December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Életemben először megsajnáltam

Orbán Viktor elmondta ünnepinek szánt beszédét. Nem volt ünnepi, nem volt szép és főleg nem volt méltó. Sem az ünnephez, sem a forradalomhoz, sem egy politikushoz, sem egy országhoz nem volt méltó.

Szemerkélő esőben kezdődött és úgy is végződött a központilag rendezett pártünnepély. Vannak az ilyen rendezvényeknek olyan külsőségei, amik máskor mosolyogtatóak lennének. A beszédet felvezető néptáncosok (vagy bármi is akart lenni a lépcsőn előadott dolog) ruháján pompálló, levesetányér méretű kokárda bármikor – ünnep előtt, alatt, után – borzalmas. A fél mellkast beborító nemzetiszín zászlócsokor kevés híján leszakította a ruhát a táncosokról. Túl sok volt, túl alpári, szörnyű. Nem tudom, ki gondolta azt, hogy a hazaszeretet a kokárda méretével egyenesen arányos, de nagyot tévedett.

Amikor lezajlott, aminek ilyen ünnepen le kell zajlania, fehérbe öltözött nők és feketébe öltözött férfiak eljárták a csűrdöngölőt, Varga Miklós eldalolta az Európát, a főpolgármester elmondta, amit akart, jött a fő attrakció.

Köpcös, öregedő kis ember, heregyulladás-gyanús terpeszjárásban, el-elcsukló fejhangon forradalmat hirdetett. Elmondta szó szerint azt, amit elmondott már számtalanszor. Mintha a beszédírók sztrájkolnának és egy ráérő portás random összerakta volna volna a régebbi beszédek lapjait.

Ahogy mostanában kivétel nélkül minden kormánytag, úgy Orbán Viktor is ívesen szart arra, miért is gyűltek most össze a népek az ő lábai előtt. Nem érdekelte, valójában miről is szólna ez a nap akkor, ha nem róla szólna. Milyen lenne, ha nem az ő hagymázas lázálmai, az ő vágyai, akarata és ambíciói mozgatnák még a nemzeti ünnepet is.

Nem érdekelte, fel sem fogta. Összefüggéstelen, szétkopott panelekből összebarkácsolt beszéde arról szólt, amiről minden szól ebben az országban, pontosabban a kormány és a miniszterek elnökének fejében. A migránsokról. Ott állt a népvezér a szitáló esőben, egyedül a kifutó végén, lábainál rajongó tömeg és ő gyújtó hangú beszédben kürtölte világgá: mennyire bátor, nagy harcos ő, aki megvédi népét, megvédi Európát, a kereszténységet, mindent és mindenkit.

Néztem az olykor elcsukló hangon kukorékoló, pocakos kis pasast és arra gondoltam, mennyire kell romlottnak, cinikusnak lenni ehhez. Vagy mennyire kell megbomlania egy elmének ahhoz, hogy a valóságnak egy szikrája, a lelkifurdalásnak a gondolata se jusson el a szónok agyáig.

Mi kellhet ahhoz, hogy a szabadságról rikácsoljon az, aki személyében felelős az Alkotmány szétverésért, az alkotmánybíróság kiheréléséért, az alkotmányos alapjogok sárbatiprásáért, az oktatás-, a vallás-, a szólás szabadságának kigúnyolásáért, a civil szervezetek meghurcolásáért . Mi kell vajon ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül ágáljon a bátorságot éltetve, miközben a választói mögé bújva igyekszik megtartani és lehetőleg örökre bebetonozni a hatalmát, évek óta nem mer egyetlen vitán, interjún részt venni, őrizni kell éjjel és nappal őt, a házát, az utcáját.

Ott állt a dobogón ez a meghasonlott ember és meg akarta győzni a hallgatóságát, hogy ő egy önfeláldozó, bátor, népéért mindenre kész, hatalmas államférfi. Közben talán átfutott az agyán az összeharácsolt vagyon, a semmivel nem magyarázható gazdagodás, a rokonságnak juttatott javak. Talán még Nárcisz kutya is átsuhant az emlékei között, aki őrzi a titkot a kerítés mögött. Ameddig őrizheti.

Néztem az alakítást és megsajnáltam a szónokot. Az én szemem egy rémült kis embert látott, aki igyekszik elhitetni mindenkivel, hogy mennyire bátor.

Soha nem láttam még ennyire magányosnak a miniszterek elnökét. Magányos, mert senkiben nem bízhat. Beteg, mert senki nem meri elmondani neki az igazat. Szánalmas, mert túl a küldetéstudatos ágáláson semmi nincs, csak a félelem. Attól fél, hogy szembesülnie kell azzal, amivel nem akar. Azzal, amit tett ezzel az országgal.

Rémült kis ember, csikorgó mosollyal, zavaros gondolatokkal.

Életemben először megsajnáltam.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.