Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Helyreigazítás. Vagy nem

Levelet hozott a drótposta. A Gyere Haza Alapitvány kuratóriumi elnöke fordult szerkesztőségünkhöz, mégpedig helyreigazítási kérelemmel.

gyere

Szerkesztőségünk mindig szívesen tesz eleget az ilyen felszólításoknak. Ezért aztán újra elővettük az ügyet, nehogy tévedjünk. Véletlenül. Nézzük a tényeket és nézzük a vitatott cikket.

Gyere haza fiatal, kapsz egy kiflit

Az első állítás, amit vissza kellene vonnunk, illetve nyilvánosan beismernünk állításunk valótlanságát: A Gyere Haza Fiatal program 100 millió forintba került. A program kuratóriumi elnöke állítja, kijelenti és nyilván igazolni is tudja, hogy a program mindösszesen 2, azaz kettő millió forint támogatást kapott magyarországi forrásból.

„A kormány 100 millió forintot fordít a program elindítására, az összeg hozzávetőlegesen ötven fiatalnak ad lehetőséget arra, hogy hazatérjen.” – Ez az idézet a Nemzetgazdasági Minisztérum közleményéből származik, mely közlemény felkerült a gyerehazafiatal.hu-ra, pontosan ide.

A hivatalos kormányportálon itt található a közlemény, mely szerint 100 millió forintból indul a program és ezt az összeget a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja, amely minisztérium Magyarország költségvetéséből kapja az összeget. Ezért nem áll módunkban azt állítani, hogy a program nem 100 millió forintba került nekünk. Ez esetben ugyanis a Magyar Kormányt hazudtolnánk meg.

Amennyiben a Gyere Haza Fiatal program nem jutott hozzá a 100 millió forinthoz, hanem csupán 2 millió forint támogatást kapott magyarországi forrásból, akkor a Kormány állít valótlant. Ha viszont megkapta ezt az összeget a program, akkor a kuratórium elnöke nem tájékozódott megfelelően.

A második pont, amelyben helyreigazításra szólítják fel szerkesztőségünket: a cikkben azt állítjuk, hogy  „…eddig talán tíz fiatalt sikerült hazacsábítani…”, ezzel szemben a kuratórium elnöke azt állítja, hogy több, mint kétszáz esetben adtak sikeresen tanácsot.

Ennek mi rendkívüli módon örülünk, azonban a tanács és a hazaköltözés nem azonos. Mi nem vitattuk azt, hogy hány esetben adott tanácsot az alapítvány. Igaz, ezt az érdekes információt egy másik weboldalukon, a gyerehaza.org-on találtuk.gyer

Itt 100 tanácskérőről esik szó, de mivel sem a gyerehaza.hu, sem a gyerehaza.org oldal szerkesztője nem érzi fontosnak azt, hogy dátummal lássa el a cikkeket, fogalmunk sincs, mikori bejegyzésről lehet szó.

Ténylegesen, kimondottan a programnak köszönhetően hazatelepült fiatalokról nem sikerült hiteles adatot találnunk egyik honlapon sem. Ha létezik ilyen adat, akkor azt ügyesen eldugták valahol a két honlap valamelyikén. Ezzel szemben ezt találtuk az index.hu-n.index index

Tehát: mivel egyetlen szóval nem állítottuk azt, hogy ne adott volna sikeres tanácsot akár 200, akár ennél több esetben a Gyere Haza Alapítvány Karrier Pont Programja, mi több, egy szóval sem említettük sem a tanácsok számát, sem a Karrier Pont Programot, ezért nem gondoljuk azt, hogy valótlanságot állítottunk volna.

A hazatelepülők pontos számában tévedhettünk és amennyiben pontos adatot kapunk az Alapítványtól, azt haladéktalanul közzé fogjuk tenni.

Ezzel szemben örömmel fogadjuk az Alapítvány, vagy akár a kuratórium elnökének tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy:

  • Kapott, vagy nem kapott 100 millió forintot az Alapítvány a magyar költségvetésből?
  • Pontosan hány, az elmúlt években külföldre vándorolt fiatal tért haza véglegesen az alapítvány segítségével?

Végezetül szeretném idézni a helyreigazítási kérelemben hivatkozott Sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény egy másik paragrafusát.

9. § Az állami és önkormányzati szervek, intézmények, tisztségviselők, a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek, valamint az állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezetői – a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a médiatartalom-szolgáltatók számára, megfelelő határidőben történő rendelkezésére bocsátásával – a közérdekű adatok nyilvánosságáról, illetve az információszabadságról szóló jogszabályok keretei között kötelesek elősegíteni a médiatartalom-szolgáltató tájékoztatási feladatának elvégzését.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS