Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ne lopj, bar(át)om

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olvasom a 444-en, aztán pedig a Boston Globe-on a hírt: a patinás lap új kiszállítója nem tudta minden előfizetőhöz eljuttatni az újságot. Ezért a szerkesztőség felhívást tett közzé, az újságírók és a lap munkatársai pedig önként és nagy számban trappolnak az előfizetőkhöz, személyesen kézbesítve a sajtóterméket. A Twitteren közzétett rövid üzenetekben igyekeznek megnyugtatni az olvasókat. Visszük az újságot! Maradj velünk! – kérik a Boston Globe munkatársai. Mert az olvasó fontos.

Mert így korrekt. Nem tudom, nálunk megtörténhetne-e ilyesmi. Mármint nem az, hogy egy lap nem jut el az előfizetőkhöz, mert az simán. Hanem az, hogy a munkatársak bicajra kapva, saját kezükkel dobálnák be a lapot a postaládákba. Nehezen tudom elképzelni, bár persze kizárni sem fogom a lehetőségét.

A magyar sajtó kis része maradt meg papíralapúnak, döntő részben a virtuális térbe költözött. Így gyorsabb, pörgősebb és nem mellesleg olcsóbb. Ez bizony nagyon fontos, az olcsóság. Nem azért, hogy több pénz maradjon szerkesztőségi luxusbulikra, nem is azért, hogy a túlfizetett újságírók még magasabb fizetést kapjanak, de még csak azért sem, hogy maradjon pénz oknyomozó cikkekre.

Ha valaha volt is pénz ilyesmikre, esetleg még ma is akad bizonyos lapoknál, a többség a túlélésért küzd. Az internetes újságírás hozott jót is, amikor az olvasók egyszerűbben, gyorsabban és elképesztő bőségben válogathatnak a portálok között, de hozott rosszat is. Mégpedig ugyanaz a hátránya, mi az előnye. A gyorsaság, ami sokszor a források ellenőrzését sem teszi elvárássá. A bőség, ami rengeteg szemetet is sodor magával. A bulvárral nincs baj, mert ha van rá érdeklődés, akkor csinálni kell azt is. De valami minimális színvonal ott is szükséges lenne. Nem feltétlenül a témaválasztásban, mint inkább a magyar nyelv alapvető ismeretében, a helyesírás és a fogalmazás egy bizonyos szintjének megtartásában.

Az internet – miközben gazdagabbá és elérhetőbbé tette a különféle weboldalakat – átalakította az olvasói gondolkodást. Szinte észrevétlenül. Természetes lett az, hogy az internet-előfizetéssel együtt mindent megvásároltunk. Nem kell fizetni az oldalak tartalmáért, a gyakorta frissülő hírekért. Semmiért. Ameddig régebben természetes volt, hogy az újságosnál pénzért vesszük meg a lapokat, ma már természetes, hogy nem vesszük meg, hanem van. Nem szeretünk előfizetni, eleve nem szeretünk fizetni semmiért.

Közben egy weboldal létrehozása, a tárhely pénzbe kerül és a szerkesztőktől az újságíróig, a könyvelőig, az oldal karbantartójáig mindenki kénytelen fizetni a boltban, fodrásznál, buszon. Tehát pénzre van szükség ahhoz, hogy működjön az oldal. Ez a pénz származhat reklámbevételekből, ami a bulvár oldalaknak megoldás lehet, ám politikai témájú felületek nem kapnak reklámot. Illetve kapnak, amennyiben a kormánynak kedves módon tálalják a mondandójukat. Amennyiben még valamely – hatalomhoz közelálló – személy az adott lap tulajdonosa, esetleg maga a kormány – ezt hívjuk közösségi médiának viccesen – akkor van pénz.

Egyébként nincs. Akkor éhbérért dolgozó, alkalmilag koplaló újságírók vannak. Meggyőződésből, ingyen író betűvetők, tehetséges, de rossz oldalon álló szerzők, lelkes amatőrök vannak. Meg lelkesen és hitből működő oldalak, adományért könyörgő felhívásai vannak. És van még egy árnyoldala mindennek, ami messze túl (vagy alul) van a blogtól a gonzo-újságíráson keresztül a magas minőségű, igényes lapokig terjedő skálán.

Ez az árnyoldal az élősködők, a mások munkájából maguknak profitot kicsikarók, a „neten van, vihetem” mentalitású ügyeskedők hada. Kezdve a fizetés nélkül dolgoztatott „gyakornokokkal”, az „örülj, hogy megjelenhetsz” – ért dolgozó fotósokkal és folytatva az egyáltalán nem önkéntes adakozókkal.

A  Kolozsvári Szalonna és Hir-telen Beszólunk is ilyen – marhára nem önkéntes – donor, szinte a megalakulás óta. Egyre gyakrabban és egyre dühösebben tapasztaljuk, hogy hol itt, hol ott bukkannak fel az oldalunkról kimásolt cikkek. Újabban és meglehetősen rendszeresen a Hírhatár munkatársai/újságírói/szerkesztői – fogalmunk sincs, kicsodák – érzik nagyon velünk a közösséget. Ez a közösség részükről abból áll, hogy kérdezés és gátlás nélkül másolják át az oldalukra a cikkeinket, bátran belenyúlva akár fotócsere, de cím-átírás, vagy egyéb módosítás sem állítja meg a lelkesedésüket.

Mi pedig káromkodunk lelkesen, mert hiszen mi dolgozunk ezekkel a cikkekkel, egyedi tartalmat állítunk elő, a gondolatainkat öntjük szavakba, kora reggeltől késő estig ülünk a gép előtt. Aztán jön valaki – mondjuk a Hírhatár – és viszi. Csak így.

Jó lenne – és ami rajtunk múlik, igyekszünk is tenni érte, – ha változna valami. Ha nem más munkájából próbálna meg- és jól élni az, aki lusta dolgozni, ha az olvasóknak természetes lenne, hogy fizetnek azért, amit használnak, ha lenne annyi pénze a szerkesztőségeknek, hogy fizetni tudjanak az újságíróknak, fotósoknak. Ez nem a mi érdekünk, hanem minden oldal és minden olvasó elemi érdeke. Ha nem mozdul semmi ebbe az irányba, akkor a kattintásszámra hajtó legalja marad csak. Meg persze a közpénzen tartott kormánymédia.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.