Szeptember 27,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Harcostársi üdvözlettel

Régen találkoztunk, ezért írok most Neked. Találtam a szemétben egy levelet, amiben elmondod, milyen jól élünk. Volt benne válaszboríték is, úgyhogy elmesélhetem végre, hogyan alakult az életem.

Én vagyok az, a Józsi. Talán emlékszel még rám, évfolyamtársak voltunk a középiskolában.

Együtt harcoltunk a kommunizmus győzelméért, amikor még KISZ titkár voltál.

Hogy mi mennyit röhögtünk a nyanyákon, akik a templomban hányták a keresztet! Hát micsoda dolog a mai világban a vallás, mondogattuk vigyorogva.

Szép idők voltak azok, mi meg fiatalok voltunk.

Bár én nem tartoztam a közvetlen baráti körödhöz, de azért jóban voltunk. Figyeltelek később is, amikor egyetemre mentél.

A “kollégista fiúk”, csak így emlegettünk benneteket, a szűk kört.

Tényleg, a többiekkel mi lett? Tartjátok a kapcsolatot? Jól vannak? Bejött nekik az élet?

Aztán hirtelen már nem akartátok a kommunizmust, inkább a rothadó kapitalizmus tetszett meg.

Emlékszem, hogy ordítottál, hogy “ruszkik haza!” Te is emlékszel?

Meg is ijedtek és elpucoltak a gyávák.

Nem is értem ma sem, miért nem mondtad nekik előbb?

Na de lényeg a lényeg, a ruszkik mentek, jött a szabadság.

Én egy állami cégnél dolgoztam, de meguntam, hogy ahányszor kormányváltás volt, mindig kirúgtak.

Úgyhogy vállalkozó lettem, mert már azt is lehetett. Hála Neked!

Béreltem egy darabka földet legelőnek, birkákat, kecskéket tartottam.

Az asszony meg egy kis boltot nyitott. Mosószer, száraztészta, tej, kenyér, újság, cigaretta, ilyesmi.

Nem lettünk milliomosok ugyan, de megéltünk valahogy.

Vettünk egy lepusztult házat, kaptunk hitelt, rendbe raktuk.

Vettünk egy furgont is, hogy a boltba meg a birkáknak szállítani tudjuk, ami kell.

Jó kamattal adták akkoriban a svájci frank hitelt, örültünk is neki nagyon.

Két gyerekünk született, szépen felnevelgettük őket.

Hallom, te is nagycsaládos lettél. Gratulálunk az asszonnyal, igazán bátor dolog ennyi gyereket vállalni.

Így éldegéltünk, amikor jött az a rohadt válság.

Az szörnyű volt. Csak néztük, ahogy a hitelünk napról-napra több lett.

Tudtam, amikor megnyerted a választásokat, hogy most aztán meg leszünk mentve!

Mondtam is az asszonynak: figyeld meg anyjuk, nem lesz itt semmi baj!

Figyeltünk erősen, aztán amikor harcba hívtál, mentünk. Mert én megvédem a hazámat, ha támad az ellenség!

Küzdöttünk, meneteltünk, hogy nehogy megint gyarmat legyünk!

Hirtelen nem emlékszem, mikor voltunk mostanában gyarmat, de nagyon rossz volt nekünk, az biztos is!

Nem tudom, emlékszel-e apámra?

Bányász volt, aztán a szilikózis, vagy mifene kikezdte az egészségét. Rokkantnyugdíjas lett, szépen éldegéltek anyámmal.

Most nehezebben éldegélnek, meg hát megvakult a fater.

Műteni kellett volna hályogra, de mire rá került a sor, addigra már nem lehetett mit tenni.

Nem baj, elüldögél az öreg a napon.

Amúgy sem tudják fizetni a villanyt, tehát nem tudna tv-t nézni, más érdekes meg nincs.

Anyám még bírja magát szerencsére.

Meghordtam nekik az erkélyt földdel, abban megterem a krumpli, répa, hagyma. Legalább nem éheznek.

A Te öreged dolgozik még? Ő jól van?

Na, az ellenség meg  beette magát mindenhová. Képzeld, barátom!

A földecskémet nem tudtam újra bérbe venni. Jött valami pesti ügyvéd, vagy manikűrös, vagy mifene és vitte az összes földbérletet.

Minek az neki, kérdem én? Életében nem látott földet, ha csak nem a cipője talpán.

Nekem meg megdöglenek a birkák meg a kecskék. Hol legeltessek? Miből éljek?

Az asszony üzletével is kibabrált az ellenség, mert nem árulhat dohányt.

Volt valami pályázat, de hiába, hogy húsz éve ezt csinálja, ő nem kapott engedélyt cigarettára.

Napi két kifli, egy kiló só eladása meg nem hoz annyi hasznot, hogy meg lehessen élni belőle.

Be kellett zárni neki is.

Nem volt nagyobb baj, ameddig tartott az állatokból. Lassan levágtuk őket, mindig volt mit enni.

De minden jónak vége szakad egyszer, az állatok is elfogytak.

A gyerekek nem találtak munkát, kimentek külföldre.

Most dolgoznak, jól meg tudnak élni. Írnak néha, olyankor azt képzeljük az asszonnyal, itthon vannak velünk.

Néha sírdogál az anyjuk, hogy soha nem fogja látni az unokáit, de hát mit lehet tenni?

A sok ellenség rohadtul kiszúrt velünk.

A te gyerekeid rendben vannak? Nekik nem kellett elmenni? Meg tudnak élni?

Hallom, férjhez ment a nagylányod. Futotta egy kis stafírungra?

A feleséged nem betegeskedik? Dolgozik, vagy van valami kis üzlete?

Az én anyjukom nehezen bírja magát. Elkopott a csípőízülete, vagy mi. Műteni kellene, de nincs biztosítása.

A múltkor találtam a szemétben egy járókeretet, még egészen jó állapotban.

Megreparáltam kicsit, most azzal szépen el tud járkálni az asszony.

Kell is, mert ugye a bank vitte a furgont is, meg a házat is.

Először a belvárosban, egy parkban laktunk. Szép környék, jó levegő, madárcsicsergés.

De lebontották a sátrunkat, elzavartak.

Akkor költöztünk ide, a mostani helyünkre.

Jó itt is, csak messze van minden, az asszonynak sokat kell talpalni a szupermarketig.

Ott mindig talál a kukában elég ételt, szóval nem élünk rosszul.

Igaz, néha nyafog az én anyjukom, hogy hát nem jól van ez így, meg nyugdíjunk se lesz és miből fogunk élni, de én megnyugtatom mindig. Mit akar már, ötven éves is elmúlt. A gyerekek felnőttek, nekünk meg itt a honvédelem.

Majdcsak lesz valahogy, mert Te, drága barátom nem hagysz cserben minket.

Mi megvédünk Téged, Te megvédesz minket.

Így lesz, ugye?

Most ugyan egy kicsit bizonytalan vagyok, mert találtam a földön egy újságot, ami telis-teli van hazugságokkal.

Azt írják, már nem akarsz a nyugathoz tartozni, hanem az oroszokhoz. Ez biztosan nem igaz, hiszen olyan nehezen zavartad el őket. Ugye?

Hát, szó mi szó, várjuk már nagyon az anyjukkal, hogy megments minket. Mi megvédtünk eddig is, amikor mondtad, hogy menteni kell. Számítunk Rád, hős vezérünk!

Most, hogy lebontották a sátrunkat, közvetlenül a Duna partján ástunk magunknak gödröt, itt lakunk.

Ha erre jársz, feltétlenül elvárjuk, hogy ugorj be!

Várom válaszod, addig is harcostársi üdvözlettel maradok tiszteletlen.

 

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!