Július 9,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vajon meddig tart a csoda?

Szijjártó Péter szerint Magyarországon nem fordulhat elő, hogy egy emberi élet megmentése egészségügyi kapacitás kérdése legyen. Ez ugyan valóban szépen és jól hangzik, de Szijjártónak kiesett az elmúlt 10 év az emlékezetéből? Elfelejtette, hogy a járvány előtt még a legalapvetőbb felszerelésekért is könyörögnie kellett az orvosoknak és nővéreknek? Elfelejtette, hogy Semmelweis Ignác országában mai napig gondot jelent, hogy nincs elegendő kézfertőtlenítő folyadék a kórházakban?

Tudom, ez nem az egészségügyi kapacitás kérdése, vagy mégis? Ezek a dolgok tudniillik kéz a kézben járnak, hiszen ha a legalapvetőbb felszerelések sem állnak rendelkezésre, akkor teljesen mindegy, hogy 5 vagy 6 nővér áll karba tett kézzel egy haldokló felett, hiszen a kórházi fertőzés ellen nem tudnak mit tenni. Az orvos- és nővérhiány sem szűnt meg egy csapásra csak azért, mert járvány söpör végig a világon, sőt. Szijjártó legyen csak büszke a kínai felszerelésekre, de ne felejtse el, hogy a járvány után is lesznek ellátásra szoruló betegek a magyar kóházakban, akikre ugyanúgy oda kellene figyelni. 

Magyarországon nem fordulhat elő, hogy egy emberi élet megmentése egészségügyi kapacitás kérdése legyen – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzésében hangsúlyozta: Magyarországon időben megkezdték az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzését, így nem fordulhat elő, hogy akár egyetlen beteg ellátása is akadályba ütközzön a koronavírus-járvány bármely szakaszában. Tájékoztatása szerint az elmúlt héten a Magyarország-Kína légihídon 650 újabb lélegeztetőgép érkezett az országba. Mindannyian láttuk, hogy “milyen borzalmas jelenetek játszódtak le egyes dél-európai országokban”, de ilyen Magyarországon nem történhet – emelte ki. Hozzátette: a járványveszély nem múlt el, így a munka még “messze nem ért véget”, és a beszerzések folytatódnak. (MTI) 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.