Szeptember 21,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vissza az életbe

Szép estét. Ma nagyon rendhagyó jóéjt puszit kaptok. Rendhagyó azért, mert nem én írtam, rendhagyó azért, mert kizárólag egyetlen szöveg lesz benne és az is két komment lesz, mégpedig két tegnapi hozzászólás. Lényegében egy párbeszéd. Nem mondom, hogy két olvasónk hozzászólása, mert az túlságosan általánosító lenne. Ezt a kifejezést akkor használjuk, amikor vagy nem ismerjük az illetőt, aki hozzászólt, vagy beküldött egy anyagot, vagy kéri a névtelenséget. Legalább a keresztneveket jegyezzük meg egy kalapemelés erejéig.

Márta

Csak ülök és révedek magam elé, potyog a könnyem. van egy 18 éves gyerekem, aki mindig jó és kötelességtudó. Ízig-vérig magyarnak vallotta magát, politikai és egyéb pályázatokat írt, jogra akart menni, hogy megváltsa a világot és megmentse a generációját ettől a rühes bandától. Ma is jó tanuló, nem iszik, nem dohányzik, nem csavarog. Zongorázik, gitározgat, rajzol, ír saját illusztrációval, vlogol történelmi és egyéb témákban, és három nyelven tanul, egyből már nyelvvizsgája is van. Mi is politizálunk, olvasunk, írunk, hallja, látja, értékel, szeret minket, velünk jár a barátainkhoz, hozzászól. Fél éve bejelentette, hogy külföldre megy egyetemre. Ő, aki kockás ingbe ment, ellenállt, politikai fórumot szervezett már általános iskolában. Olyan volt, mintha egy jeges tőrt döftek volna a szívembe, néhányszor megfordították volna, és, ahogy kúszott fel az információ az agyamba, majd vissza a szívembe, meg fel, meg vissza, az a tőr úgy hatolt egyre mélyebbre, majd ki, meg be…. azt hittem, ott helyben elpatkolok, de legalábbis kimegyek és beleüvöltöm a világba, hogy a büdösqvaéletbe, mit tettek velem. Szétcsesztétek a családom, az álmaim, az eljövendő Karácsonyaim, azt, hogy majd átugrom naponta, hetente imádni a gyerekeit, az unokáim, barinőzök a menyemmel, sütikét, palacsintát sütők várom a családom. Aztán kigurult egy könnycsepp, és azt mondtam: Igazad van, élned kell, okos vagy, neked még rengeteg dolgod, álmod van, amit itt nem fogsz tudni valóra váltani. Azóta sokat beszélgetünk erről, néztünk egyetemeket, lehetőségeket, és haladunk a célja felé, ami már az enyém is. És csak remélem, hogy áprilisban vagy így, vagy úgy de eltakarodik ez a szarházi, népnyúzó, családromboló, hazug, mocsok banda, hátha mégsem kell ezt végig néznem. Nem akarok a skype-on integetni: Hi darling, I’m grandma. You know who I am? Next year I will go to you! I love you…. vagy: Hallo Schatz, ich bin Oma. Weißt du wer ich bin? Nächstes Jahr werde ich zu dir gehen! Ich liebe dich …. Látja a gyerekem, hogy ebbe épp belehalni készülök, mikor erről van szó, és akkor azt mondja, jöttök ti is, nem fogtok alamizsnából élni itt, megrohadni egy nyűves, húsevő baktériumoktól hemzsegő kórházban, dolgozunk, aztán megteremtek mindent, hogy ti csak élvezzétek annak gyümölcsét, hogy így neveltetek fel. Hát igen, de a szüleim itt vannak, naponta megyek hozzájuk, a családom, a többi 4 nevelt gyerekem, az otthonom, az egzisztenciám, a gyökereim, az emlékeim, a padláson az őseim emlékei, a több száz könyvünk, a kisszékem, amit a Papám csinált, a kiskanalam…. meg mindenem, csak majd az édes gyermekem nem lesz itt. minden jelentéktelenné vált, az ő létezése olyan, mintha az én szívem dobogna egy másik testben, szóval, ha kell, megtanulok egy újabb nyelvet és az lesz az otthonom, ahol ő van. Erre a választásra kényszerítenek, hogy közel 50 évesen úgy lehessek boldog, hogy ketté tépik a lelkem. A többi gyerek, akik annak az embernek az édes gyerekei, aki az enyémet felnevelte és útjára bocsátotta, most szintén áll, ül és azon gondolkodik mit tegyen, az ő lelkét is kettétépik. Nincs jó döntés…. csak részleges boldogság, valakinek ez mindenképpen fájni fog….

Judit

Márta, ne magadra gondolj, hanem rá. Három gyerekem van, de csak egy okoz szívfájdalmat, amelyik itthon van.
Amikor látom az unokámat, de nem ölelhetem át, iszonyúan rossz érzés, de azonnal arra gondolok: akarom-e, hogy ez az édes szöszi kis tündér a magyar oktatás áldozata legyen?
És a válaszom egyértelmű: nem. Okos, két nyelven pösze, és a bölcsiben nem rászólnak ezért, hanem imádják, ahogy magyar szavakat kever az angolba.
Kertvárosban élnek, minden szomszédot ismernek, már “összejárnak”, és helyettem annak a magányos 80 éves szomszéd néninek segítenek, akinek a lánya, ugyan országon belül, de több száz kilométerre van az anyjától.

A középsőm dolgozik, új munkahelyet talál. Szokásos vállalkozói magatartás: ígér fűt-fát, aztán munkaszerződést nem ad, majd olyan kötelezettségeket hazudik, amikről szó sem volt. 8 óra munka helyett 12-őt vár el.

Legkisebbem friss diplomásként munkát keres.(Külföldön diplomázott, már az is megér egy misét. Azt szoktam neki mondani: itthon még a ceruzafaragás rejtelmeivel ismerkednél, ott már a tervező szoftvereket használod.) A munka amit ajánlanak, nem az álommeló, de élni kell. Interjú. A céget csak az érdekli, hogy ő mit szeret a saját szakmájában, melyik részét szeretné csinálni? Mert jó munkát csak akkor várhatnak, mondja a kizsákmányoló mocsokmulti, ha szereti, amit csinál. Közös nevező: ez a poszt nem neki való, de a beszélgetés annyira pozitív (a cégnek!), hogy ígérik: szólnak, ha van olyan pozíció, ami mindkettőjüknek jó. Gyerek kicsit letörik: ez csak duma, leráztak. Eltelik egy hét, és behívják a céghez. Arra, amit szeretne csinálni. Mert ők úgy gondolják, nagyon kell nekik a tudása, amiről a múltkor meggyőződtek.

Nem tudok utánuk menni, hogy velük éljek. (Két külön ország amúgy is.) És piszok rossz öregen, betegen nélkülük lenni, de csak annak a sorsa aggaszt, amelyik itthon van. És lökdösöm kifele, mint madármama a fiókát a fészekből.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.