November 19,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Csúszunk bele a szarba

Sándor Mária, a feketeruhás ápolónő társaival Komlón tartott fórumot kedden. Úgy tudjuk, A Mi időnk “forradalmi hírportál” újságírója és az Európai Baloldal pécsi és baranyai elnökségi tagjai felháborodottan, sértetten távoztak az eseményről. Mint kiderült azért, mert a fekete ruhás ápolók egészségügyi fórumát két jobbikos politikus moderálta.

Azóta Sándor Máriát folyamatosan szedi darabokra az internet toleráns, liberális, megértő és elfogadó fele. Mert aki a Jobbikkal cimborál, az az ördöggel cimborál, máglyára vele. Sándor Máriával nem lehet egy helyiségben tartózkodni, mert abban a helyiségben jobbikosok is vannak. Nem állhatunk be Sándor Mária mögé, mert Sándor Mária mögé a Jobbik is beállt. Kilógó csővel fekszünk az intenzív osztályon, de dögöljünk meg inkább, dögöljön meg az egész ország is, mert vannak jobbikosok benne.

Sándor Mária közben egyre fáradtabban kiáltja bele a szép magyar pusztába a szavait. Hogy számára az egészségügy nem pártpolitikai, de nemzeti ügy. Hogy számára nincs jobb, nincs bal, hogy a halál nem olyan nagyvonalú, hogy mérlegelje, ki melyik oldalon áll. Hogy a beteget ő nem pártállása alapján látja el, vagy sem. Most mégis mindenki jobban tudja Sándor Máriánál, hogy mi a helyes, mi az elfogadható és mi a vállalhatatlan.

Mert a politikai lövészárkok hatszáz dioptriás szemüvegén keresztül szemlélődő fotelforradalmárok országában nem ügyek vannak, hanem hovatartozások. A náci Jobbik a baj, nem az, hogy nem akadt más demokratikus párt vagy szervezet, aki mögé állt volna. De, akadt, csak aztán kifújt a történet, kihunyt a lelkesedés. Sándor Máriához hasonlóan én sem leszek népszerű azért, amit mondok. Én pedig azt mondom, hogy ezért érdemeljük meg, hogy megrohadjunk. Sárral teli kézzel, gyűlölettől eltorzult arccal forgatjuk a szemünket a soha semmilyen körülmények között nem vállalható nácikon, miközben hallgatólagos beleegyezésünkkel a mindannyiunkat érintő egészségügyet véreztetik ki éppen. Sándor Mária pedig egy idióta, aki ennek a pártnak elfogadta a meghívását, sőt. Ő maga is náci. Fújj.

Sándor Mária Komlón (fotó: Sándor Mária Facebook-oldala)

A tévé előtt kényelmesen vegetáló, gondolkodást sem igénylő önfelszámolás állapotába került okoskodók országában hörögve vicsorgunk arra, aki mindenféle pártacsarkodáson felülemelkedve kiáll az ügyért. Mocskolódunk. Hozzátenni lusták vagyunk, de legalább elvárunk. Mi jobban tudjuk. Mindenkinél mindent jobban tudunk, most főleg Sándor Máriánál. Aki velünk ellentétben 16 órákat görnyedt betegágyak mellett minimálbérért. Ő belülről látja azt, amivel kapcsolatban mi kívülről okoskodunk. Velünk ellentétben Sándor Máriának elege lett a megaláztatásból és cselekedni próbál. Mi pedig – mert csendben maradni nem tudunk, cselekedni pedig nem vagyunk hajlandóak – belerúgunk. A tolerancia és a liberalizmus szellemében. Ha nem tudunk melléállni, akkor a legkézenfekvőbb felrúgni. Mint László Petra a megélhetési bevándorlót.

Nem örülnék neki, ha a Sándor Máriával egy asztalnál ülő Rig Lajos jobbikos politikus szembejönne velem egy sötét sikátorban. Vagy egy másik. Vagy egy harmadik. Nem vagyok boldog tőle, hogy a Jobbik a második legerősebb párt Magyarországon, mint ahogy attól sem, hogy a legerősebb ellenzéki párt is egyben. A mi közös szégyenünk, hogy tetszik vagy nem, e párt mögött is állnak emberek, akik ugyanúgy kórházi ellátásra szorulnak, akik ugyanúgy ennek az országnak a polgárai, mint Gyurcsány Ferenc nagynénje, vagy Kunhalmi Ágnes nagymamája. Ezért aztán ez most nem az álságos szemforgatás ideje, még akkor sem, ha semmiféle értékközösséget nem vállalhatunk ezzel a szélsőséges politikai entitással.

Sándor Mária okán itt most nem a politika a lényeg, hanem az önszerveződés. Az, hogy ne rúghassanak pofán minden egyes civil kezdeményezést, hogy ne tudják a seggünk alól kilopni az ország utolsó sarokköveit, mert mi közben elfordítjuk a fejünket és erkölcsileg fanyalgunk. És amíg mi Sándor Máriát karaktergyilkoljuk éppen, sértődötten elvonulunk, személyeskedünk, megpróbáljuk lejáratni, nem értjük az elkeseredését, de bőszen kioktatjuk arról, hogy mit szabad neki és mit nem, az elmondott szavait magasról leszarjuk. Nem érdekel, hogy mit mond, de fontos, hogy melyik oldalra lehet beszorítani, ellehetetleníteni, hitelteleníteni, elhallgattatni lehetőleg.

A magát baloldalinak és demokratikus elveket vallónak tartó hírportál jelen esetben totálisan fölöslegesen és szánalmasan kirekesztő magatartása (amelynek egyenes következménye a közvélemény hiszterizálása lett) – tetszettek volna európai baloldaliakként lehetőséget biztosítani az ápolóknak a megszólalásra – semmivel sem károsabb az ÜGYRE nézve, mint a Jobbik nácizmusa. A politikai érdek és önérdek vizionálása helyett arról kellene beszélni, mindazért kellene tenni valamit, ami az egész társadalmat húsba vágóan értinti, és aminek a szőnyeg alá söprése nagyságrendekkel nagyobb tragédiákat fog okozni (vagy okoz már most) mint az, hogy Sándor Mária leült egy asztalhoz két másik emberrel jobbikos politikussal.

Háziorvos-, gyermekorvos-hiány, kimerültség, fásultság, 200 feletti ledolgozott óraszám, áldatlan munkakörülmények, nevetséges bérezés, hiányzó motiváció, pályaelhagyás, összeomlás. És akkor jövünk mi, az igazi demokraták, és eldöntjük, hogy kinek mit kellene, mit szabad és főleg kivel szabad. Nem tudunk róla, de ezzel pontosan azoknak a szekerét toljuk, akiknek érdeke, hogy Sándor Mária megosztó személyiséggé váljon és hiteltelenné az általa képviselt ÜGY vonatkozásában. Ha ez volt a cél, minden bizonnyal összejött. Mert mi ilyenek voltunk. Ilyenek maradtunk.

A köz ügyét felvállalókat időben gyomorszájon rúgjuk, mert mi jobban tudjuk, mi az erkölcsileg támogatandó. Ott a fejünkben a vasfüggöny. A korlátoltság, elvakultság kútmély sötétség áthatolhatatlan fala. Süllyedünk a szarba. Oda, ahonnan azok jönnek. Azok, akiket elítélünk azért, mert ugyanúgy gyűlölködnek, ahogy mi most. Ahelyett, hogy erőt merítenénk Sándor Máriákból, és egy emberként állnánk mögötte, hörgünk, vicsorítunk, dobáljuk a sarat és nincs kezünk szabad, mi megfoghatná Sándor Máriák kezét.

Csúszunk bele a szarba. Abba a szarba, ami nem válogat. Pártállástól függetlenül elnyel mindenkit.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.