Április 26,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Az internet liberális leánya és a nemzeti péniszverseny

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt gondoltam, a nemzet asztala (emlékszünk még rá egyáltalán?) funkció nélkül marad, amikor sokadszor is sikerült átfabrikálni a gránitszilárdságú micsodát, amit Szájer József honatya alkotott meg az ő kultikus iPad-jén. De az asztal új életre kelt, ha mindjárt csak az én fantázimban látható is ez a kép. Szerencsére.

Mert ott áll (a fantáziámban) ez a virtuális nemzeti asztal, amely egyre tágul, mint bizonyos lakások szoktak főúri körökben. Az asztalt körbeállják nemzetünk nagyjai – a miniszterelnök úrtól a házelnök úron át a magyar publicisztika felkent félistenéig (tiszteletem, Bayer úr!) – egyre többen és kidobják eme asztalkára férfiasságuk kézzelfogható jelét: Bebebeee! Az enyém nagyobb!

Ott nyüzsög, aki csak él és mozog, valamint érdeke fűződik ahhoz, hogy fényesebb legyen…a láncnál a kard…nem pont ezt akartam mondani, de mindegy. Tehát nagy a tülekedés, de szerencsére szorítanak helyet a fiúk egymásnak. Vagy egymásénak.

A legfrissebb gyöngyszem a péniszversenyen az a kiáltvány, amit Bayer Zsolt is azon nyomban a szívébe zárt és immáron együtt örvendenek ők. Értem én ezt, vagy legalább tolerálom.

Ameddig ezen férfiak kőbunkóval rohangálnak az erdőben, hogy az elejtett vadból maguknak kihasított cupákot hazavonszolják a barlangot sikáló asszonyuknak és bezsebeljék méltó jutalmukat, addig én csendesen elgondolkodom azon, mennyire szerencsés is vagyok.

Hiszen nem elég, hogy nőnek születtem, de képes vagyok használni az internetet, amennyire tudok, liberális vagyok, voltam már nem egy esetben főnökpicsa és ennek ellenére nekem még szabad volt gyereket szülnöm. Ezzel be is teljesíthettem volna a karrieremet, de az a helyzet, hogy az első néhány évet leszámítva egy gyermek nem igényli, hogy az anyja mellszőrébe kapaszkodva töltse a nap 24 óráját. Ezért aztán módomban volt tanulni, dolgozni és igen, célokat kitűzni és elérni azokat.

Mindez így elmondva is szörnyű, pedig akkor még nem beszéltem az én páromról. Aki pedig van nekem. Van neki válla, de nem mániája a gerendák hurcolása. Súgva árulom el: egy nyomorult villanykapcsolót sem tud kicserélni. Ezzel szemben soha nem panaszkodott arról, hogy porszívózás közben (amit enkezével végez, ha éppen ő jobban ráér, vagy jobban zavarja a kosz) beakadt volna a heréje a takarítóeszköz valamely alkatrészébe. Profi módon kezeli a mosogatógépet, majomügyességgel képes teregetni, vasalni is. Bizony. Ahogyan én is remekül tudok füvet nyírni, garázst takarítani, számlákat befizetni.

Bár örömmel és állítólag jól főzök, de az én elfajzott párom nem átall a konyhába vonulni és vacsorát gyártani, ha én éppen nagyon dolgozom valamin, ő meg nem annyira. Még arra is vetemedik ilyenkor, hogy tányérra tegye és a kezembe adja az étket. Fikarcnyit sem csorbul a férfiassága bugyiteregetés, de még ablakpucolás közben sem.

Azt gondolom, a férfiak többség ilyen. Nem a szaporodási eszközt, hanem az embert látja a párjában, függetlenül annak politikai nézeteitől, világnézetétől, karrierjétől. Igaz ez fordítva is: a nők többsége nem a kőbunkóval hadonászó ősembert, hanem a minden tekintetben egyenrangú társát tiszteli abban az emberben, akit társául választott. Ennyire egyszerű ez, persze csak akkor, ha nem bonyolítjuk túl.

A Nemzeti Kerekasztal Lovagjai persze ezt máshogyan látják. Óvó szemüket az asztalra rámolt apróságokon legeltetve igyekeznek eldönteni a sorrendiséget a régen döglött mamut tetemének felosztásában. Ez nem is baj, mert mindenki úgy hülye, ahogy az neki jó. De talán nem kellene a frusztrációikat kivetíteni az egész társadalomra, mert az nem egészséges dolog.

Halvány szánalommal a szívemben üzenem nekik: Ne csüggedjetek, srácok! A cucc nagyobb nem lesz ugyan semennyi fröcsögéstől, de attól még lehet boldogan élni. Csak annyi kell hozzá, hogy próbáljátok elfogadni önmagatokat. Ha az ember jóban van önmagával, sokkal egyszerűbb elfogadnia a másikat is. Kezdésnek a párotokat, aztán a nőket, férfiakat, az egész társadalmat.

Menni fog az, csak akarni kell.

Én szurkolok nektek!

 

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.