November 14,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Innentől már nem a tanárokon múlik

Jönnek már minden internetes fórumon, felületen az okosok, a fotelforradalmárok, vagy az utóbbi időben fásultan szendergő fanatikusok elmagyarázni, hogy ami az elmúlt hosszú évek legnagyobb társadalmi megmozdulása volt tegnap, miért baromság, miért fog elbukni, miért szégyelljék is magukat a résztvevők.

Ha nem szóltunk volna időben, engem akkor is letaglóznának ezek a mélyen lesajnáló, kárörvendő beszólogatások: csak egy órás munkabeszüntetés?; ja, Orbán biztos összefosta magát; egyáltalán mi volt ez a nevetséges parádézás?; ugye nem gondolják komolyan, hogy ezzel bármit is el lehet érni? Hát igen, ilyen ország ez. Mindenki rinyál, hogy szar ez így, jó lenne, ha valami történne. Aztán történik valami, de az meg kevés, nem jó, nem úgy kellett volna. Igaz, eddig egyáltalán semmi nem történt, de immár legalább van min fanyalogni, csalódottnak, vagy utólag okosnak lenni.

Közben meg mégiscsak tény, hogy a tanárok tegnap több embert mozgattak meg, mint az összes ellenzéki párt az elmúlt 5 évben. El lehet gondolkodni azon, hogy amennyire borzasztó ez, annyira talán jelez is valami halovány reményt. Persze csak azoknak, akik nem a fantazmagóriák világában élnek és nem tagadják minden nap kényszeresen a valóságot. Akik nem beszélték be maguknak, hogy a nem polgári, nem hosszú távra építő, nem önkritikus mentalitás egyenértékű a hazafisággal.  Nem egyenértékű vele. Soha nem is volt.

Nem akarok álszentnek tűnni, főleg, hogy nem vagyok az. Létrejött valami (minőségileg lehet elemezgetni nyilván) és létrejött vele együtt az az előre megfontolt, vagy öntudatlan szándék, hogy le kell gyilkolni, csírájában elfojtani ezt a valamit, ha lehet. Zsigeri ellenszenvből, vagy közönnyel, vagy lesajnálással.

Igen, a bocsánatkérési ultimátum és az egy órás munkabeszüntetés kevésnek tűnik egy olyan országban, ahol nagyon sok mindent elvettek az elmúlt években, ami elképzelhetetlennek tűnt korábban és ahol minden egyes miniszterelnöki megszólalással kiírja magát az ország Európából.

Igen, sokan azt gondolják, ha nem lángolnak kocsik, kukák, ha nem dobálnak térköveket és nem égetnek Parlamentet, akkor tulajdonképpen semmi nem történt. Igen, sokan biztosak benne, hogy egy olyan ember, aki már nem sok kapcsolatot ápol a valósággal, az sem megijedni nem fog, sem meghátrálni nem fog, sem jobb belátásra térni nem fog. És igen, jogosnak tűnik ez a feltételezett bizonyosság, hiszen jogilag már minden át van írva, politikailag már minden le van igázva, itt már szép szóval semmire nem jutunk.

És mégis azt hiszem, ennél korrektebb és célravazetőbb terv nemigen létezik pillanatnyilag. Pedig én magam is tudom: Orbán Viktor soha nem fog bocsánatot kérni. A legjobb esetben is két migránsozás között tesz valami – ígérgetéssel, hitegetéssel, időhúzással, megosztási szándékkal felérő – homályos nyilatkozatot (majd pénteken a Kossuth rádióban), amit mindenki értsen úgy, ahogy akar. Tegnap meggyőződhettünk róla újra, hogy ez az ember csak az erőszakot ismeri, felelősséget sem most, sem máskor nem fog vállalni semmiért.

Ez az ember pontosan úgy szarja telibe a sztrájkot, ahogy a tegnapi tüntetést is. Ennek az embernek csak az a valóság létezik, amit ő látni akar, az ellenkezőjéről pedig senki meg sem próbálja meggyőzni a körülötte lévők közül, mert mindegyiknek kedves az élete is meg az adófizetői pénzen hízása. Az elmúlt években semmi kézzelfogható, komolyan vehető lépés nem történt arra vonatkozóan, hogy ez másként legyen. Ez itt most végre valami, még ha sokak szerint kevés is.

Az oktatáspolitika – amiről a kormány és az udvari tollforgatók politikai akciózásként szeretnek értekezni – messze túlmutat önmagán és pontosan megmutatja a rendszer működésének lényegét. A stratégiai birkaképzésről márpedig nem fog lemondani önként-dalolva Orbán. Igen, a baj ott van, hogy a pedagógusoknak egy csúcsra járatott gépezettel szemben kell hadviselést folytatniuk, amely elfáradásra, beletörődésre, belefásulásra játszik. Amely mindenféle megengedett és megenegdhetetlen eszközzel ellenük fog harcolni. Ahol a szervezettség és az össztársadalmi támogatás hiánya a végét jelentheti annak, ami el sem kezdődött.

Miközben túlságosan fontos ügy ez ahhoz, hogy kapával lehetne nekirontani a parlamentnek, az is világos, hogy az idő múlása nem a jó szándéknak kedvez, hanem a kivéreztetésnek. Ahol a kormányzat szerint egy több tízezres tüntetés legfeljebb balhézásnak minősül, amely diákok felhasználásával a nemzeti ünnep megzavarására irányul, ahol ennek szellemében sajnálják le mindazokat, akik érintve érzik magukat ebben a kérdésben, ott csak a falon áthatolva remélhető bármiféle változás. Itt már nincs mit veszíteni, itt már végképp nincs talpalatnyi föld, ahova hátrálni lehet.

Következésképpen itt már csak egyetlen kérdés maradt: sikerül-e ezt az elégedetlenséget kordában tartani és a megfelelő irányba terelni úgy, hogy a tiltakozás ne forduljon érdektelenségbe, mielőtt még bármilyen kis eredményt sikerült volna elérni, vagy sem?

Mindenki számára legyen világos, innentől már nem a tanárokon múlik semmi. Innentől már nincs fanyalgás, kifogás keresés, egyéni megúszogatás, magyarázkodás! Pukli István csatlakozásra szólított fel tegnap, ez pedig azt jelenti, hogy vagy megértettük, hogy több tízezer embert egyszerre nem lehet megfélemlíteni, kirúgni, megalázni, meggyötörni, vagy pedig marad minden a régiben.

Csak akkor nem kell siránkozni, hogy a k*rva anyját a kormánynak, hogy nincs kire szavazni, hogy miért nem változik semmi. Akinek most drágább a hatalom trágyaleves gumicsizmája által megtaposott rongy élete, mint a gyerekei és a saját jövője, az megkímélheti magát és másokat is a nyavalygástól. Most még lehet választani.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.