Oligarcha a kirakatban

Fotó: Oregongal Fotó: Oregongal

Időnként jókat vitatkozunk a szerkesztőségben, mert miért is ne lenne más a véleményünk bizonyos dolgokról? Szerencsére nincs megkötés, sem kötelező miheztartás, legfeljeb összetartás. Az egyik ilyen egyet-nem-értési pont az, hogy oligarchánk-e nekünk Mészáros Lőrinc, vagy nem oligarchánk? Van, aki szerint feltétlenül, bár bizonyos kitételekkel, szerintem pedig biztosan nem. El is mondom, miért gondolom így.

A szó jelentése a mai szóhasználatban:  államhatalomtól jelentős mértékben független, nagy hatalmú üzletember, milliárdos. Márpedig Mészáros Lőrinc szerintem nem ilyen, ő aztán nem független – ha nem is az államhatalomtól, hanem annak birtokosától – hanem nagyon is függő viszonyban van. Politikai befolyása nulla. Simicska Lajos sokkal inkább tartozhat ebbe a kategóriába, de ugye most nem ő a vita tárgya, hanem a mi Lőrincünk. Akiről nehéz elképzelni, hogy agyafúrt módon igyekszik politikai befolyást szerezni. A magam részéről még az is komoly nehézségekbe ütközik, hogy lehunyt szemmel magam elé képzeljem azt a jelenetet, amikor az interneten keresztül tanulmányozza a különféle pályázati lehetőségeket, fejben összerakja az üzleti modellt, majd megírja a pályázatot, vagy megbízza ezzel a szakembereket. Az ő sikerének titka valószínűleg nem a páratlan üzleti érzék, az ehhez kapcsolódó pengeéles ész, de még csak nem is a hihetetlen szerencse. Az ő titka egészen másban rejlik véleményem szerint.

Éppen abban, hogy a fent felsorolt képességeknek nincs birtokában. Ezért aztán élvezi a nyakába szakadt sikert, nyugodtan alszik és nem töpreng, főként nem kérdezősködik.

Ha jól belegondolok, nálunk egy ideje éppen oligarcha-ellenes háború zajlik, nem pedig az oligarchia kiépítése. Az oligarcha veszélyes jószág, mert hajlamos önállósodni és egy idő után képes azt gondolni, hogy egyedül is megáll a lábán. Elkezd esetleg belepofázni a nagyok dolgába, véleménye van, netalán többet akar annál, ami addig elég volt neki.

Sokkal jobb választás egy szerencsés gázszerelő, műkörmös, fodrász, fogorvos, akárki, aki örül a nem várt sikernek és megelégszik azzal, ami neki jut. A végén.

A jól látható, kifejezetten kirakatba pakolt gázszerelőnél engem például nagyságrendekkel jobban aggasztanak azok, akiket nem látok. Mert hogy vannak ilyenek, az teljesen biztos. Nem is kevesen és nem egy a szomszédjuk.

Gondoljunk csak bele, hogy az elméletileg átlátható bérezésű közhivatalnokok közül hányan lettek milliárdosok! Nem, nem milliomosok, az akárki lehet, még egy fitneszedző is. Milliárdosokról beszélek. Emlékezzünk csak vissza, mennyi ingó és ingatlanvagyon nőtt ki a földből. Olyan vagyonok, amelyek eredete legalábbis kérdéses. Vagy nem is kérdéses.

Ez sok embert igényel és ezeket az emberkeket mi nem látjuk, nem ismerjük. Én ezt sokkal ijesztőbbnek találom, mint azt a néhány embert, akit viszont ismerünk. Ők csak csalik. Rájuk figyel a média, a közvélemény, mindenki. A többiekre, az igazán lényegesekre nem figyelünk, nem is tudunk róluk. Ők árnyékban maradnak, csendben teszik a dolgukat. A csalik szintén teszik a dolgukat: magukra vonják a figyelmet. Ha valami csoda folytán bukta van, ők buknak. Látványosan, amilyen látványosan élték az életüket. Mi pedig elégedetten bólogatunk majd, hogy lám csak: a rossz elnyeri méltó büntetését.

Pedig erről szó sincs.