Április 24,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Lábszagú kormányvirtus

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az úgy volt, hogy az Uniónak kezd teli lenni a hócipője. Például velünk. Nyilván feszültebb a hangulat, mint egy éve, hiszen a menekültválságot nem sikerült éppen jól kezelni. Nem is egyszerű, hiszen ilyesmivel még nem kellett megküzdeni és nem egyszerűsíti a helyzetet az a nyilvánvaló tény, hogy nemzetállamok vannak, különféle gondolkodásmóddal.

Ameddig egy USA állampolgár elsősorban amerikai, majd azon belül az adott állam polgára, nálunk ez pont fordítva van. Előbb magyar, német, francia és aztán európai.

Tehát nincs sem idő, sem kedv dedóvósat játszani.

Történt pedig, hogy Martin Schulz az ARD német közszolgálati televízió reggeli műsorában arra a kérdésre, miért nem sikerül végre az EU-külső határainak védelmét biztosítani, azt mondta: „mert öncélú európai kormányok a furcsa, részben nagyon nacionalista jellegű érdekeiket az európai közösségi megoldások elé helyezik. Az olyan kormányok, mint az Budapesten, aki azt mondja, hogy ez egy német probléma, amelyhez nekünk semmi közünk, nagyon reprezentatívak. 20 olyan tagállam van, aki azt mondja, hogy csak akkor van köze Európához, ha kap pénzt.”

Erre természetesen felhorgadt a magyar virtus Szijjártó Péter lelkében és kikérte magának! A kormányportálon és az MTI-ben is közzétett válasz szerint: „Sokadszor válik egyértelművé, hogy Martin Schulznak teljesen indokolatlan és megalapozatlan felsőbbrendűség-tudata van a közép- és kelet-európai országokkal szemben. Ezt hívhatjuk egyszerűen pökhendiségnek is. Magyarország megnyitotta a piacait, teljesítette a vállalásait, így jogosult a kohéziós forrásokra – emlékeztetett, hozzátéve: ez nem könyöradomány, „ez a pénz nekünk jár”.

Gyönyörű válasz. Olyan valódi tahó, lábaszagú, amihez már volt alkalmunk hozzászokni az elmúlt években. Pontosan így kommunikál a kormány a társadalommal, a pedagógusokkal, az egészségügyi dolgozókkal, a mezőgazdaságból élni próbálókkal (nem L. Simon feleségéről, vagy Mészáros famíliájáról beszélek), a nőkkel, a civil szervezetekkel, a rokkantakkal. Lényegében mindenkivel, aki nem tartozik a szerencsés holdudvarukhoz.

Az európai parlament elnökének adott válasz – illetve nem is válasz, hanem a szokásos üzengetés – futsallos berkekből nem több és nem jobb, mint aminek látszik. A kormányra emelt büdösbunkó, agresszív követelőzés kicsiny virága. Mondhatni: semmiség. A többihez képest.

„Nekünk jár az a pénz” – mondta Szijjártó és így is gondolta. Nekik jár.

A kormányportálon hiába keresem az adatokat arról, hogy mennyi – például korrupció miatt – visszafizetendő pénzt követel az Unió Magyarországtól és mennyi van még kilátásban. A miniszterelnöki vő közvilágításai kapcsán vajon mi a döntés? Mennyit kell visszafizetnünk? A korrupció leküzdésére adott és – figyelem! Ez aztán az igazi magyar virtus! – ellopott pénzzel mi a helyzet? Fogja vizsgálni az Unió például a félmilliárdos weboldal-fejlesztő zseniket? Mert annak a fele is uniós forrás. Persze, ez csak aprópénz, mondjuk a Közgép (geci előtti) problémás projektjeihez képest.

Mindösszesen mennyi pénz ez, kedves Szijjártó úr? Ami még ennél is fontosabb: ezt a pénzt ki fogja visszafizetni?

Mivel választ amúgy sem fogunk kapni, mondom a megfejtést: ezek az uniós milliárdok – hókusz-pókusz – eltűntek. Valahová, valaki zsebébe. De ezeket a vastagzsebű illetőket sajnálatos módon nem fogja megtalálni a rendőrség, nem vádolja meg az ügyészség. Bocsika, kedves magyar adófizető, de ezt (is) te fogod finanszírozni. Ez van.

Meg a kurvanagy önérzetünk. Mert ugyan valóban büdösbunkó módjára viselkedünk az Unióval, tartjuk a markunkat és még követelőzünk is, miközben lépten-nyomon ócsároljuk az Uniót és ott fekszünk keresztbe, ahol csak lehet – de ez van. Ilyenek vagyunk mi, öntudatos magyarok!

Pedig nem. Mi nem vagyunk ilyenek. A kormány ilyen. Ha engem kérdez valaki – ahogy nem fog – nem véletlenek sorozatát láthatjuk, hanem jól megtervezett stratégiát. Színjátékot, bábelőadást egy kis bűvésztrükkel felturbózva.

Az már egyre többek számára nyilvánvaló (még a kormánypárti választók közül is), hogy az uniós fejlesztési források döntő része úgy tűnt el, hogy abból az ország semmit nem profitált. A gazdasági fejlődéshez szükséges beruházások hiányoznak, ezzel szemben többen varázslatos módon gazdagodásnak indultak.

A kapcsolatunk az Unióval folyamatosan romlik, ezzel szemben a miniszterelnök egyre barátságosabb a szomszédsággal, például a lengyel kormány tagjai ki-be járnak hozzánk, de Orbán Viktor is örömmel elugrik egy kis baráti csacsogásra hozzájuk.

Február 15-én csúcstalálkozót tartanak a V4 országok, Bulgáriával és Macedóniával kiegészülve. Mert majd ők (mi) meg fogják oldani a migrációs- és menekültválságot.

Meg nem tudnám mondani, bennem miért is növekszik egy kellemetlen gyanú. Biztosan üldözési mániám van (bár én nem állítok fel magánhadsereget, mint Matolcsy György, akihez talán ideje lenne orvost hívni), de erősen aggódom.

A folyamatosan romló kapcsolatunk az Unióval, a mára már majdnem teljes központosítás, egy bizonyos réteg anyagi megrősítése és jóformán törvények fölé emelése, a társadalom nagyobbik részének elszegényítése és kiszolgáltatottá tétele, most pedig a volt szocialista blokk országainak marhanagy egyetértése – fogalmazzunk így – érdekes. Mert felveti (természetesen csak bennem) annak a lehetőségét, hogy amennyiben kivágnak/kilépünk az Unióból, hirtelen létre lehet hozni egy jópofa „kis-szovjetúniót”, körbezárt határokkal, korlátozott – esetleg totálisan irányított – médiával, ezer évre bebetonozott hatalmi struktúrával, teljhatalommal. Mert ha már nem lehet Orbán Viktor egész Európa ura, akkor majd megcsinálja a maga kis királyságát. A mi bőrünkre.

Ez persze csak futó paranoia részemről, mert ilyesmiről szó sem lehet.

Ugye?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.