December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Nemzeti nyúl(szar)

Húsvét, persze.

De nem a vallással összefüggő része. Az más, tiszteletben tartandó dolog. Nincs köze a mondandómhoz.

Ahogyan a nyulak ünnepe, annak kereskedelmi (hogy ne mondjam, üzleti) vonala sem azonos a hívők ünnepével.

Van tehát egy különös nyúl, “aki” tyúknak hiszi magát és ezen mivoltában tojást tojik.

Nem ám akármilyet, hanem csecse papírba csomagolt műcsoki tojást.

Bevonómasszából tojja a nyulunk az ő tojását, amely massza ízre olyan, mint a hőre lágyuló bakelit, ráadásul káros az egészségre.

Vizsgáljuk meg ezt a tojattyút, avagy…nyúlmonyt.

Kívül csilli-villi papír, vékony rétegben. Díszes, színes és tökéletesen értéktelen.

Eme díszburkolat alatt találjuk a csokinak látszó nem-csokit, azt sem vastagon.

Belül pedig, a masszaréteg alatt tök sötét semmi van. Konkrétan fekete űr.

Mivel nem mániám gasztroblogot írni, nyilván nem azt fogom elővezetni, hogyan is csináljunk ebből az édesipari förtelemből rántott libamájat (holott azzal meg tudnám triplázni az olvasók számát, az biztos).

Ezzel szemben úgy vagyok, mint ama viccbéli Móricka…mindenről az jut eszembe.

Persze nem a szex, mert az ebben az országban erősen egyoldalú.

Már amennyiben b…gatnak minket, mi pedig elviseljük.

A tudatzavaros nyusziról nem tud más eszembe jutni, mint a jelen politikai helyzet és annak következményei.

Mert hát vagyon nekünk egy nagy, nemzeti nyulunk, aki már-már tyúk. Vagy ha nem is az, ő ezt hiszi magáról.

Persze nem volt ez mindig így. Régen, kisnyúl korában még pontosan tudta, nem más ő sem, mint a többi tapsifüles.

Azt is tudta, amit elpottyant, az nem több és nem más, mint amit a többi nyulacska potyogtat.

Aztán egyszer addig nézegette ama bizonyos bogyót, ameddig kezdte másnak látni.

Hiszen formás kis tojás alakú, barna…lehet, hogy csoki? Talán mégis más ő, mint az alom többi nyuszija?

Lehetséges, hogy ő nem is nyúl? Vagy ha mégis, akkor szupernyúl? Csokitojást tojó, különleges példány?

Ezen a ponton még nem volt menthetetlen a helyzet, ám a körülötte lévő nyulak harsányan kezdték bizonygatni, bizony ám, hogy más ő, mint a többi!

Szebb is, okosabb is és lám csak, nem olyasmit potyogtat, mint egy átlagnyúl!

Hiszen nagyobb is, barnább is és mintha csokoládé illata lenne!

A mi nyulunk, aki mostanra biztosan tudta, hogy ő különleges, erőlködni kezdett.

Szenvedett, nyüszített és akkora bogyót hozott a világra, amitől még a feneke is kificamodott.

A többi nyulak körülötte üvöltve ünnepelték a produktumot. Gyorsan becsomagolták színes papírba és diadalmasan körbehordozták, hogy a többi popsifüles is jól láthassa.

Elmondták, hogy ez egy valóságos csokitojás, mégpedig annyira az, hogy kétsége sem lehet senkinek.

Volt olyan nyuszi, aki elhitte, de több hitetlen volt.

Ezért aztán az egy alomban élő testvérek két csoportra szakadtak.

Voltak a csokitojás-tojó-csodanyúltyúk feltétlen hívei, akik marhára gyűlölték azokat, akik azt állították: nem csoki az, hanem jobb esetben bevonómassza, rosszabb esetben szimpla nyúlszar. Annak viszont elég nagy.

A csodákban hinni nem tudó nyuszik értetlenül bámulták a hívőket és kölcsönösen képtelenek voltak megérteni egymást.

Ezért aztán utálni kezdte egyik csoport a másikat, tökéletesen megfeledkezve arról, egy családba tartoznak, testvérek és mindannyiuknak a nekik jutó közös ketrecben kell élni. Mondhatni, ez az otthonuk.

A szuper-nyúltyúk diadalmasan hirdette, mennyire különleges példány is ő. Olyasmit tud, amit senki más nem. Annyira tudja, amit tud, hogy arról vitázni sem érdemes, nem is hajlandó senkivel. Már eleve attól, hogy ő mondja, igaz minden szava. Aki nem hiszi, kapja be.

A körülötte tömörülő többi nyulak, akik abban a reményben, hogy nekik is jut a dicsőségből (vagy a csokiból) odáig mentek, hogy kijelentették: aki nem hisz a csodanyúltyúk csokitojásában, az nem is nyúl.

Szerencsétlen hitetlen nyulak beszorultak a ketrec sarkába. Bár négyszer annyian voltak, mint a hívő-nyulak, egy pici hely maradt nekik. Nem panaszkodtak, elfogadták a sorsukat. Azt is tudomásul vették, hogy nekik nem jut annyi répa, káposzta. Ők csak egy kis hullott-fonnyadt maradékot kaptak, mert a csokitojásban feltétlenül hívő tapsik megzabálták az élelem javát.

Nézték az ünnepelt tojást, de az az ő szemükben továbbra is értéktelen, csillogó papírba csomagolt, belül tökéletesen üres, gagyi vacak volt.

Mégpedig mérgező vacak, mert a hívő nyulak lelke beteg lett tőle még úgy is, hogy meg sem kóstolták. Elég volt a hit.

A hívő nyulak pedig szorosan körbevették a csodatojást és a szupernyúl-tyúkot, ünnepelték jó hangosan, hogy mindenki jól hallja. A nagy ünneplésben eszükbe sem jutott, hogy a körbevett díszes micsoda a testmelegtől olvadni kezd, amennyiben bevonómassza.

Ha mégsem az, hanem szimpla szar, akkor meg bűzleni kezd.

A helyzet most sem egyértelmű, mert bűzlik is, olvad is. Még akkor is, ha nemzetiszín-szalaggal kötötték körbe. A hívő nyulak nem látják a megroggyant műcsokit (vagy mit), nem érzik a bűzét. Vagy nem akarják sem látni, sem érezni, hiszen akkor be kellene ismerni: tévedtek. Úgy tesznek inkább, mintha minden tökéletesen rendben lenne.

A többi nyuszi meg riadtan pislogva szorong a ketrec sarkában és nem értik az egészet.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.