási vezetők hívószavának”;
  • nagyon sok múlik azon, hogy a terrorizmust sikerül-e megfékezni;
  • a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetet is csírájában kell elfojtani, fizikailag meg kell semmisíteni;
  • Magyarország szerepe felértékelődött a nemzetközi tárgyalásokon, de ettől még nem vagyunk olyan valószínű célpont, mint például Brüsszel;
  • semmit sem lehet kizárni, mert a terrorizmus természetének épp az a lényege, hogy váratlan legyen a támadás;
  • ahogy a terrorizmus elleni küzdelemben, úgy az illegális migráció megfékezésében is nagy nemzetközi összefogásra van szükség;
  • Európa egyedül nem tudja megoldani ezt a problémát;
  • az ENSZ-nek kellene egy mesterséges államot létrehoznia valahol Szíria vagy Irak területén;
  • ami szükséges volt, azt a magyar kormány megtette.

Csak azért mondom, hogy képben legyünk, tudom a közmédiát most pont nem zavarja: Kondorosi Ferenc a rendszerváltás előtt a KISZ Központi Bizottságának agitációs és propagandaosztályán is dolgozott. Kommunista múltja ellenére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iustitia et Pax bizottságának tagja is lehetett, ami igazán kiemelkedő és dícséretes teljesítmény. Ezzel persze mind semmi baj nincs, miért is ne lehetne most éppen az Orbán-kormány hódolója, vagy ha nem is, de kocsmaipari bölcsességeinek világgá kürtölője, eszméinek egyik legitimáló sarokköve? Hát ez az.

Szóval a NER-média alapvetése szerint baloldali politikusok is vannak, akik meglátják és felismerik a bevándorlás veszélyeit. Én örülök, hogy ezúttal is sikerült megtalálni a leggagyibb, Rezsiszilárd mélységű baloldali migrációs és terrorveszély-sza(g)kértőt. Szerintem Nógrádi reggel óta sírdogál egy csendes sarokban: ezeket a súlyos közhelyeket és semmitmondó handabandákat azért még ő is ritkán dobja be.

Nem beszélve arról, mekkora trauma nekem, hogy miután végre sikerült valahogy különbséget tennem Bakondi és Nógrádi között, bedobták az újabb nagyágyút: Kondorosit. Ezzel kijelenthető, hogy Magyarországon az egy főre eső szabadon kószáló migránsok számát lekörözte a velük riogató elkötelezett szakemberek és politikusok száma.

Vajon mennyit izzadhatott ez a drága jóember amíg feltalálta a meleg vizet? Én azt mondom, ennek az élő klasszikusok között a helye, nincs mese. Ugyanakkor persze borzasztó látni, hogy ez a dilettáns pocsolya az átlagos kormánypárti szavazó szintje, hogy tényleg ennyire tartják őket a Fideszben, hogy azt feltételezik róluk, ennyit képesek megérteni. Az a durva, hogy ezek tényleg hiszik, hogy a 62 ezres felhasználói túlterheléstől magát összefosó kormányzati informatika majd megvédi őket és Orbán lesz Európa vezetője ebben a harcban. El lehet persze röhögcsélni ezeknek a mondvacsinált szakértőknek az arcpirító baromságain, de mégiscsak veszélyes dolgokról van itt szó. Ezeknek az üres szólamoknak az állandó puffogtatása, a nem engedjük, megvédjük, megmutatjuk, komolyan vesszük, visszaverjük, megakadályozzuk reális tartalom nélküli hőzöngéseknek a szétterítése lassan tényleg nemzetbiztonsági kockázatot fog jelenteni, amennyiben egyszer tényleg akad valaki, aki tesztelni akarja a nagyotmondásokat.

Ahol a titkosszolgálatok intelligens, terror-megelőző munkálatait egy országot téglánként szétlopó populista kormány fába szorult férget idéző óbégatása helyettesíti reggeltől estig, ott persze igen nagy szükség van a Kondorosival trióvá kiegészült pancserek kommunikációs „bravúrjaira”. Amelyekkel valahogy csak sikerül elterelni a figyelmet a kormányzó elit erkölcsi mélyrepüléséről és szakmai alkalmatlanságáról. Ott már bezzegGyurcsány sem lehet akadály a butaság terjesztésének útjában.

Kondorosi kommentálhatatlan megállapításait figyelmen kívül hagyva (csírájában el kell fojtani, minden azon múlik, hogy sikerül-e megfékezni, nem lehet kizárni, de nem is lehet megengedni, össze kell fogni, mert nem jó szétszórva lenni, stb.) azért némi magyarázatra szorul például az, hogy aki nem idomul a nyugati értékrendhez, aki sportot űz a nyugati értékrend becsmérléséből, aki a nemzet ünnepén is a nyugati értékrendet köpködi szitáló esőben, az vajon muszlim terrorista vagy páratlan hazafi?

Az is jó kérdés lehet, hogy az ENSZ által létrehozandó mesterséges államot vajon miként képzelte a gyurcsányista szakértő úr? Vajon az önálló palesztin állam mintájára gondolta el? Netán Izraelre ugrott be? Nem a probléma forrásánál volna érdemes rendet rakni, hogy mondjuk ne további évtizedekig dörögjenek a fegyverek, mint ahogy az eddigi hasonló tapasztalatok alapján igen valószínűen ez lenne az eredmény? Csak kérdezem, mert én ugyan nem vagyok szakértő, de azt kell mondanom, hogy fent nevezett úr bármelyik random hülyeség-generátorral versenyre kelhetne.

Ilyeneket én is tudok mondani, hogy a legjobb az lenne, ha nem történne semmi rossz; hogy ha a forró kályhára tesszük a kezünket, visítva ugrunk a plafonig; hogy ha a kapura lövés bemegy, akkor gól; ha a nagymamának hímtagja lenne, ő lehetne a nagypapa; ha a forgóajtón megpróbálunk átrohanni, nagy valószínűséggel összetörjük a pofánkat; vagy akinek az egyik lába rövidebb, a másik hosszabb. Pártállástól függetlenül meg lehet és meg is kell szakérteni a migrációs válság veszélyeit, de ez körülbelül annyira komolyanvehető, mint az, hogy üljünk át egy másik autóba.

Szomorú ez, na.

U.I. Ehhez a definícióhoz viszont feltétlenül gratulálni szeretnék Kondorosi úrnak: a társadalmi támogatásokat, kedvezményeket elfogadják, viszont „sose felejtik el honnan jöttek, egy pillanat alatt engedelmeskednek a vallási vezetők hívószavának”. Orbán Viktor vallási és szekta vezér európai pályafutását ilyen precízen még talán senkinek nem sikerült megfestenie. Én a közmédia helyében azért vigyáznék ezekkel a Gyurcsány-félékkel.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.