NEHAZUGGY

Szijjártó Péter és a politikai megélhetés hímes mezeje

Tamás Róbert | 2016. Február 25, Csütörtök | 16:14

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az történt, hogy megvilágosodhatott mindenki, aki tegnap este elég éberen figyelte a híreket. Ugyanis Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amatőr teremfocista és zakókoptató fenomén elmagyarázta nekünk, egyszerűagyú állampolgároknak, hogy vajon mi a túróért kellett nekünk több, mint 4,5 milliárd forintért megvásárolni egy 2000 négyzetméteres villát Washingtonban.

Ezt a villát kivételesen nem Szijjártó Péter vásárolta a mi pénzünkből. Úgy értem, nem önmagának vásárolta, szemben a Dunakesziben vásárolt 708 négyzetméteres villával. Az potom 167 millió forintba került, de a szülők kisegítették a külügyminisztert, mivel annak momentán nem volt elég pénze a vityillóra, ugyanis már vett régebben két másik villát és egy házat és kifutott a keretből. Az is igaz, hogy a 708 négyzetméterből 63 négyzetméter mindjárt kiesik, mivel az egy fedett medence, abban pedig nem lehet lakni, mint tudjuk. A vásárlás apropója pedig az volt – ezt Szijjártó nyilatkozta valahol – hogy Orbán Viktor javasolta: Ne gondolkodj rajta, vedd meg! Egy külügyminiszternek méltó módon kell tudni fogadni a látogatóit.

Peti pedig megvette.

Ez feltétlenül szép teljesítmény egy akkor 35 éves embertől, akinél én a magam részéről nyomát sem leltem annak, hogy valaha is dolgozott volna a versenyszférában, vagy bárhol. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok és sportmenedzsment szakán végzett 2002-ben és azóta a politikusi karrierjét építgeti. Mindezekkel együtt nehezen (sem) tudom megérteni, hogy 12 évnyi politikusi fizetésből hogyan veszi meg valaki a negyedik ingatlant. Igaz ugyan, hogy a 167 milliós vételárból csak 78 millió volt sajáterő, a szülőktől kapott 45 milliót és még valakitől kapott ajándékba 44 milliót, így tudta megvenni az áhított házikót.

Lehetséges az is, hogy a feleség keres ennyire jól. Ezt el is hiszem, mert sokat hallani mostanában arról, hányszor emelte a kormány a pedagógusok fizetését, Szijjártó felesége pedig pedagógus. Ez az egész történet csak arról jutott eszembe, hogy Szijjártó, mint külügyminiszter és az exluzív ingatlanok elkötelezett híve, válaszolt arra az újságírói kérdésre: mi a jó francnak is kellett több, mint 4,5 milliárd forintért megvenni azt a nyűves villát az USA-ban?

Jó, nem szó szerint idéztem a kérdést, ellenben a választ szó szerint fogom. Minden szava kincs, nehogy elvesszen a lényeg.

„Általános elvárás, hogy mindenhol az országhoz méltó külképviseletünk legyen.” – nyilatkozta Szijjártó. Majd megengedett magának egy laza kis iróniát és így folytatta: „Természetesen látom én, hogy a kérdések alapvetően arra vonatkoznak, hogy most akkor kellett-e valóban ennyi pénzt költeni, vagy nem, meg megengedhetjük-e magunknak, vagy nem? Meglepődne, hogy melyik afriakai országgal futottunk versenyt ezért az ingatlanért. Maradjunk annyiban.”

Azoknak, akik a saját fülükkel óhajtják megnézni, itt a link. A 26. perctől kell éberen figyelni.

Nem tudom, kinek ütötte meg a fülét rajtam kívül is a méltó jelző, mint egy ingatlan megvásárlásának mindösszes ismérve. Szijjártó Péter megvette a 167 milliós villát, hogy méltó módon fogadhassa a vendégeit. Azt csak félve kockáztatom meg: tegye már fel a kezét az az olvasó, aki hallott olyasmiről, hogy egy ország külügyminisztere valaha is a magánlakásán fogadja a hivatalos vendégeket! A futsallcsapatnak meg nem mindegy?

A mostani méltó pedig a washingtoni villa. Aminek méltónak kell lennie az országhoz. Az a helyzet drága külügyminiszter úr, hogy nyugodtan lehetett volna venni egy használt sátrat, vagy egy kiszuperált lakókonténert is. Az lett volna méltó ehhez az országhoz, nem egy méregdrága villa. Szomorú dolog ez a cifra nyomorúság. Miközben egetverően nagy bajok vannak a kerítésnek ezen az oldalán, igyekszünk úgy tenni kifelé, mintha legalábbis minden kert végében egy olajkút, vagy aranybánya lenne. Pedig nincs. Sok helyen munka sincs, internet sincs, kenyér sincs.

De hogy is lehetne elvárni ennek a megértését olyan emberektől, akik soha életükben nem szembesültek a valósággal, mert az egyetemről egyenesen a politikai megélhetés hímes mezejére léptek? Sehogy. Ez van, de meg is érdemeljük.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!