Május 11,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Muszáj prostinak állni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 501,989 forint, még hiányzik 2,498,011 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik, igen. A nap eddigi szenzációja: Simicska hirdetőfelületeire kerül Gyurcsány Ferenc.

Nem akárhol olvasom ezt, hanem az atv.hu-n. A fantasztikus hír először az origo.hu-n jelent meg. Igaz, nehéz is lett volna titkolni, hiszen mától kezdik el kihelyezni azt a kétszáz plakátot, amin Gyurcsány Ferenc és a DK óhajtja hirdetni a Sokak Magyarországa elnevezésű programját. Helyes. Az a dolguk.

Az ellenzéki pártoknak az, hogy programokat dolgozzanak ki és igyekezzenek erről tájékoztatni a polgárokat, a hirdetésekkel foglalkozó cégeknek meg az, hogy a fizető kuncsaftoknak reklámfelületet biztosítsanak. Ha elvonatkoztatok Simicska Lajos személyétől és eddigi munkásságától, márpedig most elvonatkoztatok.

Amit én nem értek: mi a büdös francért annyira érdekes hír ez, hogy az atv.hu érdemesnek találta átvenni? A többi felületet értem. Híreket kell közvetíteni, ha éppen nincs, akkor gyártani. Ebből élnek. A közpénzből pártatlan kormányszócsöveket is értem, hiszen őket azért fizetik, hogy lehetőleg ócsároljanak mindent, amit nem az Orbán-agytröszt talált ki, Gyurcsányt meg kimondottan és kiemelten feladatuk ízekre szedni. Akár igaz, akár frissen kiagyalt hülyeségekkel. Pénz nem számít, mivel mi fizetjük.

De utolsó emlékeim szerint az ATV független médiaként pozicionálta magát, bár lehetséges, hogy tévedek. Esetleg közben változott a program és félbulvár média lett, abból a fajtából, ami azt írja meg, mutatja be, ami kell a megélhetéséhez. Ha ez így van, akkor én kérek elnézést.

Ha mégsem így van, akkor hogy van? A televízióban (mármint az ATV-n) számtalanszor láttam olyan műsort, amelyben bírálták a politikai élet különféle szereplőit, a pártok hibáit, például a kormánypropaganda hazugságait is. Minimum döbbenetes végignézi egy ilyen műsort úgy, hogy közben kétszer robban bele az arcomba a közpénzből fizetett kormányhirdetés a jólteljesítésről. Az a propaganda megy a hírblokkban, amiről egyébként éppen akkor szedik le a keresztvizet ugyanott.

Hogy van ez? Addig független egy média, ameddig nem kap a közpénzből? Amint neki is jut, akkor már nem annyira objektív? Vagy máshogy objektív? Esetleg felfüggeszti a reklám idejére a harcos igazságkeresést? Van az a pénz?

Persze tudom én is, hogy valóban független televízió nem létezik. Drága műfaj, rengeteg pénzbe kerül a fenntartása. Bolond lennék, ha elvárnám, hogy ingyen dolgozzanak az alkalmazottak, esetleg zsebből dobják össze a közvetítéshez szükséges összeget. De az írott felület talán más. Ha már hír az, hogy egy hirdetésekkel foglalkozó cég plakáthelyeket ad el egy pártnak, akkor miért nem lehet annak utánajárni? Vagy gondolni róla valamit? Akár véleményt alkotni? Kell az a kétszáz kattintás? Minek?

Azért fájlalom mindezt, mert fontosnak gondolom egy nem kormánycsatorna működését. Ahhoz, hogy valamennyire tájékozott lehessen az, akinek igénye van erre. Hogy ne az ömöljön a nyakába itt is, amit mindenhol máshol megtalál.

Talán nehéz megérteni, miért éppen ennek a hírnek az átvétele verte ki nálam a biztosítékot, hiszen naponta tucatjával jelennek meg teljesen érdektelen, unalmas és jellegtelen félinformációk. Éppen ezért. Nem hozott volna lázba, ha bébé valaki aktuális botrányáról, vagy vévé másvalaki sminkjéről jelenik meg egy hírecske. De éppen ez, éppen itt, több ennél. Ködös utalás, óvatos nyelvcsapás abba az irányba, ahonnan nem sok jóra lehet számítani nekünk, olvasóknak, nézőknek.

Sajnálnám, ha mindenki beállna a kamionsorra, mert a prostik jobban keresnek, mint a pedagógusok,varrónők, kőfaragók.

Csak ezért, nem másért.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.