November 17,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Schmitt Pál 16 millió magyar nevében beszél félre

Azt írja az újság, hogy Schmitt Pál, mindennemű helyesírások koronázatlan királya, nehézsúlyú plagizátor és volt ál(l)amfő azt találta mondani egy televíziós műsorban – amit én nem láttam -, hogy Budapest képes megrendezni az olimpiát.

Mivel február elején számokkal, tényekkel aláfestve részletesen megírtuk, miért fog belegebedni nem csupán Budapest, de az egész ország is egy esetleg olimpia megrendezésébe, itt az ideje, hogy nemzetünk golyóstol(l)ának hozzáértésére hagyatkozva most újra visszatérjünk erre a kérdésre.

Minden államelnökök legnagyobb közgazdásza sportolója szerint a magyar gazdaság olyan állapotban van, hogy igenis képes lesz a következő 10 évben a költségvetés fél százalékát felhasználva az összes olimpiai létesítményt tető alá hozni. Igaz, hogy még csak esélyesek sem vagyunk a rendezési jog elnyerésére megvásárlására, de állítólag nagyon jó érveink vannak.

Schmitt, aki az Olimpiai Védnökök Testületének elnöke is össznemzeti kérdéssé, vagyis 16 millió magyar (vajon ez melyik kétharmad szerint lett ennyi?) szívügyévé tenné a budapesti olimpia megrendezését. Természetesen ezt a nagyszerű lobbitevékenységet meggyőződésből folytatja, mint fogalmazott:

Én próbálom mindenféle anyagiaktól távol tartani magam.”

Mivel az egész elvtársi kör arról ismerszik meg, hogy kínosan próbál mindenféle pénzek útjából félreállni, így eszembe se jutott megkérdőjelezni a mi fénylő csillagunk és egykori államelnökünk ilyen irányú tisztességét. Aki szerint az van, hogy teljesen felesleges népszavazást kiírni a kérdésben, az ugyanis nemtelen támadásoknak tenné ki a nemes ügyet, ráadásul:

Akik nem akarják, igazából azok is akarjákmert nincs olyan magyar ember, aki ne szeretné, hogy a magyar sportolók itthon érjenek el sikereket, és vendégül lássunk 205 országot.”

Lássuk be, nem könnyű ezzel a cizelláltan magvas érveléssel vitába szállni. Azon a szinten, ahol ez az ember szellemileg vegetál, még az is csoda, hogy egyáltalán a kilégzés-belégzés automatizmusa probléma nélkül megy neki.

Először is nem értem, hogy pont ez az ember miért kell időről időre megszólaljon? Ki ő és milyen jogon, milyen minőségben dönti el 16 millió magyar (?) nevében, hogy kell-e neki olimpia vagy nem kell? Mi lenne, ha Schmitt Pál, ígéretéhez híven, a doktorijával foglalatoskodna és nem pofázna bele olyan dolgokba, amelyekhez nem ért és amikhez korábbi pályafutására való tekintettel köze nem lehetne? Hogy jön ahhoz Schmitt Pál, hogy egy olyan országban, ahol 300 forintos vizitdíj miatt ökölbe szorult a kéz, a kemény ezer milliárdokba (!) kerülő olimpiába való beleszólás jogát elvitassa bárkitől is?

Ha Schmitt Pál ugyanolyan távol tartaná magát mindenféle anyagiaktól, mint a helyesírástól például, akkor bukott államfőként nem tartana igényt kemény adóforintokból finanszírozott szolgálati autóra, életjáradékra, lakásra és semmire, ami az aktív seggnyalásért jár. Ha Schmitt Pál nem az a hazug, képmutató, csaló pojáca lenne, mint ami, akkor bátorsága sem lehetne jobban tudni, hogy mit akarnak azok is, akik nem akarják.

Az, hogy Schmitt Pálnak bukott köztársasági elnökként jár az apanázs, amiről az anyagiaktól való távolságtartás jegyében, morális megfontolásokból régesrégen le kellett volna mondania, már önmagában is felháborító. Az viszont méginkább, hogy Schmitt továbbra is közpénzek körül sündörög és bárgyú marhaságait ontja bele a vakvilágba.

Schmitt Pál egy ország és egy 16 milliós (soha nem volt annyi, de kit érdekel, sőt lehet emelni a tétet és beszorozni tetszőleges kétharmadokkal) nemzet szégyene, aki ahelyett, hogy visszavonulna kertészkedni a világ zaja elől és beletörődne, hogy leszerepelt, tolja a kiöregedett sportolóra leosztott mantrát. Komoly erőfeszítései eredményeként – úgy látom – spontánul legyártotta a Fidesz erőszak-kampányának eddigi legerősebb szlogenjét: akik nem akarják, igazából azok is akarják.

 

E veretes logika alapján akár azt is mondhatnánk, hogy innentől teljesen felesleges választásokat tartani, hiszen azok is a Fideszt akarják, akik nem akarják. Normális ez az ember? Mert beszéljünk a számokról Schmitt Pál szívügye helyett és mondjuk ki: nem az olimpia megrendezéséhez ragaszkodik a kormány, hanem a túlárazott közbeszerzéseken lenyúlható haszonhoz, ami hat éve politikája egyik legsarkalatosabb vonulata.

Márpedig az olimpia rendezési összköltsége a szükséges fejlesztésekkel együtt 4500-6000 milliárd forint között mozog. Ez ma az ország éves GDP-jének 17 százaléka, az éves költségvetésnek mintegy harmada. A legfontosabb és a nagy közönséget vonzó helyszíneket még meg kell tervezni és építeni, mert azok nem adottak. A 4500-6000 milliárd forint egyáltalán nem biztos, hogy elegendő lesz, hiszen az elmúlt évek olimpiáinál a tervezett és a tényleges költség jelentősen eltért egymástól. Az olimpiára szánt pénzekből minden nyugdíjas kaphatna másfél évi nyugdíjnak megfelelő összeget, minden megyeszékhelyen épülhetne egy-egy háromszáz ágyas új, modern kórház, létrejöhetne négyezer kilométer autópálya.

A fenti adatokat Muszbek Mihály sportközgazdász, sportgazdasági egyetemi oktató sorakoztatta fel egy interjúban, ehhez vegyük hozzá a legfontosabb tanulságot, amit múltkor kifejtettünk. Orbánéknak ugyanis tökmindegy, hogy rendezünk, vagy nem rendezünk olimpiát, ők elmondhatják, hogy mindent megtettek az össznemzeti ügy sikeréért, ha nem jön össze, így jártunk: a beleölt pénz felszívódott így is, úgy is.

És akkor jön Schmitt Pál és 16 millió magyarról és az ő személyes szívügyéről lamentál. Miközben minden rendelkezésre álló adat és tapasztalat világosan mutatja, hogy az olimpia esetleges megrendezése évtizedekre vágná haza az országot. Akkor majd Schmitt Pál helyettünk is kapirgálja a turulszaros, ötkarikás anyaföldet?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.