Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY

Ezek a kincsek mindannyiunkat megilletnek

Lázár Gergő    |   Ma   |   19:51

Görögországban – egyesek szerint a turisták nyomására – felvetődött az az ötlet, mely szerint azokban az órákban, amikor az Akropolisz zárva van, 5000 euróért, vagyis közel 2 millió forintért a tehetős turisták egy különleges, archeológus által vezetett túrán vehetnek részt, amelynek végén akár még egy kis ajándékot is kaphatnak. Az ötlet abból indult ki, hogy […]

NEHAZUGGY

Jól vannak tartva az urak, jól főz a népkonyha és az asszony

Vogronics András    |   Ma   |   10:32

Úgy tűnik, mintha most az lenne, hogy nagyon nem úgy állnak a számok, ahogy a mi kedves vezetőnk lázálmaiban írva található, amivel aztán az alattvalóit szédíti, amikor magyarázza nekik, hogy ki és mi a hivatkozási alap és miért indokolt az állandó kormányzati melldöngetés. Igen, azért. Mert a Gyurcsány elvette, ő bezzeg visszaadta (pedig nem), úgyhogy […]

NEHAZUGGY

Talán ki kellene harcolni, hogy legalább az ispánoknál lehessen szülni, vagy a helyi focicsapat stadionjaiban

Swan Edgar    |   Ma   |   7:59

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Mondanám, hogy humoránál van a kormánypárt, de ilyesmit nem feltételezek róluk, sokkal inkább tartok attól, hogy nem viccnek szánták a hülyeségeiket, hanem vagy komolyan is gondolják, vagy nem gondolják komolyan, de ez van kiadva parancsba, tehát mondják a kötelezőt. Miközben már két éve tolják izomból a háborús retorikát, eddig az […]

NEHAZUGGY

Érdemes lenne végre felébredni és tisztában lenni a valósággal

Lázár Gergő    |   Április 15,  Hétfő   |   19:07

Orbán Balázs szerint a 2010 óta tartó kormányzás alatt olyan változások történtek, hogy Magyarország elhagyta a közepes fejlettséget, és gazdasági értelemben csatlakozott a fejlett országokhoz. Kérdés ezek után, hogy ha ez valóban így van, akkor mégis mi számít fejlett országnak Orbán Balázs szerint? Mert az én megítélésem szerint Ausztrália, Új-Zéland, Hollandia, vagy épp Luxemburg sorolható ezen […]

NEHAZUGGY

Mintha a legcsekélyebb befolyásuk lenne a nemzetközi feszültségek feloldására

Molnár Bálint    |   Április 15,  Hétfő   |   10:41

Hogy ne érhesse szó a házunk elejét azért, mert ahelyett, hogy fontos dolgokkal foglalkoznánk, mindent elkövetünk azért, hogy messiásmérgezést kapjon a nemzet, ne tévesszük szem elől, hogy még mindig a Fidesz van kormányon, és bárhogy is bujkál a nyilvánosság elől, még mindig Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Aki számára a legrosszabb lapjárások és kudarcszériák idején […]

NEHAZUGGY

Ne tessenek már madárnak nézni!

Tamás Róbert    |   Április 15,  Hétfő   |   7:58

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Tegnap – tehát vasárnap – reggel Orbán Viktor akcióba lendült, és összehívta a védelmi tanácsot, mert Irán drónokkal támadta Izraelt. Nem állítom, hogy éppen egy újabb konfliktusra volt szüksége a világnak, mert egészen biztosan nem, de azt azért nehezen sem vagyok képes megérteni, hogy egyrészt Magyarország biztonságát miként érinti a dolog, […]

VENDÉG

Hibák, térvesztés, válság

Szalonna    |   Április 14,  Vasárnap   |   19:01

Olvasom a napokban, hogy nyomozási hibák miatt enyhébb büntetést kaphatnak a Schadl-ügy vádlottjai. Kicsit korábban meg azt, hogy Völner Pált akár fel is menthetik. Esetleg valaki meglepődött? Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy a rendőrség és az ügyészség is kiválóan teszi a dolgát, sőt azt is tudjuk, hogy még egy Tóni se tud belenyúlni az ügyészségi […]

Hacsaknem Blog

Összezárnak, vádaskodnak, értetlenkednek, és egyre mélyebbre zuhannak

H. A.    |   Április 14,  Vasárnap   |   10:30

Először csütörtökön olvastam, aztán pénteken máshol, megerősítve is elolvastam, ezáltal világossá vált számomra, hogy a hír igaz, a Szemlélek keresztény portál értesülései helyesek: valóban elmarad az úgynevezett református egységnap. A 2009 óta minden évben megtartott esemény, amelyre idén május 25-én került volna sor Debrecenben, Balog Zoltán püspök és az ő pedofil kegyelmi botrányban játszott szerepe […]

NEHAZUGGY

Nem nőtt az, csak úgy látszik

Swan Edgar    |   Április 14,  Vasárnap   |   7:57

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! A sikertörténetek csak nem akarnak fogyni. A belga ügyészség vizsgálja, hogy kik azok a politikusok az Európai Parlamentben, akik az orosz propaganda terjesztéséért cserébe rubelt kaptak. A belga kormányfő azt mondta: Moszkva több európai parlamenti képviselőt is megkeresett és lefizetett azért, hogy az orosz propagandát népszerűsítse, alig néhány hónappal a […]

Ordítok Blog

Francba már a jajveszékelőkkel

Swan Edgar    |   Április 13,  Szombat   |   19:00

Csak tátom a számat, mi történik ebben az országban. Lassan meg vagyok győződve arról, hogy az ellenzéki pártok legalább annyit ártanak morálisan, mint a kormánypártok, az a különbség, hogy ők nem tudnak semmiben döntést hozni, és közel sem tudnak annyit lopni, mint a fideszesek. Teljesen el nem kötelezett polgárként – esküszöm, nekem mindössze annyi lenne […]