Tisztelet a bátraknak, mély megvetés a cinikus hatalomnak

Hidegben, esőben, szemben a rezsimmel (Fotó: Magyar Narancs) Hidegben, esőben, szemben a rezsimmel (Fotó: Magyar Narancs)

Esett az eső, de így is több ezren voltak a Kossuth téren, a mellékutcákban, a villamossínek mellett, a gyepen, a közbeszerzett, csicsás térkövön. Egyetlen összeráncolt homlokot nem láttam, de egyetlen ökölbe szoruló kezet sem. Pedig a csontig hatoló hideg nem jó társ olyankor, amikor a jelenedért, a jövődért, egy, de főleg több generáció emberhez méltó életéért állsz ki szombat délelőtt demonstrálni. Amikor az esernyődbe kapaszkodva, vagy a melletted álló – hozzád hasonlóan megtépázott büszkeségű – kollégád karját szorítva győzködöd magad, hogy talán még újratervezheted az életed.

Nem tudom megmondani, hány ezren voltak és tulajdonképpen nem is fontos. De azt igen, hogy se az internetadó elleni tiltakozás előtt, se utána nem láttam ennyi embert egy helyen. Nem láttam egy ilyen fegyelmezett, szervezett, méltóságteljes demonstrációt. Nem láttam ennyi megalázott, de mégis felemelt fejű polgárt, aki ilyen emberi tartással állt volna szemben egy mindent és mindenkit maga alá gyűrni akaró cinikus rezsimmel.

És miközben a tanárok, szakszervezetek, szülők, diákok, egészségügyi dolgozók, egyszerű magyar emberek, Soros-bérencnek titulált felelős és elkeseredett állampolgárok dacoltak a hideggel, az esővel és Orbán Viktor arrogáns, pusztító kormányával, a Magyar Távirati Iroda elfelejtette szombati eseménynaptárában megemlíteni a pedagógustüntetést.

Miközben sok ezren üzenték a csontig hatoló 5 perces néma csenddel, hogy betelt a pohár, az új oktatási államtitkár meleg helyen, sajtótájékoztató mikrofonnal felszerelkezve szólt ki az ablakon, hogy okafogyottá vált a pedagógusok sztrájkbizottsága által szervezett fővárosi tüntetés. Szerencsére a Magyar Távirati Iroda nem felejtette el beharangozni Palkovics László világraszóló sajtótájékoztatóját.

Nem, valóban: egyáltalán nem volt életszerű, hogy szakadó esőben, a csirkefarhátból készült pörkölt kavargatása helyett emberek utcára vonultak. És mialatt a Kossuth téren sokezer ember az oktatás rendszerszintű, húsbavágó kérdéseivel kapcsolatban emelte fel szavát, az M1 közszolgálati televízió a szegedi csokifesztiválról számolt be veretes összefoglalóban.

Tulajdonképpen teljesen mindegy. Mint ahogy az is, hogy ötezren, tizenötezren, vagy húszezren voltak, esetleg csak négyezren. Erőt mutattak, olyan erőt, aminek a látványától el van szokva ez a hatalom. Nem törtek, nem zúztak, civilizált nyelven beszéltek, a szónok intésére csendben maradtak, a helyzet tragikumát meghazudtoló derűvel, humorral, a szinte visszanyert szabadság lendületével nevettek bele a süket és öntelt rezsim arcába. Nem adták meg az elégtételt, hogy csürhének nevezhessék őket, ezzel az erkölcsi fölénnyel szemben pedig tehetetlen a primitív erőhöz szokott állami gépezet.

Nem, nem balhézni mentek, nem háborút akartak, miként Bencsik András vizionálta. Nem öntudatlan emberek lázadása volt ez, miként Bayer fröcsögte. Emelkedett, kulturált megmozdulás volt, amire hosszú idő óta várunk. Jóval többről szólt ez, mint az oktatás és az egészségügy reménytelen helyzete. Sokkal inkább arról, hogy elég volt minden hazugságból és ígérgetésből.

Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom: talán már látszik végre, hogy senkiben fel sem merül, hogy a kerekasztalok mellett elhangzott szavakat akár félig is komolyan vegye. Ez a tüntetés végre arról szólt, hogy tudják, megértették és ezért tovább mennek: a Klik csak tünet, a probléma Orbán és az általa felépített rendszer. Hiszem, hogy már nem lehet pár cinikus ígérettel betömni az emberek száját, már nem lehet lekaraktergyilkolni a vezetőiket, már nem lehet pár lózung belebegtetésével megosztani a tiltakozókat. Mert felismerték azt, amit már annyiszor leírtunk: nincs már hova hátrálni.

Ha éltél már földbe vájt putriban,
s ettél a fiaddal lopott pörcöt,
elmondhatod, szerelmetes fiam,
megtaláltad, hol lakik az ördög.
Mikor a lányod lázasan köhög,
s hideg vized van gyógyszerek helyett,
s az oltárkép is szemedbe röhög,
nem kérded többé a miérteket.
Ha mit tegyél, hogy élj, nem is tudod,
s mindeggyé válik feljön-é a Nap,
s kinek se kell, ha tested árulod,
s semmid sincs már, mit elraboljanak,
mikor mögéd néz, az kivel beszélsz
annyira unja ócska életed,
akkor leszel csak eléggé merész
bicskával kérni ki a béredet.

(Király Gábor:  A rögök)

Tisztelet a bátraknak és mély megvetés a közmédiának, a lakájmédiának, amely részben elhallgatta, hogy az internetadós tüntetés óta a legnagyobb civil megmozdulás szerveződött ma a fővárosban, részben megpróbálta lejáratni azt. Hasonlóan mély megvetés a sunyi, arrogáns kormánynak, amely továbbra is úgy tesz, mintha minden rendben lenne, csak valami eltévelyedett, kockás inges, borotválatlan tanárok belelógnak a fényes magyar sikerbe.