December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A matolcsyzmus alapvetése és boldog karácsonyt nekünk

És még mindig nincs karácsony: aláállt, és egy bútorgyár hullott az ölébe Matolcsy Ádámnak, aki Matolcsy György MNB-vezér egyik fia. (A történethez nem tartozik közvetlenül, de azért ideírom: Matolcsy Máté Huba, a másik szépreményű sarj idén tavasszal, a jelenleg az MNB irányítása alatt álló MKB bankhoz került. Hozzáértése, szakmai tapasztalata alapján megkérdőjelezhetetlenül jó helyen van.)

Jelen történetet a 444.hu göngyölítette fel, röviden összefoglalom, mert a töltött káposzta és a bejgli illata már kezdi körbelengeni az életünket, nincs idő mindenre. Szóval az történt, hogy Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám megvette a tekintélyes múltra visszatekintő Balaton Bútorgyárat. Mindezt tette idősebb Matolcsy unokatestvére, Szemerey Tamás bankjának hiteléből. Amely bank a Matolcsy-féle Növekedési Hitelprogramon szedte meg magát. Ez úgy volt továbbá lehetséges, hogy Matolcsy Ádám kisebb cége bekebelezett egy nála tízszer nagyobb vállalatot. Ha nem volna aggályos, hogy Szemerey Tamás egyébként is “saját bankjával finanszírozza a saját érdekeltségébe tartozó (külföldi, cseh cégen keresztül tulajdonolt) cégét, ráadásul az unokatestvére által indított akciós hitelből”, akkor is tök jó, hogy Matolcsy Gyuri akciós hitelének kockázatát az állam, vagyishát a bőkezű adófizető polgárok vállalják, nem?

Apropó állami kockázat, dokumentálódás közben találtam, ez se kapcsolódik ide, dehogyis: Kunos Péter 1998. október 29. óta Baracskán tölti két évre szóló jogerős szabadságvesztését. Ő volt a vezérigazgatója az Agrobanknak, amely 10 milliárd forintnyi Egzisztencia-hitel nyújtásában vállalt szerepet. A hitelkonstrukció célja az volt, hogy a magyar vállalkozók is kikapirgálhassanak egy kevés gesztenyét a privatizáció kemencéjéből akkor, amikor az MDF-kormány alatt éppen erősen megcsappant a külföldi érdeklődés az eladásra ítélt állami javak iránt. Az E-hitelt kormányrendelet hívta életre, a hitelező maga az állam volt. Folyósítani a Nemzeti Bank folyósította, azaz az E-hitelből privatizált cégek vételárát a Nemzeti Banktól hívhatta le az eladó állami vagyonkezelő. Az Agrobank a szó szűkebb értelmében maga hitelt nem nyújtott, csupán garanciát vállalt a visszafizetésre. Ha a frissen privatizált cég véletlenül megbukott volna, akkor az Agrobank köhögte volna vissza a hitelt. Ha sok ilyen cég bukik meg, az Agrobanknak annyi. Mint ismeretes, a konstrukció vége az lett, hogy a bank elnökét, Kovács Mihályt és vezérigazgatóját, Kunos Pétert elmeszelték. (Magyar Narancs – 1999/15 : Az Agrobank-ügy harmadszor – Az utolsó ítélet előtt)

Kell ennél nemesebb példa a férfiúi princípium beteljesítésére? Aligha lehet csodálatosabb küldetése ennek a drága jó embernek, mint gondoskodni családja biztos lábakon állásáról. Végül is nem élnek egy háztartásban. Akkor mi a probléma? Hát semmi. A szeretet ünnepére, a finom falatokra (olvastam, hogy Magyarországon megszűnt a szegénység!) kalibrált ingerküszöbünkre és a pár napos nemzeti kollektív memóriára való tekintettel, nincs itt semmi látnivaló.

Nem panaszképpen mondom: borzalmasan unalmas már, hogy újabb és újabb családtagok neveihez kell hozzászokni. De ez már csak ilyen. Tehetséges barátok, haverok, testvérek, unokatestvérek, gyerekek, vők vezetik ezt az országot. Vagy ha nem is vezetik, ott állnak a saját lábukon, közel ahhoz a tűzhöz, ahol milliárdos döntéseket hoznak. Bármihez nyúlnak, arannyá válik a kezük alatt. És tényleg mind ott ülnek közel a tűzhöz.

Az asszony, Matolcsyné, akinek nyilván nem dolga, hogy többet keressen hites uránál, Balatonkarattya polgármestere. Matolcsy másik rokona, Matolcsy Szabolcs sikeres üzletember, akinek felesége, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere. (Véletlen egybeesés lehet, hogy pont itt, Kecskeméten épül a jegybank egyik alapítványának jóvoltából és 15 milliárd forintból Matolcsy egyik unortodox közgazdászképzője.) És akkor itt van még a banktulajdonos unokatestvér, aki a közösből finanszírozza magának a jót, illetve a két, stabil lábon álló ifjú, akik közül az egyiknek most karácsonyra bútorgyárat hozott az Angyalka.

Lánczi András óta tudjuk, hogy ami annak látszik, az valójában nem az: a korrupció gyakorlatilag nemzeti politika, azt pedig nem visszaszorítani kell, hanem ugrabugrálni és farkat csóválni neki, mert a hazai vállalatok, ugye. Nem a karácsony szentségébe akarok belerondítani, végül is teljesen logikusnak tartanám, hogy a következő 60 évben az összes minisztériumnak a Balaton Bútorgyártól kellene közbeszereznie a bőrfoteleket, és hát a várnegyedbe költözést sem lehet a véletlenre bízni.

Az önismétlés kockázatát vállalva mégis meg kell állapítanom: dermesztő ez az egész. Egyfelől az, hogy előbb-utóbb minden a kezükre kerül. Másfelől az, hogy a lenyúlások, eltulajdonítások, az irányított elosztások olyan szinten váltak a napi rutin részéve, hogy lassan már tényleg nem lesz hova hátrálni. Hozzászoktunk, hogy ez van. Hogy úgysem történik semmi. Hogy tudják, hogy pár nap múlva úgyis elfelejtjük. Ezért a közöny dermedésével egyenesen arányosan nő a cinizmus és az elfogadhatatlan léptéke ennek a szomorú rombolásnak.

Úgyhogy most nyújtsa fel a kezét, akinek a karácsonyfa alatt nem lesz egy egész bútorgyár! Amit a Jóisten sem ment meg attól, hogy stratégiai partnerévé váljon a kormánynak, hogy uniós pályázatokkal tömködjék ki, és egy szépen napon a magyar bútoripar Közgépe legyen, ahogy valahol valaki írta.

Hát igen, tulajdonképpen már karácsony van. Már megint nincs itt az ideje a gyújtogatásnak, a törésnek-zúzásnak. Ez van. Úgyhogy kívánjunk szívből jövő boldog karácsonyt minden régi, új és leendő hazai bútorgyár-tulajdonosnak! Megérdemlik. És mi is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.