Szeptember 30,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Minden hájjal megkent életművészek között

Nem szokásom a Blikkből meríteni sem a mindennapi szellemi táplálékot, sem az agykárosodásomat elősegítő napimagyarceleb sztorikat. Ám most kivételesen romantikus erőszakot követtem el magamon, miszerint hagytam magamhoz jönni a bulvárszavakat. Hogy tudniillik végleg elhagyta Magyarországot Varnus Xavér. Az a helyzet, hogy ezt a tényállást – a Blikk gyakorlatával szemben – még csak felkiáltójellel sem kell írni ahhoz, hogy súlya legyen neki. Mert amint az ábra is mutatja: ezúttal a történetnek semmi köze a bulvárhoz.

“Huszonöt év alatt nem sikerült az országnak eljutni oda, hogy valakinek a ledolgozott munkáját kifizessék. Sok koncertem honoráriumával évek óta tartoznak, összesen ötvenmillió forintnyi kintlévőségem van. (…) Hiába van a kezemben bírósági ítélet, hogy fizetniük kell, (…) mindig kibújnak alóla”

– ezt nyilatkozta egyebek mellett a lapnak az orgonaművész, aki 51 évesen döntött úgy, hogy a berlini dóm és a világ egyik leghíresebb orgonájának árnyékában folytatja és – bizonyos értelemben –  újrakezdi életét. Nem szeretnék patetikus lenni, a helyzet távolról sem patetikus, sőt. Ám mégiscsak azt kell mondanom, hogy Magyarország megint elengedett egy világhírű művészt. 

Varnus Xavér mindenféle párthűségtől és lakáj-alázattól távol eső (nem én mondom, ő mondja magáról) világhírű művész a ki tudja pontosan hány százezredik magyar, akit elüldöz ez az ország, pontosabban annak – az elmúlt 25 évben, különös tekintettel az utóbbi hat évben tapasztalható – kormányzati teljesítménye. Tény és való, hogy Varnus nem egy (majdnem Lagzi Lajcsit írtam) dalcsináló Ákos úr, vagy egy ufó- és aranyérszakértő Pataki Attila, de még egy Mága Zoltán sem. Ő az a fajta művész, aki értő közönséghez “beszél”, aki nem sűrűn szokott a vak komondor szülőfalujában szüreti bálokon fellépni, és aki nem simult soha egyetlen hatalom langymeleg oldalához sem. Ráadásul – minő szentségtörés, pfújj – nyíltan, felvállaltan biszexuális.

El lehet kezdeni köpködni, mint ahogy számos közösségi oldalon és fórumon el is kezdődött a köpködése. Hogy mit sír a szája; ne mondja már, hogy nyomorgott Magyarországon; minek kell olyan drága fellépéseket vállalnia, hát mások sem élnek nagylábon; menjen csak, a kutyának nem fog hiányozni, undsoweiter. Nem szorul különösebb bizonyításra, bár a köpködők nem biztos, hogy értik: egy olyan országból, ahol dalcsináló Ákosoknak Kossuth-díj és összkormányzati fellépés és mimózalelket pátyolgató védelem jár, onnan a Varnusok előbb-utóbb elmenekülnek.

Az, hogy egy mindenhol máshol megbecsült orgonaművész 51 évesen dönt a szülőhazájával való szakítás mellett, vegytiszta kórképe annak az országnak, ahol a maga tisztességes, becsületes, munkából fenntartott, de lépten-nyomon szorongatott létezésével bárki lehetne Varnus Xavér.

Mert – igen, úri véreim a független tehetség köpködésében, meg a zsinagóga-hangversenyek utálatában! – ez az ember, mint oly sokan mások, pont nem azok közé tartozik, akik a legmélyebb mélyszegénységből költöznek át egy szebb világba. Mert nem az megy el ebből az országból, aki szó szerint éhezik, hanem a bármilyen formájú (ön)érdekérvényesítésre képes, nem ritkán értékes szürkeállományt hordozó réteg. De azt legalább két kézzel taszítják ki innen.

Az vesse Varnus Xavérra az első követ, aki szerint borzasztó, hogy állami cégeknek nem hajlandó ingyen muzsikálni, és aki úgy véli, hogy a ledolgozott munkát nem szokás kifizetni. De itt nem csak erről van szó. Hanem arról is, hogy a hétköznapi élet sajátja lett: érvényes bírósági ítéleteknek nem lehet érvényt szerezni. Itt a legmagasabb állami szinteken bevett gyakorlat részévé vált, hogy megtagadjuk, megfellebbezzük, utolsó pillanatig megpróbáljuk titkolni és el is magyarázzuk lehetőleg, hogy nem az elvek és a törvényesség a fontos, hanem a nemzetbiztonság.

Ebben a fojtogató nemzeti légkörben, ahol minden hájjal megkent életművészek osztják a lapokat, igen nehéz művésznek megmaradni. Akkor különösen, ha az ember soha nem is akart kulturális biodíszletként funkcionálni az éppen aktuális hatalom oltalmazó karjaiban. A tehetséges, művelt ember nem képes a végsőkig fuldokolni semmilyen típusú zsarnokságban, de – mint fentebb már szó volt róla – nem ez a legnagyobb tragédia. Hanem ez, hogy ezt az országot már több százezer, névtelen Varnus Xavér hagyta el. Akiknek mind-mind megvan a maguk keserű, reménytelen történetük akkor is, ha nem ír róluk egyenként a Blikk.

Több százezer embert pedig – az ürülékben fetrengve – igen nehéz lenne gyávának és hazaárulónak titulálni. Lehet éppen, csak szánalmas. Lehet megfutamodásnak nevezni ezt és ítélkezni mindazok fölött, akiknek elegük lett az állandó szabadságharcban gyökerező jobban teljesítésből, az önmaguktól megrészegült, gátlástalan vezetőkből, a meg nem fizetett robotmunkából, a perspektíva nélküli, élhetetlen jelenből, ahol a minden ember számára elvileg igazságot szolgáltató bírói végzésekkel lassan valamennyien kitörölhetjük a valagunkat.

Varnus Xavér egy különleges ember és egy kivételesen nagy művész, aki – mint eddig is – a világ bármely pontján meg fogja állni a helyét. Legyen az a berlini dóm orgonája, vagy a drezdai Kreuzkirche hangszere. Bárhol, ahol megbecsülik a munkáját, és ahol természetes lesz, hogy bármikor érvényt szerezhet az igazának. Mi pedig egy hatalmas tehetséggel megint kevesebben lettünk. Maradnak az áltehetséges életművészek, hogy kikérjék maguknak a tiszteletet. Akik mindent elkövetnek azért, hogy az ország hírnevét öregbítő, “rendszerellenes”, értékes magyarokat ellehetetlenítsék és elüldözzék.

Varnus Xavér miatt egyáltalán nem aggódom. Magunk miatt annál inkább.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!