November 19,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A kormány keresztény micsodája

Őszintén meghatódtam, amikor olvastam ártunk és ormányunk friss (ebben az ügyben körülbelül huszadik) bejelentését, miszerint a családok gazdasági megerősítése az ő céljuk. És mennyire igaz, hogy ez lenne a helyes cél! Kár, hogy ebben a rövid kis “mi vagyunk a faszagyerekek” típusú pártreklámban több a csúsztatás, mint egy olvadásnak indult tehénlegelőn, ahol változatosan sikamlik a szittya szandál a jég alól frissiben előkerült tehén- és turulszaron.

Eleve sem értem és soha nem fogom megérteni, mi a búbánatos francért kell állandóan melldöngetve hirdetni a kormánypárt (pontosabban az állam=kormány=Fidesz=miniszterelnök és ezek tetszés – és aktuális érdek szerinti – variációi) minden apró rezdülését. Nem az a dolga egy kormánynak (államnak, kormánypártnak, miniszterelnöknek), hogy az ország érdekében dolgozzon? Nem azért van ott? Olyan ez az egész, mintha egy apányi korba serdült gyerek minden alkalommal üvöltve kiáltaná világgá: sikerült a bilibe kakilni! Nem ment mellé!

Hát hurrá.

A nemes szándék – a családok erősítése – az egyetlen értékelhető mondat az egész közleményben, és ez az igazán nagy baj. A hazugságokkal, csúsztatásokkal és torzításokkal túlzsúfolt propagandaszöveg legfeljebb annak hihető, aki nem érintett a kérdésben, ellenben lelkesen jár templomba és békemenetre. Felváltva. A kettő között pedig a fideszmédiát falja nagykanállal.

Mindenki másnak minimum bosszantó (most éppen) Rétvári Bence interpretálásában a Lakiteleki Népfőiskolán előadott hülyeség-cunami.

“Egy keresztény értékrendű kormány értékrendjével nem férhet össze, hogy a több gyermek vállalása a család elszegényedését jelentse.” – mondta Rétvári az ő szájával.

Szerintem meg egy kormány ne legyen keresztény értékrendű, mivel a középkor már régebben elmúlt. Egy kormány legyen szociálisan érzékeny, pártatlan, a piaci-közgazdasági folyamatokban jártas, racionális szemléletű és főleg szakértőkből álljon. A keresztényi micsodájukat kormányon kívül, otthon, szabadidejükben, a templomban lesznek kedvesek gyakorolni.

“Az államnak – sok brüsszeli bürokrata véleményével szemben – nem az a feladata, hogy megváltoztassa a családok definícióját, hanem hogy védje és támogassa a családokat.” – hát ja! Erre akkor is gondolni kellett volna, amikor voltak kedvesek átdefiniálni a család fogalmát, kizárva abból a nem házasságban élő, de családként működő egységeket és ezt még bele is vésték a gránitszilárdságú alapförmedvénybe.

Rétvári Bence fontosnak nevezte, hogy a lakosság négyötöde támogatja a csokot, a 40 év felettieknél az áfacsökkentés támogatása 95 százalékos. Az államtitkár szerint mindenkinek szeretnének segíteni, aki gyermeket vállal és dolgozik.

Nekem meg az lenne a kérdésem: ki és hol végezte el ezt a közvélemény kutatást? Rétvári úr megkérdezte a parlamenti folyosón bóklászó kormánypárti képviselőket? Azt el is hiszem, hogy ők támogatják, mert kinek ne jönne jól ajándék tízmillió? Esetleg G. Fodor Gábor századvéges munkálkodása járt ilyen eredménnyel? Két – Munkanélküli Habony Árpád lapjába írt – mocskolódás között pármilliárdért sikerült csinálni egy ötszáz évre titkosított közvéleménykutatást?

Merthogy normális ember nem feltétlenül tapsikol ennek a hülyeségnek akkor sem, ha egyébként végtelenül demagóg és orrfacsaróan megható. Ugyanis ezzel is az a baj, ami a kormány szinte összes intézkedésével. Az elképzelés jó, a kivitelezés viszont már csak nekik jó, ellenben mindenki másnak káros. A legszebb benne, hogy mindenki más fizeti és nem a kormány.

Az otthonteremtést támogatni fontos. Csak éppen ezt az tudja igénybe venni, praktikusan az jut hozzá az ajándék tízmillióhoz, akinek nincs rá szüksége, valamint eleve van másik tíz, vagy húszmilliója új lakás építéséhez. Jó továbbá a kivitelelzőknek és itt lehet találgatni, hány kormányközeli vállalkozó biznisze pörög majd fel ebből a pénzből. Amely pénzt egyébként mi fogjuk összedobni. Az is, aki nem fér hozzá ehhez a támogatási formához, amit én például nem is értem, hogy miért kedvezménynek nevezünk, amikor nem kedvezmény.

Megint lesznek szép számok, melldöngetés, hogy lámcsak: hogy pörög az építőipar! Közben a kevésbé tehetős családok közül nagyon kevesen jutnak hozzá, de ennél sokkal nagyobb problémának látom azt, hogy a röghözkötést erősíti. Aki nem áll nagyon stabil lábakon (na, ki jutott eszembe véletlenül?) és felveszi a támogatást, netán a kedvezményes hitelt, az oda van betonozva élete végéig. Eladni nem tudja a frissiben épített lakást/házat, elköltözni ebből eredően nem tud olyan helyre, ahol jobb munkalehetőséget találna, egy esetlegesen megromlott házasságot sem nagyon tud felbontani és amennyiben nem születik meg a harmadik gyerek, vagy elveszíti a munkáját és nem képes törleszteni a hitelt, úgy neki reszeltek. Tehát ott fog ücsörögni a keresztény értékrendből eszkábált új vityillójában, helyhez kötve és ha nincs szerencséje, egy pocsék házasságba láncolva. De jó!

Lezsák Sándor is megszólalt a tájékoztató végén, hogy még nagyobb legyen a mi örömünk. Azt mondta:
“Az intézkedés megerősíti a családokat, erősíti a nemzettudatot. Reményét fejezte ki, hogy több, külföldön élő család dönt a mellett, hogy hazatér és igénybe veszi a csokot.”

Hogy a nemzettudat hogy a bánatba kerül bele ebbe is, azt én nem tudom. Lehetséges, hogy kötelező lesz a csok-osoknak minden reggel felvonni a ház elé telepített zászlórúdra a nemzeti lobogót. Aki a kedvezményes hitelt is felvette, annak pluszban az “ősi” székely zászlót is. Esetleg bele fogják vésni a gránitszilárdságúba azt is, hogy amennyiben a miniszterelnök külföldön tartózkodik, mindenki köteles félárbócra engedni a lobogókat.

A külföldön élő családokban nem igazán érdemes bízni, mint potenciális nemzetépítő-tényezőben. Néhány év alatt önerőből össze tudják rakni azt a pénzt, amiből kijön egy lakás/ház és még csak szaporodási kötelezettség, vagy népdaléneklési elvárás sincs, de akár kereszténynek sem kell lenniük hozzá. Az igaz viszont, hogy valószínűleg át fogják gondolni ezek a családok, akarnak-e egy álkeresztény féldiktatúrában élni röhejes fizetésért, ámde helyhez kötve, vagy inkább egy – bármilyen – demokráciában képzelik el a jövőjüket. Aki teheti, nem fogja leláncolni, kiszolgáltatottá tenni magát, hogy lépten-nyomon a képébe dörgöljék, ki volt az a nagylelkű, akitől segítséget kapott és kinek kell hálásnak lennie. Pláne nem egy olyan országban, ahol nem működik a gazdaság, a bérek szomáliai, az árak svájci, a demokratikus jogok pedig észak-koreai nívón száguldanak.

Engem speciel kicsit sem tölt el jó érzéssel az, hogy a pénzemért a képembe hazudik szeretett ártunk és ormányunk, kényszeresen fényezi magát úton útfélen (szintén az én kontómra) és még finanszírozhatom is az újabb agyament baromságot, amit a nemzeti-demagóg-turulszaros imázsépítés keretében ki bírtak nyomni magukból hirtelen.

Végül a pénzemért majd tapsikolhatok, hogy megint milyen jól járt valaki – és itt majd sorolhatjuk az ismert (vagy még nem ismert) neveket. Mint mindig.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.