December 16,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Viktor, baj van

Kedves Viktor!

Most van időm írni, mert nem kaptam közmunkát erre a hónapra. Itthon ülök a hokedlin és azon agyalok, hogy fogjuk túlélni a telet. Mert pénz nélkül marhára nehéz ám ételt venni, meg befizetni a számlákat. Szerencsére fűteni van mivel, mert mióta csökkentetted a rezsit, sokkal jobb. Igaz, hogy eddig is fával fűtöttünk, ha volt rá pénz, most meg papírral. Tudod, milyen jó ötlet az a sok reklámújság, meg a konzultáció, amiket küldeni szoktál? Akár egy napig is meleg van tőle a konyhában. Az asszony bedurrantja a sparheltet, még egy rántottleves is megfő, ha van itthon egy kis liszt meg zsír.

Azt olvasom itt, a neten, hogy Mongóliába mész. Vagy már mentél, ezt nem tudom. Te barátom, az nagyon messze van ám! Nem kerül sokba az út? Mert mi a városba is jó, ha havonta egyszer be tudunk buszozni az asszonnyal, olyan drága a jegy. Pedig az csak 20 kilométerre van, Mongólia meg biztosan messzebb. Mi a franc van ott, hogy oda kellett menned? Azt is mondta a kocsmáros Józsi, hogy adsz nekik 25 millió dollárt. Ezt én nem hiszem el, mert miért adnál, amikor nekünk sincs. Ezt konkrétan tudom, mert amikor ledőlt az iskola kéménye, mondta a polgármester úr, hogy nincs pénz megjavítani. Tiszta szerencse, hogy már amúgy sincsenek ott gyerekek, mert befagyna a…majdnem csúnyát mondtam, pedig azt ilyen nagy embernek, mint amilyen Te lettél, nem szabad mondani. Szóval nem mondok.

Meg aztán a szomszéd Marinéni is sírdogál pár napja, mert eddig jött hozzá naponta egy gondozó és segített neki mosakodni, meg havonta kiváltani a gyógyszereit, most meg már nem jön, mert nincs rá pénz. Nem azt mondom, segítünk mi egymáson itt, falun. Az asszony rá szokott nézni az öregasszonyra, ami jó is, mert a múltkor az udvari budin ült vagy négy órát. Eldőlt a botja és nem bírt felállni szegény. Majdnem megfagyott, de szerencsére időben megtaláltuk.

Szóval összetartó népek vagyunk mi itt, de pénz az nincs. Meg munka se, még közmunka se. Az meg elég nagy baj, mert falun is éhen lehet halni, itt se fán terem az étel. Ezért gondolom, hogy nem adnál te pénzt a mongoloknak, amikor itthon is lenne helye annak a 25 milliónak, ami dollárban ennyi. Azt mondta a Józsi, hogy ezt még be kell szorozni 290-el és az annyi forint, de én ezt se hiszem. Sok pénz ez forintban is, de annyi pénz, amennyit a Józsi kiszámolt nincs is összesen sehol.

Nagy nálunk a baj Viktor barátom, jó lenne, ha segítenél. Képzeld el, már egy fiatal se maradt a faluban. Nemcsak hogy a faluban nincs maradásuk, de még az országban se. Mennek ezek külföldre, itt meg sírnak az asszonyok. Mást se hallani, csak vernyákolást reggeltől estig. Amúgy se túl szép látvány némelyik, de ha a bőgéstől dagadt és piros a szemük, az egyenesen ijesztő. Zúgolódnak is, hogy miért nincs itt munka, mert akkor maradnának a gyerekek és ők unokázhatnának.

De hát ilyen az élet, mit lehet csinálni? A lényeg az, hogy mi maradunk. Nem is tudunk mást csinálni, mert pénzünk sincs még a városba bemenni se, nemhogy repülőjegyre. Meg hát itt a ház, azt csak nem köthetjük a hátunkra? Eladni nem lehet, mert nincs, aki megvenné. Pedig a fél falu üresen áll. Voltak itt városi házaspárok, hogy ők vennének házat, mert olcsó és a kertben meg is termelnék az élelmet, a gyerekeknek is jobb lenne a friss levegőn futkosni. Aztán meg nem jöttek, mert csak új házra adtok támogatást, használtra nem. Vagyhát használtra is, de abból még a kilincseket se lehetne kicserélni, nemhogy a huzatos ablakokat. Úgyhogy inkább vesznek majd a város szélén valami új házat. Mi meg itt elöregszünk és lassan kipusztulunk.

Amúgy szó szerint is, mert orvos sincs, meg patika se. Itt már csak az megy orvoshoz, akit a mentő visz. Ha valamelyik falubeli el talál csúszni a jégen és eltöri a lábát, a mentő még ki se ért a falutábláig, már kezdi a rokonság szervezni a temetést. Onnan már kevesen jönnek ki a maguk lábán, főleg az öregek. Képzeld Viktor, a múltkor is mi történt! Biztosan emlékszel az Imrére, aki a falu szélén lakott. Dinnyecsősz volt, ameddig volt dinnye, meg föld a falu mellett. Illetve föld most is van, csak valami városi fogorvos megvette az összeset errefelé, a sánta Kovács fel is kötötte magát az istállóban, a birkák között. Mert ő nem tudott venni földet – mondjuk pénze se volt sose – aztán most nem tud enni adni a birkáinak. Úgy volt vele, ha már pusztulniuk kell, megy ő is velük. Tán azt gondolhatta, a túlvilágon majd kap földet és legeltetheti őket tovább. Na és a felesége találta meg a kötélen lógva. Két napja volt a temetés.

De nem erről akartam beszélni, hanem az Imréről. Öreg már az is, mint az országút. Eddig a lánya ápolta egy kicsi pénzért, amit kapott ápolási díjat. De már azt sem kap, mert te azt mondtad, hogy nem futja rá. Az önkormányzat meg nem tud adni, de hát miből is adna? Szóval az Imre lánya be kell járjon a városba dolgozni, hogy éhen ne haljanak, mert az öregnek is alig egy kis nyugdíja van, azt is támogatni kell. Ameddig az Ilus dolgozott, Imre összetörte magát. Fel akart menni a padlásra, de leesett a létráról. Eltörte a karját, jajveszékelt, mint a hétfene. Hívtuk a mentőt, de az is beletelt vagy öt órába, mire kiért. Fájdalomcsillapítónk meg nekünk sincs, hogy tudtunk volna adni Imrének. De ez a szerencsétlen csak óbégatott, hogy így fáj, meg úgy fáj. Adtunk neki jóféle házi szilvapálinkát, hogy ne szenvedjen annyira. Meg is nyugodott tőle, mire kiért a mentő, már aludt, mint a bunda.

A polgármester telefonált az Ilus munkahelyére, hogy haza se jöjjön műszak után, hanem egyenest mehet a kórházba. Már biztos begipszelték az öreget, tán jöhet is haza. Vártuk is az esti busznál (tudod, itt reggel, meg este van egy busz), még egy gurulós széket is szereztünk, hátha kelleni fog.

Hát bizony kellett is. Te Viktor, te olyat még nem láttál! Imrét négyen hoztuk le a buszról, pedig nem volt azzal semmi baj még egy nappal előbb se. Úgy lapátolta az még a havat, mint a borz. Több esze volt, mont a kocsmárosnak, az pedig nagy szó! Most meg egy trottyadt vénséget cipeltünk ki a buszból. Hallod, még a nyála is folyt, be is kakált! A lánya úgy bőgött, alig bírta elmondani, hogy mi történt. Azért csak kiszedtük belőle végül. A mentők leadták a kórházba, ott meg se nézték, mi a baja (pedig el volt törve a karja csórinak), be se gipszelték, hanem vitték a demenciára, vagy hova. Ott meg ébredezni kezdett, mert fájhatott neki a karja és már nem hatott a pálinka se, nyöszörgött, jajgatott. Mire elmondhatta volna, mi a kínja, úgy telitömték nyugtatóval, hogy világát se tudta.

Mire az Ilus beért, már ott folyatta a nyálát bepelenkázva a kórterem sarkában. Azt mondta a nővér, hogy már nagyon öreg és szenilis az öreg, nem sok van neki hátra. Ilus kérdezte, hogy orvos látta-e, de kiderült, hogy még nem látta, mert nem volt rá ideje a doktornak. Szerencsére nem kell ezt a lányt félteni, csapott olyan patáliát, hogy zengett bele a kórház. Egyből vitték röntgenre is az Imrét, be is gipszelték, aztán a lány saját felelősségére kihozta a kórházból. Már jól van az öreg, de nem sokon múlott.

Szóval hogy azért mondom én itt a többieknek a kocsmában: nem létezik, hogy a Viktor annyi pénzt költene utazgatásra, aztán a mongoloknak, meg az Öreg Isten tudja kiknek adna pénzt akkor, mikor arra se telik, hogy a sajátjain segítsen.

Ugye, igazam van, Viktor?

Majd írok hamarosan, csak most megélezem a kapát.

Hátha kelleni fog nemsokára.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.