Saját szemében a lapátot sem

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Született egy vitatható írás Ceglédi Zoltán tollából. Erre az írásra reagált kollégám, nem kis vihart kavarva az olvasók körében. Kinek van igaza? Szerintem senkinek és mindenkinek.

Ceglédi cikke vélhetőleg hirtelen indulatból született, amivel nincs is semmi gond. A szerző aránytalannak és dühítőnek találja azt, hogy nem Magyarországon élő, nem itt adózó és a következményeket közvetlenül nem tapasztaló, de magyar állampolgársággal rendelkező szavazók befolyásolhatják a magyarországi döntéseket a politikai berendezkedéstől a boltok vasárnapi zárvatartásáig.

Ceglédi Zoltán ezen véleményével nincs egyedül. Sokan gondoljuk úgy, hogy az ország napi működésébe, az országban élők életét közvetve, vagy közvetlenül érintő kérdésekbe kívülről beleszólni nem etikus és nem is lenne szabad. Hiszen a kormány jó,- vagy rossztéteményeit – csak az “élvezheti”, aki itt éli a mindennapjait. Valószínűnek gondolom, hogy a Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában, Ausztriában, Szerbiában élő magyarok sem igazán örülnének annak, ha olyanok szavazata döntene az ő életükről, akik más országban, más szabályok között élnek.

Ceglédi véleményével szemben adott Hosszú Andrea véleménye és jogos felháborodása. Hiszen ő magyarnak született egy másik ország területén. Szemben (például) velem, vagy Ceglédi Zoltánnal, neki a magyarságát meg kellett tartania, azért tennie kellett, akár a többségi társadalommal szemben is. Ő abban az országban nem lehetett igazi román, hiszen magyar. Olyan magyar, aki az “anyaországban” – amint átlépi a határt – román lesz hirtelen. Itt sem, ott sem fogadják el igazán közülük valónak. Igaz ez minden más országban élő magyarra is. Az itthoni többségi társadalom egyfajta nosztalgikus büszkeséggel gondol a “külhoniakra” mindaddig, ameddig trianonozni és édeserdélyezni kell. Szemtől szemben azonban idegenek leszünk egymás számára.

A külhoni magyarok egy mandátumát okolni a kétharmadért – lehet. Ám ahhoz, hogy az egy mandátumnak súlya legyen, kellett az itthoni 113 mandátum. Erről mi döntöttünk. Itt, országon belül. A felelőssége a miénk, az okát itt kell keresni, nem ott.

Igyekszünk csak a magunk igazát meglátni, nem figyelve a másik igazára. Mi, “anyaországi” magyarok kikérjük magunknak, hogy más ország területén élők szavazatán múlhasson akár csak egyetlen mandátum, egyetlen iskola, egyház, híd, bolt neve, sorsa, bármicsodája. Hiszen mi élünk itt, mi érezzük a bőrünkön a döntések következményeit. Joggal. Akkor is, ha nagyon kevés dologban van döntési lehetőségünk, ide értve a nemzeti dohánybolt és kaszinóbizniszt, az eszelős államosításokat és központosításokat, a jogrendszer lebontását, az állami földek eladását és igen, a boltok nyitvatartását is. Ezekről senkit nem kérdezett meg a kormány. Sem az erdélyi, sem a felvidéki, sem a szabolcsi embereket.

Most halvány remény van arra, hogy talán, esetleg beleszólhatunk abba, akarunk-e vasárnap vásárolni. Talán Ceglédi Zoltánt is megkérdezi a hatalom, akar-e vasárnap tejet venni Erzsébetvárosban. Halvány kis esély ez, filléres kegye a kormánynak és még csak nem is önként adja, ki kell kényszeríteni. Ha sikerül. De Ceglédi két kézzel kap a sovány alamizsnán és becsukott szemmel, mérlegelés nélkül üt. Az ütés oda talál, ahol nagy fájdalmat okoz.

Sajnos minden külhoni magyart nem kérdezhetek meg, még csak minden erdélyi, vagy kolozsvári embert sem. De Andreát megkérdeztem, lévén több időt töltünk egymással, mint a családunkkal. Íme a válasza:

“Én, aki vagyok, biztosíthatok mindenkit arról, hogy KURVÁRA NEM ÉRTEK EGYET A SZAVAZATI JOGGAL. És nem csupán nem értek egyet, de semmilyen körülmények között se szavaznék, ha nem élek ott, és nem szopok én is ugyanúgy, a többivel.”

Mindennek oka pedig – véleményem szerint – az, hogy önmagunkra individuumként, míg a másikra csoporként tudunk csak gondolni. Nem mi és ők vannak, hanem én és ők. Mindkét részről. Ceglédi félti a vasárnap megvásárolandó tejet az erdélyi, ezen belül is a kolozsvári magyaroktól. Eközben nem tiltakozik teljes erőből az Erdélyben (és máshol is) aktívan politizáló, kampányoló és nem egy esetben uszító magyarországi pártok aktív szerepvállalása ellen.

Jogos igény, hogy onnan ide ne szóljanak bele, de jogos az is, hogy innen oda se történjen ez meg. Ahogy jogos elvárás – ez esetben – Hosszú Andrea részéről, hogy kolozsvári születésű magyarként ne csapja őt pofán senki egy lapáttal azért, mert a Fidesz-Kdnp kormány egyik kezével simogat, a másikkal üt. Ugyanis történelmi adósságot törlesztett a kormány akkor, amikor megadta a külhoni magyaroknak az állampolgárságot, ugyanakkor nem is lövészárkot, hanem egyenesen szakadékot robbantott közénk a nem lakóhelyhez, hanem állampolgársághoz kötött szavazati jog megadásával.

A magam részéről azt gondolom: egy Magyarországon élő, dolgozó és adózó busmannak is jogában áll szavazni, ha a szavazás következményeit közvetlenül viseli. Ugyanakkor egy Erdélyben, vagy bármely más országban élő, az ottani politikai, adó és minden más rendszerben létező, Magyarországra költözni nem szándékozó magyarnak sem kellene szavazatával befolyásolni az itteni eseményeket. Nem azért, mert erdélyi, mert kolozsvári (itt jegyezném meg: ha már Ceglédi Zoltán példát akart hozni mindenképpen, egyáltalán nem biztos, hogy Kolozsvár a legjobb választás volt, már ami az erdélyiek Fidesz-szimpátiáját illeti) hanem azért ne szavazzon, mert nem itt él.

Ceglédi átgondolatlan hadonászása még egy csoportot talált telibe: a Magyarországon élő, de más országban született magyarokat. Azokat, akik itt élnek, itt dolgoznak, adóznak és mégsem lehetnek igazán magyarok. Itt románok, (szlovákok, ukránok, szerbek) ott magyarok. A honosított magyarokat “kettős magyar”-nak tituláló kitétel pedig egyszerűen faszság. Véleményem szerint.

Jó lenne felülemelkedni az aktuális politika által gerjesztett indulatokon és átgondolni azokat a kihívásokat, amelyek mindannyiunk számára fontosak. Szót kellene emelni – Ceglédi Zoltánnak és mindenki másnak – azért, hogy a máshol élő magyarok ne döntsenek olyan kérdésekben, amely kérdések nem az ő életüket befolyásolják, de ugyanakkora hangerővel és indulattal azért is szót kellene emelni, hogy a magyarországi politika ne akarja befolyásolni a külhoni magyarok életét, ne agitáljon, ne tömjön pénzzel számára kedves, de az ottani közösség számára nem feltétlenül kívánatos pártokat, szervezeteket.

Jó lenne úgy élni az életünket, hogy az aktuális kérdésekben helyben, az érintettek akaratának megfelelő döntések születnek, miközben igyekszünk megérteni, elfogadni és támogatni egymást. Kölcsönösen.

Fontos dolog számomra az, hogy Ceglédi Zoltán vasárnap is vásárolhasson tejet, de fontos az is, hogy Hosszú Andrea egy pillanatig se érezze kitszítottnak magát sem Kolozsváron, sem Budapesten. Sem ő, sem egyetlen itt, ott, bárhol élő magyar sem.