Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Mi öl meg az idén? Fegyverkezik a hatóság, de az USA szeret minket

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olvasom én a Magyar Idők című orgánumban, hogy ők láttak a NAV oldalán egy felhívást. Bevallom, több órát szántam az ügyre, de nem leltem meg a hivatkozott oldalt. Nem a NAV oldalát, mert azt ügyesen megtaláltam és még egy „Üvegzseb” című rovat is beleötlött az én szemembe. Meg is nyitottam fürgén hogy lássam, mire költik a pénzemet. Nem láttam, mert az utolsó bejegyzés is több éves penészt visel.

Ha nem, hát nem. Sem az átláthatóság, sem a Magyar Idők által emlegetett felhívás nem lett meg, marad a másodlagos forrás. Eme forrás szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal roppantul szeretne beszerezni olyan apróságokat, mint például:

  • bilincs
  • géppisztolyhoz való állítható válltámasz
  • maroklőfegyverhez való lámpa
  • lövészszemüveg és hasonló, a sikeres munkavégzést segítő eszközök

A lap kérdésére az adóhatóság illetékese megnyugtatott mindenkit: nem a hatvanféle adót, járulékot, hozzájárulást és a tök tudja milyen néven beszedett sarcot békésen fizető álompolgárra akarnak ők vadászgatni, hanem a bűnözőkre. Mert például tavaly is találtak 1700 liter adózatlan gázolajat és majdnem 100 tő cannabist, amit fegyverrel kellett lefoglalniuk.

Bennem felmerült a kérdés: rendben, hogy a vadkendert fegyverrel kell letartóztatni, mert ellenáll, nade miért nem végzi ezt a szép feladatot a szintén (kurvasok) közpénzből fenntartott és már eleve bokától tokáig felfegyverzett TEK?

Aztán rájöttem a megfejtésre. A TEK nem ér rá, mert a miniszterelnök úr házát őrzik ők éjt nappallá téve. Hajdú János főtekes 2011 óta minden évben veszettül gyanakszik, hogy valami orv illető megnyírja a Cinege utcai rezidencia sövényét, vagy lezabálja a buxust, ezért azóta (2011 óta) minden évben meghosszabbítja az Orbán Viktor és családja otthonául szolgáló kulipintyó kiemelt védelmét. Leginkább akkor szoktak felkeményedni a fiúk, amikor valahol valaki tüntetni merészel, mert olyankor a környéket ügyesen lezárják, nehogy a cső és cselék az ablak alatt ordítozva megzavarja véletlenül népünk vezérét, amikor az a számítógép rejtelmeibe próbál belepillantani.

Gondolom, ha meccs van a felcsúti házi sportcsarnokban és a miniszterelnöki dinasztia a helyszínre vonul szotyolázni, akkor a magántek is vonul Felcsútra.

Nem baj, futja rá nekünk, hála istennek!

Ahogy futja a közel másfél milliárd (nettó) forint is, amit a Századvég Alapítvány vezette konzorciumnak fizetünk mi ki nemzetileg azért, hogy lobbizzanak érettünk az egyébként rothadó és hanyatlásnak indult USA-ban. Van is eredménye, mert Kumin Ferenc New York-i főkonzul azt nyilatkozta az InfoRádióban, hogy szebben beszélnek mostanában rólunk arrafelé.

Én meg azt sem tudtam, hogy nekünk ilyenünk is van. Mármint New York-i főkonzul. Azt tudtam, hogy Kumin Ferencünk van, mert még emlékszem rá abból az időből, amikor Sólyom László titkárnője volt, aztán vadul védeni kezdte a sokszor védhetetlent. 2002-2007 között tanított a Századvég Politikai Iskola néven futó valahol, ezt követően a Századvég Alapítvány vezető elemzője, 2012-től a kormány nemzetközi kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára, most meg főkonzul a távoli USA-ban és onnan örül annak, hogy a Századvég milyen ügyes másfél milliárd forintunkért cserébe.

És még csak másodika van, az is januárban!

Az a gyanúm, az idén sem az unalom fog megölni.

Ettől függetlenül, vagy pont ezért, minden kedves és kedvetlen olvasómnak üzenem: hajrá!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.