Október 15,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Két hópihe

Karácsony van. Újra. Kint már sötét minden, bent dió és fahéj illata terjeng.

Ott a fa is, a sarokban. Kicsi fa. Ahogy múlnak az évek, egyre kisebb. Talán egyszer már nem is lesz. Mert kettőnknek minek? Pedig ez butaság. Kell a fa és kell a szaloncukor, a fahéj illata, a bejgli. Kell kettőnknek is.

Régebben sokan ültünk asztalhoz karácsony este. A karácsony nekünk nem vallási ünnep, hanem az együttlét ünnepe. Az volt mindig, az ma is. Voltak gazdagabb és szűkösebb évek, de soha nem az ajándékról szólt ez a nap. Nem annak mérete, vagy a rá költött pénz mennyisége számított, ahogy most sem. Vacsora után körbeültünk egy illatgyertyát és kártyáztunk, beszélgettünk éjszakáig, olykor hajnalig. Volt valami varázslat ebben, valami misztikus csoda. A gyertya melege csapdába esett abban a körben, azt sem éreztük volna, ha körülöttünk hideg van és havazik. Ameddig valaki meg nem bontotta a kört, addig az az egy gyertya elég meleget adott.

Amint valamelyikünk felállt, elszökött a meleg. Az is fázni kezdett, aki felállt és azok is, akik maradtak a földön kuporogva. Akkor sem értettem, ma sem értem az okát, de így volt.

Így van ma is.

A gyermekeink felnőttek, élik a maguk életét. Ez a természetes, így kell lennie. Új körök alakulnak új gyertyák mellett és ez rendben van. Ma már azért izgulunk, hogy időben megérkezzenek a csomagok, ne törjön el semmi. Csak a lelkünk, egy kicsit. Mert jó lenne átölelni a gyerekeinket, érezni a testük melegét, a bőrük illatát. Emlékezni, hogy nem olyan régen még hogy ragyogott a kis arcuk, amikor meglátták a fát. Azok a csillogó tekintetek, az izgalomból ökölbe szorult kis mancsok, az önkéntelen, bájos mozdulatok. A közös nevetések, viták, nagy beszélgetések. Hiányzik. De felnőttek és messzire mentek, mert így hozta az élet.

Mégis gazdag ez a karácsony. Akkor is, ha csak kicsi fa áll a sarokban.

Tudom, hogy nem ilyenkor szokás rápillantani az elmúlt évre, de soha nem érdekelt, mikor mi illik. Most sem.

Szinte észre sem vettem, hogy új kör alakult. Nem is egy, több. Megismerhettem olyan embereket, akik észrevétlenül is nagyon fontosak lettek számomra. Barátokat találtam. Embereket, akik egyetlen kérő szóra ismeretlenül is összefogtak, ha kellett. Embereket a határokon belül és azon túl, akik nyújtották a kezüket, amikor szükség volt rá. Így tudtunk reményt adni több családnak, jövőt annak, aki már semmiben sem hitt. Meleg és fény van ebben a körben is, ahogy abban a régiben.

Itt ez a kis fa és gyönyörűbb, mint valaha.

Idén először két hópihe került az ágaira. Kézzel horgolt, meseszép hópihék. Hálából kaptam attól, akin segítettünk. Nem én, hanem közösen. A két hópihe sem engem illet, hanem mindannyiunkat. Aki részese volt, az tudja, miről beszélek.

Most én ezt a két hópihét adom ajándékba, osztom meg azokkal, akik ide ültek mellém, hogy együtt melegedjünk a gyertya lángjánál. Köszönöm nekik, hogy vannak és hogy olyanok, amilyenek. Akár ismerem őket személyesen, akár nem – fontosak számomra. Nem tudom, melyikük hogy tölti most ezeket az órákat, de szeretném, ha tudná: ha éppen egyedül van, akkor sincs egyedül. Egy kicsit ott vagyunk vele, ott ülök én is az asztalánál és ő az enyémnél.

Szépséges ünnepet kívánok hát mindenkinek – régi és új, személyes és soha nem látott barátomnak – és remélem, jövőre ismét leülünk egy percre.

Melegedni.

Fotó: Lázár Gergő

Fotó: Lázár Gergő

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.