NEHAZUGGY

Kígyót, pókot nem tarthatsz, de gyereket igen

Forgács Erzsébet | 2015. December 14, Hétfő | 16:36

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Néhány nappal ezelőtt – ha nem is vihart, de szellőt – kavart a hír: egy óvónő megkötözött egy kisgyermeket. Tulajdonképpen csak azért lett hír az esetből, mert valamiért felkapta a sajtó. Felkapta, eldobta. Közben mindenki véleményt alkotott és három bűnös – egyben áldozat – fej-fej mellett végzett:

a szülő
az óvónő
a gyerek

A hír ma már nem hír, de azt gondolom: érdemes lenne tovább gondolni, szükséges lenne beszélni róla. Nem a konkrét esetről, mert az érintettek homlokegyenest mást nyilatkoztak, én nem tudnám eldönteni, kinek van igaza.

De az tény, hogy nem jó irányba haladunk, amennyiben a szülő-gyerek-pedagógus kapcsolat alakulását vizsgáljuk.

A magam részéről elképesztőnek találom azt, hogy egy gyerek akár a pedagógust, akár a tulajdon szüleit/nagyszüleit gond és gátlás nélkül lehülyézze, a francba küldje.

Nem értem a szülőket. Egy gyermeket nem elég a megcsinálni/megszülni és most elnézést kérek a profán megfogalmazásért. A gyermek születése nem a történet vége, hanem a kezdete. A pelenkázás-fürdetés-etetés, majd a bölcsibe/oviba/iskolába történő fuvarozás nem azonos a gyermekneveléssel. Nem elég a gyereket megtanítani arra, hogyan kapcsolja be a televíziót, hogy használja az okostelefont. Nem elég az anyagi feltételek biztosítása. Ez mind nem nevelés, csak technikai tevékenység. A nevelés ott kezdődik, amikor megtanítjuk a kicsit arra, hogy tartsa tiszteletben a másik ember (igen, a szülő, de még az anya is ember) érzéseit, akár tulajdonát. Igaz ez óvodás korban, de igaz kamaszként, felnőttként is.

Gyereket nevelni strapás. Igazi gürc tud lenni olykor, hiszen nem elég újra és újra elismételgetni a dolgokat, hanem példát is kell mutatni. Hiába mondjuk azt a gyereknek, hogy ne hazudjon, ha egyébként tőlünk azt látja, hogy gond nélkül hazudunk bármikor, bárkinek.

Nem gondolom, hogy az óvoda, iskola felelőssége kizárólagosan a gyermek szocializálása, a tulajdon, a másik ember, az őt körülvevő társadalom elfogadtatása. Kimondottan abnormális dolognak gondolom azt, hogy egy gyermek úgy kerül közösségbe, hogy természetes számára akár az erőszak is, ha meg akar szerezni valamit, legyen az egy játék, vagy a pedagógus figyelme.

Egy pedagógusnak nincs – nagyon helyesen – annyi eszköz a kezében, amennyi egy szülő rendelkezésére áll. Persze, ha a szülő él ezekkel az eszközökkel és nem az oktatási rendszertől várja el a gyereke alapvető nevelését.

Ahogy rengeteg a „pályaalkalmatlan” szülő, úgy sajnos elég sok alkalmatlan pedagógussal is találkozhatunk. Szülőként magam is belefutottam néhányba, ahogyan a végtelenségig elkötelezett, elhivatott pedagógusokhoz is volt szerencsém. Illetve volt szerencséje elsősorban a gyerekeimnek. Egy jó pedagógus csodákat tud tenni, egy rossz pedagógus életeket tehet tönkre. Jó lenne valami megoldást találni arra, hogy erre a pályára csak azok kerülhessenek, akik alkalmasak rá minden szempontból. Emberileg is.

Ha egy vízszerelő, egy fodrász rossz szakember, keresünk másikat. Ez egy pedagógus esetében nem kivitelezhető, ezért ki kellene szűrni azokat, aki kárt okozhatnak a rá bízott gyermekek akár lelki, akár szellemi fejlődésében.

Ennél is fontosabb lenne az alkalmatlan szülőket kiszűrni, de erre nincs mód. Kígyót, harci kutyát, pókot csak engedély birtokában tarthat valaki, de gyereke mindenkinek lehet.

A baj csak az, hogy akár a szülő, akár a pedagógus alkalmatlan a feladatára (pláne, ha mindkettő), annak a gyerek issza meg a levét. Aztán ez a gyerek felnő és a társadalom fog szenvedni tőle. Gondolom én.

Ezért lenne hasznos, ha felelősséggel nevelnénk a gyermekeinket és nem egymásra mutogatnánk, miközben az sínyli meg a vitát, akiről az egész szól. Vagy akiről szólnia kellene.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!