Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Németh Szilárd megint keveri

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Biztosan nem csak nekem tűnt fel, hogy a fideszes megmondóemberek folyamatosan változnak. Nem úgy értem persze, hogy hirtelen nem élnek a kínálkozó üzleti lehetőségekkel és mondjuk nem veszik ki a részüket a közösből, erről természetesen szó sincs. De van egyfajta rotáció, csak a kapa hiányzik. De az nagyon.

Volt már nekünk Kerényink, aki az atomreaktortól a sminkdivatig mindenben illetékes és nagyon hozzáértő volt, de amikor elkezdett túl sokat buzizni, akkor hirtelen nem értett mindenhez és háttérbe vonult. Aztán volt L. Simonunk, aki szintén mindenben és mindenhez, majd jött a barackmag, az asszony vállalkozása és egyéb kínos kérdések, mire ő is mehetett a sor végére. Még régebben Selmeczink is volt nekünk, de egy idő után mindenkiben feltolult a „hol a nyugdíjunk” kérdéskör, ezért őt is lecserélték. Pedig már éppen frissen vasalt homlokkal és hibátlan fogsorral szerelkezett fel a további sikeres szóvivés érdekében.

Most azt dobta a gép, hogy Németh Szilárd a legokosabb jelenleg kormányzati szinten. Ezt én meg is értem, mert így igaz. A múltkor fél kézzel leverte az elempés és az emeszpés vitapartnerét egy újszerű technikával, ugyanis leszarta a hozzá intézett kérdéseket, mondta a magáét ötszáz decibellel. Kultúrember pedig nem üti le a vitapartnerét – akkor sem, ha történetesen kretén az illető – úgyhogy végül Szilárdnak lett igaza. Na ugye!

Ma még mindig ő a legokosabb, úgyhogy tájékoztatta a sajtót. Most éppen arról, hogy a fidesznek teli van a töke a bíróságokkal és lépni kívánnak ebben a kérdésben. Merthogy sem a vörösiszap katasztrófát, sem Hagyó Miklóst nem dugta áristomba az elfogult magyar bíróság. Tűrhetetlen!

Ezért aztán a Fidesz bizottsági vitát kezdeményez, amire – szó szerint kell idéznem az MTI közleményt: Ha szükséges, a parlamenti bizottságban lefolytatandó vitára meghívják az igazságszolgáltatás vezetőit, és szólt arról is, hogy törvénymódosításra is sor kerülhet.”

Értjük, ugye? Ha szükséges. De hát miért lenne szükséges, kérdem én az egyszerű agyammal. Francot se érdeklik a szakmai szempontok! Ne változtasson már a Fidesz az eddig jól bevált technikán, hogy senkit meg nem kérdezve módosítanak keresztül-kasul mindent, aztán majd lesz valami. Szakembereket pláne távol kell tartani az ilyesmitől, mert csak bezevarnak a jól átgondolt koncepcióba!

A koncepció pedig az, ami eddig is: „Azt csinálunk, amit akarunk, ti meg bekaphatjátok!”

Meg kell változtatni a törvényt, ez nem is kérdés! Az összeset! Úgy kell, hogy majd a kormány megmondja a bíróknak, hogy milyen ítélet fog születni. Akár előre is. A kormánynak a Fidesz mondja meg, a Fidesznek Orbán Viktor. Ahogy az lenni szokott.

Én már eddig is csodálkoztam, hogy nem lép valamit a kormány. Sorra olyan ítéletek születtek, hogy csak na! Például Polt Péter legeslegfőbb ügyésznek sem adtak igazat legutóbb. Hát így hogyan működhetne normálisan egy ország? A bíróság talán az egyetlen, amit a Jóistennek sem sikerül irányítani, pedig lecserélték a fél bírói kart és mégsem. Ez tarthatatlan állapot, de majd most Németh Szilárd akár törvényt is módosít, csak a főnök fel ne idegesítse magát!

Még valami nagyon fontosat mondott Illetékes Szilárd:

„A Fidesz az igazságszolgáltatással kapcsolatban tiszteletben tartja „a bírói függetlenség liberális követelményét”, de az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus követelményeinek is érvényt kíván szerezni.”

Azért már nem is kapom fel a fejem, mert az ügyeletes kinyilakoztató képtelen különbséget tenni a párt és a kormány között. Mert akár meg is kérdezhetném, hogy ki a faszt érdekel, mi baja van a Fidesznek? Én speciel nem vagyok tagja, ívesen teszek a bánatukra. De nem kérdezem, mert egyrészt Szilárd a kérdést sem értené, másrészt meg már régen összemosták Orbánt, a Fideszt és a kormányt. Három az egyben, mint a semmire nem jó sampon.

Szóval nem firtatom ezt a kérdést, de arra azért marhára kíváncsi lennék, mióta liberális követelmény a bírói függetlenség? Amennyiben mégis így lenne, akkor már az ókori rómaiak is liberálisok voltak? Ha igen, akkor lehetséges, hogy mégis működik ez a liberalizmus-mumus, nem? Egyébként én úgy tudom, a bírói függetlenség általános dolog a jogrendben. Igaz, diktatúrákban nem annyira szokásos.

Amire még ennél is jobban lázas izgalomba jöttem – és most újra ideidézem Németh Szilárd szavait:

 „Az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus követelményeinek is érvényt kíván szerezni „(a Fidesz)

Na végre! Eddig nem mertem szólni, de most, hogy Németh úr is forszírozni kezdte, előhozakodnék én is a kérdéseimmel. Mármint átláthatóság- és elszámoltathatóságügyileg. Hol kezdjem? Olyan izgatott vagyok!

  • hogy kapcsolódjak a témához: a vörösiszap-károsultaknak társadalmilag összedobott pénzzel elszámolt már a kormány? Vagy a Fidesz, nekem mindegy is.
  • állami földek bérbe-, majd eladása. Különös tekintettel arra, hogy a háromnegyed részét NEM helyben élő gazdák nyerték el
  • az összes mutyi – trafiktól a nyelvoktatásig
  • az összes politikus és rokonságának vagyonosodása
  • az összes államosítás
  • az önkormányzatok, óvodák, iskolák fideszesítése
  • a sport szakágak fideszesítése
  • a közmédia fideszsítése
  • a Nemzeti Bank fideszesítése
  • a kultóra, művészet, filmipar fideszesítése
  • az oktatás, egészségügy, szociális háló szétbarmolása
  • a közpénzek átláthatatlan elköltése
  • a nyugdíjvagyon
  • az uniós források átcsatornázása
  • a gazdasági fejlődés hiánya
  • a szegények számának növekedésével párhuzamosan gazdagodó elit réteg vagyonának pontos forrása
  • az egyház és az állam összemosása
  • a polgári jogok felszámolása

Képtelenség minden kérdést felsorolni, de majd biztosan lesznek még ötletei másoknak is. A végére már csak néhány kicsi kérdésem maradt:

Tudjuk már, mi lett Welsz Tamással? Hogy halt meg, miért halt meg, miben volt bűnös?

A Váradi Andrást elgázoló agg úrral mi történt? Jól tudom, hogy időközben elhunyt? Az kiderült, ki volt a hibás a balesetben?

Azzal a két (vagy három) illetővel mi a helyzet, akik Orbán Viktor miniszterelnök urat akarták megmerényelni?

Sok kérdésem van még, de nem vagyok telhetetlen. Az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus eszméjétől áthatva várom a válaszokat!

Addig is: maradok tiszteletlen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.