Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Valakinek érdekében állt, hogy ezek kiszivárogjanak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szarvas Szilveszter (PestiSrácok):Juhász Péter folyamatosan hazudik, és tagadja azokat a tényeket… vagyis azokat a vádakat, amelyeket egyébként a volt élettársa vele szemben megfogalmazott. Ezek nagyon súlyos vádak. Ráadásul ugye ne felejtsük el, hogy Juhász Péter beismerte a dulakodást, tehát elismerte, hogy történt közöttük konfliktus. (…) Ebben az esetben, egy ilyen beismerés után egy politikusnak nem sok keresnivalója van a magyar közéletben.

Pachmann Péter (TV2): Illetve egészen pontosan azt mondta, hogy szerezhetett sérülést, azaz történhetett sérülés, tehát azért feltételes módban mondta.

Szarvas: Valóban, de ugyanakkor a dulakodás az tény, amit ő beismert, és ennek ellenére nem hajlandó lemondani, nem hajlandó a következményeket vállalni és megpróbálja a felelősséget eltolni magától. (…)

Minden pártnak el kell utasítania a házasságon belüli erőszakot, viszont ennek ismeretében, ennek fényében azért itt kicsit másról van szó, illetve teljesen hitelteleníti azt, amit az Együtt képvisel, vagy képviselni próbál ezekben az ügyekben.

Ugyanakkor ami sokkal megdöbbentőbb, azok a pártok, és az ellenzéki sajtónak a reakciója ezzel kapcsolatban, hiszen egyértelműen szerecsenmosdatásról van szó (…) A beismert dulakodás ellenére mosdatják Juhász Pétert, nem hajlandóak elismerni és ugye arra hivatkoznak folyamatosan, hogy meg kell várni a bírósági ügy végét.

Pachmann: Nyilvánvalóan egy újságírónak az a feladata, hogy információkat hajszoljon, információkhoz jusson hozzá, de amikor valóban három kisgyerek is érintett lehet ebben az ügyben, akkor nem kell megálljt parancsolni valahol belül?

Szarvas: Hát leginkább Juhász Péternek kéne megálljt parancsolni.

Pachmann: Vagy amikor a volt élettárs kéri, hogy a nyilvánosság kizárásával történjenek azok a dolgok, amelyek kettejükre tartoznak.

Szarvas: Igen, de ez innentől kezdve nem kettejükre tartozik, mert ezek a bírósági periratok kiszivárogtak. Valakinek érdekében állt, hogy ezek kiszivárogjanak, ezek nyilvánosságra kerüljenek, innentől kezdve nem lehet arra hivatkozni, hogy ez magánélet és ez kettejükre tartozik, ez innentől kezdve a széles nyilvánosság felelőssége, és Juhász Péter felelőssége is, hogy egyébként ezzel az üggyel is elszámoljon.

A teljes beszélgetés ITT elérhető. Nem mosdatom a szerecsent, nem hivatkozom a vak komondorra, nem citálom ide a PestiSrácok kiváló cikkét arról, hogy bármelyik férfiból egy pillanat alatt bűnözőt kreálhat az Isztambuli Egyezmény, mindössze azt javaslom mindenkinek, jegyezze meg jól ezt a váratlan őszinteségtől túlcsorduló állítást: valakinek érdekében állt, hogy bírósági periratok kiszivárogjanak. Nem is titkolják, hanem bele a pofánkba.

Márpedig ha valakinek, akárkinek, bárkinek az érdekében az áll, hogy valaki, akárki, bárki másnak a magánéletét (és most nem Juhász Péterről, hanem volt élettársáról és három kiskorú gyerekükről beszélek, akik nem közszereplők) véres rongyként dobja a nyilvánosság asztalára az érintettek tudta, hozzájárulása és beleegyezése nélkül, ha bírósági periratokat csak úgy ki lehet szivárogtatni bármilyen ócska bulvárlapnak, ha embereket meg lehet hurcolni a nyilvánosságban azért, mert valakinek az érdekét szolgálta, és ha ebben semmi kivetnivalót nem talál a széles nyilvánosság, akkor megette a fene az egészet. Akkor minden pont jól van így.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.