December 14,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Dögrováson

A hideg ellenére forrósodik a helyzet az egészségügyben. Éppen ideje volt. Pontosabban évtizedek óta ideje lenne, de jobb későn, mint soha.

Az egymást követő kormányok egyike sem mert, de nem is akart lényegében hozzányúlni az egészségügyhöz. Illetve egy akart volna, de nem tudta megtenni, mert utcára vitte az embereket országunk jelenlegi megváltója. Tehát nem történt semmi.

Illetve történt: az egészségügy szétrothadt. A normális bérezés helyett hálapénzre épülő, szégyellt, de elfogadott rendszer betonba ágyazódott. Lassan természetessé vált az, hogy a beteg hozza a vécépapírt, aztán már a kötszert, gyógyszert is. Következő stáció, amikor már a lázmérőt és az elemet a vérnyomásmérőbe, az ollót és mindazokat a felszereléseket is a beteg viszi, amelyek nélkül gyakorlatilag az egészségügy az alapvető funkcióit sem képes ellátni, még hadikórház szinten sem.

Megkezdődött a szakképzett egészségügyi dolgozók elvándorlása. Az egészségügyi intézmények felújítására nem, vagy alig jut pénz. Omló vakolat, beázó tető, huzatos ablakok, télen fűtetlen, nyáron viszont izzásig felhevülő kórtermek, ehetetlen és minősíthetetlen koszt.

A mindenkori kormányok nem nyúltak a rendszerhez, mert annak átalakítása hosszas és kevéssé népszerű feladat. Nem lehet a következő választásra sikerként tálalni, hiszen nem csak smink és díszek kellenek, hanem mélyreható szerkezeti átalakítás.

Maradt a vergődés évről évre, az újratermelődő adósságok konszolidációja és a jelenlegi kormány sajátos elképzelése: évről-évre komoly összegek kivonása az ágazatból.

Mostanra érett meg a helyzet arra, hogy már az orvosoknak is elege legyen. Nem mindnek persze, mert a Magyar Orvosi Kamara továbbra is elfogadhatónak látja a helyzetet. Jó nekik, ugyanis rajtuk kívül mindenki más tragikusnak találja. A betegek is, a betegek hozzátartozói, de az egészségügyben dolgozók is. Nővérek, ápolók, orvosok, rezidensek. Mindenki ordít, ahogy csak tud.

Balog Zoltán kenetteljesen mosolyog és nem aggódik. Nyilván neki nem kell szembesülnie a penészes falakkal, a háborúból itt maradt vaságyra terített roggyant matracokkal, a csorba tányérban elé lökött híg moslékkal. Valószínűleg neki nem kell lázmérőt és elemet vinnie, talán még vécépapí is van abban a mosdóban, ahová ő gyalog jár. Vélhetőleg – ha esetleg kórházba kerül – neki nem kell hónapokat várnia egy rutinvizsgálatra, műtétre és talán nem agyonhajszolt orvos vizsgálja meg, aki 48 órája nem aludt és folyik a könnye a kimerültségtől. Még azt is el tudom képzelni, hogy Balog Zoltán emberminiszter olyan nővérkéket lát ilyenkor, akiknek nincs olimpiai ötkarika a szemük alatt. Hálapénzt pedig egészen biztosan nem fogadnak el tőle.

De mi, többiek nem vagyunk ilyen szerencsések. Sem betegek, sem ápolók, sem mentősök, sem orvosok. Nagy a baj. Nem kicsit, nagyon.

Végre – talán – az egészségügyben dolgozók is kezdik megérteni, hogy a lapítás nem oldja meg a bajokat. Felemelik a hangjukat, mernek végre számonkérni a kormánytól.

Amit nem értek, bár tökéletesen jellemzi az országot és annak minden létező zugát, csoportját és egyenként minden tagját: miért külön teszik ezt?

Miért külön próbál elérni valamit az “1001 orvos hálapénz nélkül“, külön a rezidensek és külön a feketeruhás nővérek? Az orvosoknak zsenánt a nővérek mellé állni? A rezidensek mellé? Miért nem képesek ezen a megkövült hierarchián túllépve együttesen fellépni?

Félek, megint az fog történni, ami már annyiszor. A külön-külön elhangzó szavaknak nincs ereje, nincs súlya. A kormány felszalámizza (bár nem is kell szalámizni, önszalámizó nép vagyunk), lesöpri az asztalról a különböző csoportokat. Ahogy tette ezt a diákokkal, akik mellé nem álltak oda a tanárok. Vagy ahogy tette az egymásért kiállni képtelen bírákkal, közalkalmazottakkal, vállalkozókkal, mezőgazdaságból élőkkel, szolgáltatókkal, bankokkkal, sajtóval és még lehetne sorolni.

Ez a politikai elit nem ért semmi másból, csak az erőből. Erő pedig csak akkor van, ha az érintettek képesek együttesen fellépni, nem pedig külön-külön kuncsorogni egy kis alamizsnáért.

Azt már mondani sem merem, hogy amennyiben egységesen képes lenne fellépni minden érintett, akkor azok, akikről ez az egész ügy szól – a betegek és jövendőbeli betegek – is megértenék végre, hogy a panaszkodással és a közösségi oldalakra felposztolt képekkel omló vakolatról, földön alvó szülőkről, étel helyett feltálalt macisajtokról, sehová sem jutnak.

Többet érnek és érhetnek, érhetünk el, ha oda állunk, ahol már régen állnunk kellene.

Egymás mellé.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.